verseskötete
Zinaida Nyikolajevna Hippiusz. verseskötetet
Azt hiszem, a természetes és szükséges igényeket az emberi természet - az ima. Minden ember imádkozik vagy szükségszerűen elkötelezett ima - mégis tudatában van, akár nem, egyébként, milyen formában öntjük imáját, és amelyre Isten utasította. A forma függ képességeit és hajlamait minden. Vers általában költészet különösen verbális zene - ez csak egyik formája, hogy vesz lelkünkben az imádság. Vers, meghatározva annak Baratynsky - „van egy teljes értelmében a pillanatban.” Talán ez a meghatározás túl általános imádkozni - de közel van hozzá! És itt vagyunk, modern stihopisateli engedelmeskedve az örök törvény az emberi természet, imádkozik - versben, a lehető legjobban tudjuk, akkor nem sikerül, jól, de mindig a „saját” mi center minden jelenlegi „I” abban a pillanatban (mint a törvényi ima); - vagyunk, hogy minden „én” most, hogy különleges, magányos, elvágva a többi „I” a hibásak, mert érthetetlen és felesleges? Mi minden szenvedélyesen szükség van világos és imáinkat az út, szükségük van a vers - tükrözi a pillanatnyi teljessége szívünkben. De a másik, aki dédelgetett „saját” - a másik, érthetetlen és idegen imámat. magány tudat még elválasztja az embereket egymástól elszigeteli teszi korlátozzák a lélek. Mi szégyellik imáikat és a tudat, hogy még mindig nem solemsya őket senki - mondjuk, a feltételeket a már halkan, magában, tippeket, tiszta csak magának.
Néhányan közülünk, szégyen és a szomorúság, csak hagyja a költői formában, hogy túlságosan nyilvánvalóan egy imát, és belép egy másik, összetett és homályos, a test isteni törekvés.
Ha van bárhol aki megérti imáinkat - érti meg, és a ködben a szomorúság. De volt? Van egy csoda?
De megint volt idő, amikor a költészet is elfogadott és érthető minden, nem fáradt, nem irritált, szükség mindent. És nem azért, mert a régi költők írt szép verseket, és a mai rossz írás; hogy beszélni a degeneráció a vers, az eltűnése költői tehetség! Elmúltak már azok nem tehetség, nem költészet - elvesztette a lehetőséget, hogy az ima, közösségi ima rohanás. Azt állítják, hogy a törekvés a ritmust, a zenét a beszéd, lefordítani belső csapkodott a helyes játék a szavakkal - mindig jár az a törekvés ima, vallási, túlvilági - a titokzatos, mély magja az emberi lélek, és hogy minden a vers minden nagyon költők - ima . Imádságos költészet és költők múltunk - a valaha tett, természetesen. Puskin volt és lesz; Elment örökre, és ő lesz szüksége; dalát, ő - mint a nap; Ő örök, mindent átható, de - mint a nap - még. Az a tény, hogy vannak olyan imák Puskin - nem oltja a rohanás, nem károsítja a küldetés: ő - nem cél, nem egy véges határérték, de csak egy feltétel megléte ez az impulzus, ahogy a nap nem az élet, hanem csak az egyik feltétele az élet, Puskin - az időben, de ő a mi utunk, történelmi és gyorsan.
De itt Nekrasov, a költő az idő, a szeretet és minden a szükséges időt. És a „civil” lyrics - voltak imákat. De ezek imákat osztozott kortársaival. Remegve közös húrok énekelték dicséretét Isten összességében. Mi volt - minden ugyanaz. Hallgattak, és nem emelkedik ismét, mint ima. De hangzott jól volt szükség, ők voltak - általában. Most - mi minden van egy külön, tudatos vagy nesoznanny -, de istenem, ez miért olyan szomorú, tehetetlen és inaktív, a magányos, csak mi és költséges ima.
Ott, és az elmúlt egy tetszik, „az összes felesleges” költő Tiutchev. Mint arról, hogy „minden” ha „minden” ismeri a furcsa, Hold himnuszokat, melyek szégyellte mások előtt, írta darabka, amely elkerüli mondani? Mi tűnt céltalan, és úgy tűnik! Ha ritkák, néhány a mai, megérezte a közelségét közte és Isten, öntött szívét himnuszokat -, hogy azért, mert olyan kevés! És még nekünk ez, Tiutchev, elvégre - a múlt, és Isten nem mindig és nem minden teljesen - a mi Istenünk.
Én szándékosan nem adja ide a becsült mennyiségét és a kicsinysége az egyik vagy másik költő. A kérdés az erejét a tehetség nem számít, hogy azokat a gondolatokat, hogy szerettem volna kifejezni. Azt hiszem, előjönnek most, mi a nehéz időben, éles, költő, alapvetően hasonló a számunkra, de egy zseni - és ő találta volna magát, egyedül az ő szűk felső; Csak horog a rock magasabb lett volna - közelebb az ég - és még kevésbé érthető, látszólag ő imádságos ének. Amíg meg nem találjuk a közös Istent, vagy legalábbis nem értik, hogy arra törekszünk, hogy őt, az egyetlen dolog - ameddig imánkat - a versek - él mindannyiunk számára - nem egyértelmű, és nem kell senkinek.