A középkori filozófia vallási-skolasztikus jellege
A kereszténység szerint Isten teremtette a világot a semmiből, mindenható erejének köszönhetően. Az isteni mindenhatóság megőrzi, fenntartja a világ létezését. Ezt a világnézetet nevezzük kreacionizmusnak (a latin creatio szóból, ami azt jelenti, hogy "teremtés").
Az ókori istenektől eltérően, akik a természethez kapcsolódtak, a keresztény Isten a természet fölött áll, fölötte. Az aktív kreatív elv olyan, mintha visszavonult volna a természetből, a kozmosztól és az embertől, és elküldte volna Istennek.
A középkori filozófia a skolasztika néven lépett be az emberiség történelmébe, amely régóta a valóság üres vitájává vált. A skolasztika fő megkülönböztető jellemzője, hogy tudatosan magától értetődőnek tekinti magát a természettől, a világtól elválasztott és a teológia szolgálatába helyezett tudománynak. A középkori skolasztikusok Nyugat-Európában látták a filozófia feladatait a vallási dogmák értelmezésében és formális igazolásában. A tizenharmadik században a teológus (teológus) Aquinás Thomas rendezte a katolikus dogmát. A pápaság szellemi diktatúrájának teoretikusaként Aquinás Tamás rendszerében hasonlította össze a pápa hatalmát Isten mennyei hatalmának földjére. F. Aquinás katolikus vallása és teológiai tanítása a lelki és világi feudális urak fő ideológiai fegyvere volt. A gondolat külsõ kifejezésére gondolták magukat a gondolat kárára.
Az úgynevezett realisták azt állította, hogy az általános fogalmak léteznek a valóságban, a dolgokat, hogy azok objektíve létezik, függetlenül a tudat az elme Isten. A realisták szemben álltak a nominalistákkal, akik megtanították, hogy a közös fogalmak csak a dolgok nevei, és ezért léteznek "a dolgok után", és nincsenek független létezésük (anyagi tendencia).
Tehát a középkori filozófiát az a tény jellemzi, hogy kifejezett vallási, teocentrikus jellegű, és ezzel együtt azt a tényt, hogy a skolasztika dominál.
A skolasztikusok által megoldott, de nem megoldott filozófiai probléma: nyelvünk szemantikája. Az ember nemcsak neveket, hanem koncepciókat teremt. Ha általános fogalmakat használnak, amelyek a tudomány részét képezik, akkor a termelés alapul, akkor a koncepciókat nem lehet kimérként kezelni. Következésképpen a fogalmak valóban léteznek. De bizonyítani ezt, vagy fordítva lehetetlen, valamint az Isten léte. Bizonyítsuk be, hogy ez csak a jelenségeken keresztül lehetséges.
Számos objektum ugyanazt az osztályt egyesíti a közös tulajdonságokkal. A téma általános jellege a téma. Ez az, amit a koncepció egyesül. A tudományos ismeretek fő célja a természet törvényeinek ismerete, lehetőleg matematikai berendezés segítségével. De a természet törvényei - szükséges kapcsolat, ismételhetőség, identitás az objektumok közötti viszonyban. Következésképpen a tudomány a közösség létezését jelzi. Ez egy érv az univerzum létezésére a realista számára.
De hogyan jelenik meg az egyén és az egyén? Platónban az individualizáció elve egy formázatlan ügyben helyezkedik el, az időre és a térre való átmenethez pedig egyénisé válik. Az egyes tulajdonságok utánozzák az ötletet. Az igazi az igazi ötlet utánzata. Arisztotelész nominalista.
Russell - a gerendák elmélete. Minden tárgy univerzális. Az univerzumok egy csoportja valós objektumot hozhat létre. De minden tárgy univerzális.
Van egy kompromisszumos elmélet - a témában egyaránt létezik egy univerzális és egy (két anyag a témában). Az elmélet nehézsége az, hogy két rész, egymás közötti kapcsolatok és átmenetek kölcsönhatásba lépnek egy valódi témában.
A nomominizmus volt az empirizmus kialakulásának alapja, amely szerint az igazság útja csak az érzékszervi megismerésen alapul. A középkori nominalizmus a kereszténységtől távol van, mert a vallás inkább misztikus. A nominalistákat üldözték. A realizmus szempontjából bizonyítani az univerzálék létezését Isten létezésének bizonyítására. De vitájukat nem győzte meg senki.