Milyen bolond voltam (Artem kurilyak)
Hányszor mondtuk magunknak ezeket a szavakat? Beismerni, hogy fontolja meg a jelenlegi problémákat igen nehéz, hogy most volt! És milyen bolond vagyok, hogy a tapasztalt ilyen apróságok. És a legnehezebb, hogy ez, most, és még néhány, mások nem álom.
Általános iskola, hazamegy, a haj tetején ölt különböző irányokba, ah, mik azok rossz! Ő húzza végig a földön a nehéz hátizsák, a második kezében táska smenki, amelyben a karakterek a kedvenc mulsteriala. És milyen jól tették, a hősei ennek, ez nem őket ma tesz egy rossz jel magatartás, amely nem hallgat rájuk ma a esküsznek legkedvesebb ember az életemben, ez nem őket ma, és a következő napokban, hogy üljön számítógép nélkül.
„Milyen ostoba voltam, ami egykor aggódik, mert TWAIN viselkedés”
Ezeket a szavakat hallotta az ő zavaros elme, amikor elpusztult, vándorol haza. Hányás, járókelők egy nő egy kucsma, ami nem kopott valamit egyáltalán, nézett megvetően, és távol azt mondja: „Olyan fiatal, és már részeg.” Persze, hogy részeg volt, de jól ismeri a tényt, hogy nem jó a far arcát apja, akivel az ajtóban állt, amikor kinyitotta az ajtót. Ragyogó ötlet született a fejében, mert a felnőttek is úgy vélik, hogy egyszerűen mérgezett - Nem hiszem el. Eureka. Egy új zseniális ötlet. „A barátom és én megivott egy üveg sört két” - megint nem hiszem el.
Kissé oklemavshis, ő ül a az ágy szélén és a gondolkodás, és hogy szükséges-e menni arról, hogy a legjobb barátok, és inni, akkor is, ha nem volt rossz, de nem hiszem, ő volt a gyenge vagy gyáva. (Előretekintve azt mondani, hogy a háromból kettő az ő „legjobb barátok”, már nem nem látta az iskola után prom, ahol mindenki azt ígérte, hogy látni fogják egymást folyamatosan). Érdemes volt. Végtére is, mint apja, nem hit, az anya nem sír. De jobb lenne, ha visított, nem teljesen figyelmen kívül hagyja a fiát, és nem nézett a szemébe könnyektől nedves.
„Igen, bolondok voltunk”
Nevetnek, ahogy voltak ostobák az iskolában, hogy mi volt a nevetséges helyzet. Igen, a probléma a gyerekek, nem az, hogy most. Ők beszélnek ülve egy félhomályos szobában diákszálló a város szélén. A szoba kicsi, hárman, mind a különböző városokban. A falak egy kicsit lepusztult, csótányok a fürdőszobában, konyhában elfelejteni, hogy tiszta, és nem világos, hogy lehetséges-e főzni a tűzhelyen, ami sötétebb, mint az éjszaka. Tanul, a harmadik évben, és már nem hisz a tanárok, akik ígéretet, hogy utasítsa el a hiányzó laboratóriumi, nem hisz abban, amit nem tud fizetni a ranglistán, ő nem olyan naiv, mint ő volt elsős. De most minden sokkal komolyabb. Nézd meg a fórumon kívül a dékáni hivatal, és most a teste puha volt, bár baba, nem elég kemény fickó. Hogy lehet, hogy a listákat díjakat. Elvégre csak három farok, és ő is a „olimpia” volt szó, a kari védte. Igen, és a szerencse cseng anyám. Mivel úgy érzi, hogy ő hazudik, amikor azt mondja, „minden rendben van”.
„Milyen ostoba voltam, azt gondolja, hogy az IGAZSÁG kizárták”
„Milyen ostoba voltam, minden kis cucc”
„Bolond, milyen bolond voltam, hogy miért elpusztítják a szervezetben az alkohol, ő így nem volt érdemes”
Most legalább akart gondolni, valamit, már nem emlékszem. Reggel, ő sírva fakadt, amikor az egyház legyőzte őt, tudta, hogy egy pillantást, majd egy puszit a homlokára barátja. Ki mondta, hogy a férfiak nem sírnak? Cry! Sír, azt mondja viszlát hogy egy barát, aki mindig vele volt. Legyen az utoljára látták egymást kevésbé, de csak meg kell hívni, és rohan a mentő. Talán most rohant valaki segítségért? Hol van ő siet? Ő maga volt a vezető, miért nem nézett az oldalán? Miért nem látja a közeledő fényszórók? Anya átöleli őt, tudván, hogy a fia most nehéz, és ő csak sír, eltemetve a haját egy szőke.
„Milyen ostoba vagyok, miért olyan ritkán látta? Miért vagyok ilyen rövid idő alatt fizet a közel?”
Úgy tűnt, hogy ez a fájdalom soha nem fog alábbhagyni, de az évek múlásával, a hegek a szív már kezdett gyógyulni. Nem, soha nem fogja elfelejteni, hogy ez igaz. De az idő múlásával, mintha tűnhet cinikus, voltak problémák vezettek elfelejteni korábbi tapasztalatokat. Ma már éjjel és felesége felébredt a tény, hogy a kisgyerek sírt. Mi az? Ill? De ő elég törpe! Úgy néz ki, az ő felesége, és látta, hogy őrült rémület. Ő és a szívében versenyzett, remegő kézzel, meg kell gyűjteni, de hogyan kell csinálni, ha a gyerek beteg először? Itt kap gyógyszert, hogy lányaikat, és ő lefekszik, a hőt lassan eltűnik. Az ablakon a nap már megemelkedett, de még nem zárt a szemüket. De megérte, reggel Kate kinyitja a szemét és mosolyog az ő őszinte, tiszta és olyan szép mosoly.
Felhívja anya, és a másik végén megnyugtató választ. „Igen, tudom, hányszor van beteggé?”
„Hogy én bolond volt fiatal korában”
Hallja felesége már beszél a telefonba, hogy a gyerekek gyakran már az előtt a betegség, és hogy Kate meg megnyugodni! Ez a beszélgetés vége, ő leteszi a telefont: „Nos, itt az első unokája beteg volt.” 10 perc után, hogy dobja a könnyű kabátot, amely vásárolt mintegy 7 évvel ezelőtt, és megy a boltba. Ül egyedül a lakásban a régi, de tiszta javítás, gondol, hogyan kell mondani, akivel élt évekig egymás mellett, a férfi, akit szeret, hogyan kell beszélni a diagnózist. Húzza ki egy régi fotó album, ahogy nézi a képet, és anya nem veszi észre, hogy ejti a gondolatait hangosan
„Anya, hogy igazad volt, amikor azt mondta, hogy meg kell védeni az egészség, hogy már korán, de nem aggódom, éltem ... az övé.”