Az ember problémája a filozófia történetében
A SZEMÉLY FILOZÓFÉLI PROBLÉMÁI
Az emberi probléma az egyik legfontosabb az egész filozófia számára. De különösen fontos a kritikai időszakokban a történelem fejlődésében, amikor nemcsak az egyén, hanem az egész társadalom létezésének jelentőségéről és céljáról van szó. Ez egy olyan időszak, amelyet a hazai történelem tapasztal. Ahhoz azonban, hogy jobban megértsük a filozófiai antropológia jelenlegi állapotát, meg kell ismerni fejlődésének történelmi vázlatait és a filozófia történetében elért eredményeket.
§1. Az ember problémája a filozófia történetében
Az ember a reneszánsz filozófiájában.
A reneszánsz filozófiai antropológiája a feltörekvő kapitalista hozzáállás, a tudományos ismeretek és az új kultúra, a humanizmusnak a hatása alatt alakul ki.
Ha a középkor vallási filozófiája megoldja az ember problémáját a misztikus síkon, akkor a reneszánsz filozófiája (reneszánsz) az embert földi alapokra helyezi, és ezen a talajon megpróbálja megoldani problémáit. Ellentétben az ember primordi bûnösségének tanításával, megerõsíti a jóság, boldogság és harmónia természetes törekvését. Ez organikusan benne rejlik a humanizmusban és az antropocentrizmusban. Ebben az időszakban a filozófiában Isten nem teljesen tagadható meg. De a panteizmus ellenére a filozófusok nem azt jelzik, hanem egy személy. Minden filozófiát áthatja a humanizmus pátosz, az ember autonómiája, a határtalan lehetőségekben rejlő hit.
Így Pico della Mirandole (1463-1494) szerint az ember központi helyet foglal el az univerzumban. Ez azért van, mert mindenben részt vesz a földi és mennyei dolgokban. Asztrális determinizmus, elutasítja az ember szabad akaratát. A választás szabadsága és a kreativitás határozza meg, hogy mindenki saját boldogsága vagy boldogtalma teremtője, és képes elérni mind az állati állapotot, mind pedig egy isteni lényhez.
A filozófiai antropológia ebben az időszakban már elég motiváció közelítő individualizmus tisztán hallható, az egoizmus és az utilitarizmus kapcsolódó feltörekvő tőkés társadalmi viszonyok és a dominanciája egyéni érdek. Tehát, Lorenzo Balla (1406 - 1457) egyértelműen kimondja, hogy az óvatosság és a jog csökken a haszon az egyén, az első helyen kell lennie a saját érdekeit, és végül - a hazája. És általában véve úgy véli, hogy "az ő ereje a legdicsőségesebb mondás", nekem van egy szülőföldje, ahol jó. "
A modern idők európai filozófiája.
A magánérdek dominanciájának befolyása az ember fogalmaira, magatartásának indítékaira és az élet viselkedésére mindannyian kifejezetten T. Hobbes koncepciójában nyilvánul meg. Arisztotelészével ellentétben azzal érvel, hogy az ember természeténél fogva nem társadalmi lény. Éppen ellenkezőleg: "ember az embernek egy farkas" (homo homini lupus est), és "mindenkinek az összes ellen" a társadalom természetes állapota. Módszertani individualizmusa és nominalizmusa szorosan összefügg a szociológiai és etikai individualizmussal. Ennek az állapotnak a legmélyebb alapja az egyetemes verseny az emberek között az új gazdasági kapcsolatok feltételei között. Ő maga írja e tekintetben:
Az emberi életet összehasonlíthatjuk egy versenyen egy versenyen. az egyes résztvevők egyetlen célja és egyetlen jutalma a versenytársak előtt áll.
A hatás a tudomány fejlődése a koncepció az ember és az azt követő antropológiai racionalizmus egyértelműen kiderült, a filozófiai nézeteit B. Pascal, aki azt állította, hogy a nagyságát és méltóságát az ember „az ő gondolkodási képességet.”
R. Descartes azonban joggal tekinthető az új európai racionalizmus alapítójának, és különösen az antropológiai racionalizmusnak. Elmondása szerint a gondolkodás az egyetlen olyan megbízható bizonyítéka az emberi létezésnek, amely az ő alapvető téziséből következik: "Úgy gondolom, léteznek" ("cogito ergo sum"). Ráadásul a filozófus megjegyzi a lélek és a test antropológiai dualizmusát, és két különböző minőségű anyagot kezel, amelyek nagy jelentőséggel bírtak egy pszichofizikai probléma kialakulásában. Descartes szerint a test egyfajta gép, miközben a tudat cselekszik rá, és ennek hatására megtapasztalja a befolyását.
A mechanikusnak tekintett személy mechanikus nézete széles körben elterjedt ebben az időszakban. Az ilyen koncepció zászlaja J. Lametrie - "The Man-Machine" munkájának a címe, amelyben bemutatják a mechanikus materializmus perspektíváját. Elmondása szerint csak egyetlen anyagi anyag van, és az emberi test önhordó gép, mint egy óramű.
Ez a nézet a 18. századi francia materialistákra jellemző. (Holbach, Helvetia, Diderot).
Filozófiai antropológiájuk egy másik jellegzetessége az, hogy az ember mint a természet természete, amelyet törvényei határozzanak meg, úgy, hogy "még a gondolkodásban sem válthatja le a természetet". Állandóan a következetes mechanisztikus determinizmus elvein, természetesen nem tudták felismerni az ember akaratának szabadságát. Ezeknek a gondolkodóknak egy másik jellemző vonása az volt, hogy amikor kritizálják a keresztény dogmát az ember eredeti bűnösségéről, azt állítják, hogy az ember természeténél fogva kedves és nem bűnös a természetben.