Angel de Kuati - Riders of Darkness - olvasható online - 50. oldal
De Otto állva maradt a helyszínen. Nem hallotta Hans. Ő csak azt látta Alfred - égi. Mindegy nemes beteges fehér arc, kék, mélyen ülő szemek, szőke haj, ívelt szemöldök, orr, egy kis púp, arccsont, áll ... és a mosoly. Mosolyog, mint egy mosoly.
- Meg kell uralkodnia, Alfred - mondta csendesen Otto. - Meg fog támadni, tudom. Ez az Ön lándzsát. Meg kell uralkodnia ...
- És nem sajnálod tőlem? - Alfred szomorúan elmosolyodott. - Több?
Borzongás futott végig a hátán, Otto.
„Power - a legbrutálisabb az összes kínzást, a legszörnyűbb az összes büntetés, - eszébe jutott a történet Alfred. - Semmi sem rosszabb, mint átvenni a hatalmat. Megátkoztam a hatóságok, valamint az összes, akik született az én törzs, fehér bőrrel és fehér szemét. Mi elkárhozik. De imádjuk, mert a világ nyugszik minket. És félünk, mert a világ nyugszik számunkra. "
- Otto, jöjjön ki! - Hans kiabált.
- Nem, Hans, hadd maradjon Otto - Ilse hengerelt tolószékben a távoli, sötét sarkában a kiterjesztése.
Maradjunk a középső - és Ottó közötti Alfred meredt először az egyik, majd a másik. Nézett Alfred, aki esett tegnap eszméletvesztés, mint egy manöken. Így nézett, és Otto, ami tegnap elvesztette ártatlanságát.
- Látni akarom Moritz - adta ki az utasítást hirtelen. - Látni akarom azonnal! Mielőtt meghalok, szeretnék látni a szemét, amit szeretek! Otto hagyja Moritz!
- Drágám, - beteges arrogánsan válaszolt Hans. - Moritz nem viheti be a kórházba.
- A kórházban?! - Otto majdnem sírt. - Életben van.
Hans nem fizet a figyelmet a szavait Otto. Ugyanez szacharin, mesterséges hangon folytatta csúnya dolog Ilse:
- Nagyon sajnálom, drágám. Ma nem jelenik meg a hiba. Még el öngyilkosságot nem tudott rendesen. Leugrott a magasból. Eltörte a mell, de még mindig él ...
- Ő nem ugrik a magasból, - mondta Otto.
- Nem, Otto ugrott - Hans nézett rá undorodva, mint másodrendű állampolgárok.
Hans követelte, hogy Otto zárva - szem. Unatkozik a szemét.
- Ő nem ugrik - nem csökken a szem, a Otto ismételni.
- Drágám, - Hans hajolt Ilse. - Otto-bizalmát. Moritz leugrott az ötödik emeleten, és lezuhant. Erős, de nem teljesen. Megvan a búcsúlevelet.
- Van, amit tett neki levelet ... - suttogta Otto. - Nem akart meghalni.
- Általában hagyja - Hans csattant. - Mi, elvégre a különbség? Idő nem vár.
- Ez te. Azt tette. - Ilse nézett Hans átitatott könnyek a szemét. - Istenem, hogy tehetted. Hogy tehetted. És azt mondja, hogy Isten megbüntetni? Me. Hans, akkor nézd meg magad, megbünteti! You!
- Rudolph! - Hans kiabált. Az ajtóban, aztán Rudolf. - szúrja neki valamit. Teljesen őrült nő ment!
- Istenem, hogy mennyi szennyeződés - csendesen mormolt Alfred. - Hans, és még csak nem is jó ...
- És nem is fogok - nyugtatta meg Hans. - Lesz. Itt még Otto mondja ...
- Nem, Hans, még nem írta alá a papírokat.
- Micsoda képtelenség, Alfred! Megegyeztünk!
- Vér, Hans! Vér! - Alfred kiabált.
- Miért? - Otto szórakozottan nézte Alfred nem tudta, hogy reagáljon. - Miért van szükség rá, Alfred. Miért?
Könnyek állt a szemében Otto. Ez az aláírás vér. Ez valami szörnyű, ördögi dolog. Hogy miért. Alfred vagy egy becsületes ember, vagy ... Miért kellett ez az aláírás?!