A szem sarkából - kripipasta
- Úgy nézel ki, nagyobb, mint maga - mondta Oleg, és nem szólt senkit kifejezetten. Lariskaya és én ugyanabban az időben fordultak, de nem láttuk senki, kivéve a fény játéka a ház falán. De Oleg még mindig az utcára nézett köztünk, a feje madárként fordult, valahogy megnézték.
- Hol? Kérdezte Lariska.
Feltámadt a szél, a szoknyája dagadt, mint egy vitorla, annál, hogy annyira fehér és bő, mint egy cigány, betörnek egy galopp körül az árnyék a tölgyfa ágai, lehajolt a táblázatban. Az asztalterembe, Oleg arcára - becsukta a szemét, aztán azonnal megfordult.
- Épp itt voltam. A fiú a nagyszerű. Ilyen - Oleg az öv szintjén intett a levegőbe - nyilvánvaló, hogy barátja nagyon kicsi. - Nagyszerű, nagy kerekek, rohadt, mint az asztal mérete.
- Nos, ez nem olyan, mint egy asztal - kérdezte Lariska, miközben körülnézett a kerekasztal körül, mögöttünk ülve. - Hogy lovagolhatna?
- Hát, egy kicsit kevesebb. Vajon bárki más cseresznye dzsem?
- Én vagyok az alma - válaszolta Lariska. Szorgalmasan szorgalmasan elterjedt egy darab kenyeret almás lekvárral, figyelmen kívül hagyva a szokásos szendvicseket is, amelyek ott voltak. Igaz, nem lehetett megkérdezni: ha bármi alma volt az asztalon, Lariska bármilyen módon választotta.
- Végezzen el. "Bólintottam, és Oleg áthelyezte a vázát a helyére, és beledugta a kanalat.
Egy percen belül vagyunk elmerült a vita-e vagy sem ma megy a kolostorba, a vezetőnk, ő jelölték a Las Descalzas (kolostor követelte Lariska ő filológiai kulturális poggyász és egyéb okos kütyü, és mi volt, elvileg nem érdekel, hol, csak nem túl forró), és boldogan elfelejtette a fiú, és ez nagyszerű. Fél óra múlva, ahogy sétáltunk az utcán, ő ment el magát - ugrott valahol hameleonistyh, imbolygó árnyékok, mintha az egyik, és megy (ahol feltűnt, mintha senki nem volt, de ő jöhetett fel -ez a fák, és nem vette észre), elsuhant minket a motor, ami tényleg hatalmas. Még Oleg, szikár, hosszú lábakkal, akkor valószínűleg a kényelmetlen, de a fiú sikerült viszont a pedálokat. Úgy tűnt, olyan hirtelen és teljesen csendben, anélkül, hogy van egy suhogása kerekek Lariska zihált és visszahőkölt félre. A fiú a lány azonban csak nem is néz, söpört magát, és szinte azonnal elvesztette között napfolt előre, ha egyszer tört szét az egyes foltok árnyékok.
***
Másnap a fiú majdnem költözött Lariska-ba, amikor a hostel nyitott kapujában állt, és Oleghez fordult az egész utcára, aki kék és kék sapkát választott. Lariska utána megátkozta (átkozta, hogy füle felhúzódjon, és mégsem tud állni valaki másnak, matyugalsyának), és a torkában üvöltött:
- Nos, megy, vagy megyünk Vadikval?
- Igen, megyek, e-én! - kiáltotta Oleg válaszként, majd a következő utcában ugrott ki. Fehér sapkában.
Aztán a fiú ugrott a kerékpárra Olegre a parkban, rohant előtte és eltűnt a fák mögött. Úgy általában meg örökre, majd hátulról, majd az oldalon, nem értik, hogyan úgy, hogy észre először a szeme sarkából, vagy perifériás látás. Ahogy Lariska, hogy anélkül, hogy megfordult volna, meg tudta mondani, hogy van stukkó a ház (ha úgy nézel ki, de ez csak az utcán, nem érdekel, hogy a ház-, akkor nem látható szinte, nem úgy, mint stukkó) - kakogo- akkor van egy durva század. És eltűnt is, hol, amikor egyenes utcán, nem volt sehol merülni.
Repült rám az ajtóból, majd megkerülte Oleg, a vásárlás alma, és néha - telt el Lariska megjelent egy fa mögül, majd egy kereket, és a nagy nem tudta elrejteni. És ő rettenetesen piszkos, mindig vagy a por valamilyen, a korom, az érzés nem mossa ruháit, és nem változik. Talán nem látta ugyanazt a pólót háromszor.
Mi is valahogy megszoktam, hogy legyen résen, tudva, hogy mivel a váll veletek, borítékolás szél vehet le a gyereket a kerékpár, fly néhány méterre, és eltűnik valahol előttünk. Lariska összes fenyegette a szülőket, hogy kifejezzék, ha úgy látja, de nem egyszer villant a szüleimmel, bár volna nézett ki, mint Lariska az ő tört angolsággal ( „Face neked, és a táblázat! A teybl sorban!”), Vagy egy viszonylag jó francia ő hozza a szülei, mint elégedetlen. Spanyol, hárman nem beszélt Oleg.
***
- Figyelj, ez valamiféle szemét - mondta Lariska. Füstölt, a félig nyitott ablak mellett állva, mögötte pedig egy sekély esőt szitált. "Ez a kisfiú újra megcsörrent." Nos, a kerékpáron.
- Az első óra már valójában.
- Nos, az igazság lóg, menj, nézd.
Oleghez közelítettünk az ablakhoz - és biztosan ott volt a fiú. A kerékpárra nyolcat vágott el a lámpánál, majd eltűnt a sötétben és újra kiszállt, és nem figyelt az esőre, vagy arra a tényre, hogy már éjjel volt.
- Nem, ez nem így van - mondta Oleg. Volt egy testvére a házában, szokásból nézett ki, gondoskodott róluk, és felmászott a falra, ha valami nincs rendben a gyerekével. Így van most. "Megyek, és megkérdezem tőle, miért nem megy haza." Talán nincs hova aludni vagy valami.
Igaz, a gyerek szerint nem valószínű, hogy nem tudta eltölteni az éjszakát. Éjszaka volt valami fonással. céltudatosság, akár az, a típus, a fontos üzlet.
- Veled vagyok - mondta Lariska. - Vadik, gyerünk!
Amikor kijöttünk, még mindig sötét fénycsíkban haladt előre-hátra a burkolatkő fölött, amely az esőből ragyogott. De csak látott minket, azonnal tegye a következő hurkot, és valahová a sötétségbe rohanott.
- Stop! - kiáltotta Lariska utána. - Állj meg!
- Waite - kérdeztem.
- Vigyázz, átkozott! silvuple!
Oleg és Lariskaya ugyanazt tették el, mint szandálban, cipőben volt, és őszinte legyek, nem akartam egy ismeretlen srácot üldözni az éjszaka közepén. Sarkon ugrott az első után, és intett a kezével:
- Beljebb merült, láttam!
"Ott" volt valami unlit zabroshka, függetlenül attól, hogy délután még nem is figyeltem rá, bár már százszor töltöttem ott. Nos, nagyon sok ilyen jó Oroszországban, minden gyermekkor mászkál. Ez Európában a városok peremén található. Hostel, vettünk egy olcsóbb, nem a központban, itt élsz mellett ez a szemetet. A rácsot bekerítették, de ez még mindig csúszott, egy lyuk az oldalról, egy pár rúd hajlott. És valójában a vezeték jó.
Oleg ebben a lyukban és felmászott.
- Vagy, vagy mi? - kérdeztem. - És ha van húsz ember? Vagy valami más szemetet? Ráadásul külföldön vagyunk, rendelkeznek a saját rendeléseikkel, akkor nem magyarázza meg a nichrome-t, ha igen.
- Igen, átkozottul, nos, a kölyök kicsi, nem teheted meg ezt - morogta, és mindent meg is kapott. Lariska pedig mögötte van. És akkor jövök.
Akkor egy létrát. A széles, korlát nélkül, a lépcsők felét felbomlották, mind a sárban, vagy valamilyen koromban, még mindig gondoltam, itt piszkos, ez folyamatosan. Tüzet égnek? De azt elméletileg már rég elkapnák, Európa még mindig nem kutya fasz.
A második emeletre mentünk és ott ültek. Öt kicsi, akár egy pár lány, idősebb, valószínűleg kilenc év. Éjjel. Félkörben ülnek a sötétben a csupasz padlón, a bejárat felé néznek, és egyenesen úgy nézik ki, ahogy mászunk. Csendesen a hátám hideg. Elcseszett, azt mondtam. Az egyik lenne - elvágná tőle, hogy csak a sarka csillogott.
Aztán Oleg azt mondta:
És repült, hogy találkozzon velük, és ő maga sem veszi észre, hogy ez valami szar, hordozza őt: azt mondják, miért mentek ide, akkor?
Aztán Lariska is követte őt, amikor azt mondta:
- Cyril, és te honnan vagytok?
Tudom, ki volt Cyril, nem volt testvére, de Kirillov sem volt ott. De elment hozzájuk, és felmentettem a lépcsőn. Nem, gondoltam, nincs szükségem ezekre a natashekre és cyrill, fasz minden.
- Srácok, - mondta, - mi van, Cyril? Mit Natasha, Oleg, menjen el tőlük kibaszott, mindketten kibaszott vagy mi?
Lariska még csak nem is fordult meg, és mielőtt matyugnis vele, próbálja meg. És itt jött hozzá, és megy, és Oleg, nézd, már meghajlított egy, és ő húzta a karját neki, és mint egy gyerek egy gyerek, és hátborzongató és beteg, és azok a kis kezét. valami mohó vagy valami, és az arca olyan volt. éhes.
- Menjen el tőle! Kiáltottam. - Ne érje azt a kibaszott lényt!
A „lény” nem ugrik magát, nem vártam még, de nem volt jobb a helyzet, hogy nem olyan ember volt, és amikor felkarolta Oleg, rájöttem, hogy én már nem hagyja. Gondolkodj, kis kezek, se nyakak, semmi, csak csak. Tudtam, hogy nem engedné tovább. És Lariska is ez a "Cyril".
És akkor úgy tűnt nekem, hogy az egyik fiú. Hát valami, egyszer láttam. És akkor azt gondoltam: Hát ez Sanya Maltsev vagyunk vele a garázsban együtt ugrott a harmadik fokozat, és Annushka ruhával a fórumon zárva, amikor egy önkéntes dobta. És így örültem nekem, Sanka nem látta száz évet, e-én.
Lariska ott valami rántotta oldalra fordultam vele, már meg - ő már térdre előtte ő ér Cyril ő mond valamit, nos, azt hittem, megint - nagy, a rokonok egyszer találkozott. és Sanya szemét a szeme sarkával kapta.
Halott volt. És nem azért, hogy Sanya, és néhány más gyerek, halott, kék már megtelt, fogak csupasz, mint a mosoly, és rám néz. És én ezt találkozik ment, félúton már elmúlt, és magától értetődő, hogy látom, és így sziszegett rám, én is gondoltam, most, majd rohanás, amikor észreveszi, hogy nem telt el, és rohant a lépcsőn néhány futott, úgyhogy annyi, mint egy szikra a szemében repült, lábak majdnem kitört egy kő, de az utcán elfogyott, és ott - a sarkon, csak a lámpa alatt állt, amikor az egyik ilyen lények körök Welling, csábította, vagy valami. Úgy tűnik, könnyebb, nem félek, megfordultam - és a „Sanya” a sarkon néz ki, kézzel integetett, mint hív vissza, és mosolyog.
Még helyről mozogni nem tudott egyszerre, egyszerűen megőrült a félelemtől, és ő bukkan fel - és így minces nekem, tetszik, és nem gyors, csak nézd - és ő már utcai emeleti megcsúszott, ordítottam, mint a szálló ajtó rohant hozzánk repült be a szobába, bezárta az ajtót, az ablakokat zsalugáteres, fény povklyuchal és szék eltömődött, hogy az ablak nem lehet látni.
Aztán hallottam az ablakot, így nyugodtan: tuk-tuk. És mégis - egy tuk-tuk. Hát itt vagyok, örülök, hogy behúzta a függönyöket, mert nem tudja, mi történt volna velem, ha egyszer láttam az arcát.
Ez kiütötte, kiütötte - hallani a csendet. És akkor egy kopogtattak az ajtón, és hallani Lariska ezt:
- Piros, te zárva cho? - mondja.
Nem válaszolt, hallom, ők újra:
- Vadim - ez Lariska és szelíd hang, és általában valami ő garknet, már meghatározza a fülek, - van, hogy menjünk, kérjük ugyanaz az eső és a hideg.
És Oleg felveszi:
- Hogy mi, egy széken retsepshena aludni?
Igazából szinte várható, hogy reggel azt látni őket, és Lariska razoretsya én ohuel minden, a kulcsokat, hogy elkerülje, és Oleg kedvez. És mikor minden csendes volt a reggel, akkor, és amikor a nap megjelent, kimentem, és elment retsepshen. Ismételt ahol Oleg és Lariska. Csak azt nem látja őket senki nincs - nem így volt, vagy - mint kimenet.
Aztán kérdezték zabroshku, és ők csak az ujját a halántékához ne csavarodjon meg. Nem nincs zabroshki nem.
Az utcán féltem kimenni - bár tele van emberekkel, bár a nap, és minden úgy tűnt - van, az ajtó előtt, és Oleg Lariska ezzel a „Sanko” stand. Várakozás. Nem volt ott valaki. Bementem a sarokba, ugrott minden hangra, az oldalán tűnt, még úgy döntött, - ha bármi - fut vissza, mint, mindenféle lények a ház küszöbe nem léphetik át, ha nem hívja őket, és ugyanazt a számot - ez olyan, mint otthon, igaz?
Zabroshki nem volt ott, a ház a szokásos, az erkélyen virágot közelében egy lány játszik egy labda, egy normális lány, nem azok eltűnnek, majd megjelennek.
És az úton vissza, hallottam Lariska jégverés rám. Ugrott annyi, megfordulok - nincs sehol máshol. És akkor én még észre. A szeme sarkából. Egy asztalnál egy utcai kávézóban ült együtt Oleg, mosolygós, kezét lengetve (még mindig azt gondoltam - nos, mint az éjszaka), lépek tett előre, és ő is úgy érzi - a hideg nekem, és a szája kiszáradt, és az ő mosolya Lariska nem annyira néhány. És nem akarom megközelíteni őket. És akkor egy másik lépett - és ők elmentek. Egy árnyék az esernyő a szék háttámlájának nyugszik. Itt vagyok újra, és futott.
Bizánc, amit mondott - elment sétálni a szeretet, ott nem tért vissza, egy ismeretlen városban, sosem lehet tudni. És mit mondanék nekik? Mi Lariska és Oleg evett halott gyerekek a megszűnt zabroshke? Mi Lariska Most minden este bekopogott az ajtón, és azt kifogásolja, hogy a lány a hideg? Ez is?
Jegyek cserélik a lehető leghamarabb, hogy legyen a repülőtéren árnyékok megriadt, rendben, de hogy oda a világ még mindig. És csak abban a síkban sóhajtotta halkan. Aztán egy másik busz megrándult, otthon már ki a repülőtér alkonyatkor hajtott minden gondolatot - itt a lámpás lesz Lariska állni. Oleg, vagy annak közelében fa. Vagy az egy dolog, hogy úgy tett, mintha Sanko alatt ernyő stop.