Élő szó, szamizdat - Natalia Vorontsov, St. George - egy macska, amely nem mond semmit
A macska, hogy nem mond semmit
-. És ha azt szeretnénk, én mutassam be Masha, - mondta. - Csak találkozni vele a metrón, és minden.
- És hogyan tudom meg?
- Ó, így Mása, tudod, hogy rögtön!
- És ha Mása nem akarsz ismerni? - I gúnyolódott.
- Ó, így Mása, minden akar tudni - mondta, figyelmen kívül hagyva az én élességet.
Jó volt beszélgetni, ez egy „Mása” ismerte és ítélve a hangját - egy korrekt, jól modulált hang, - ez lehet bízni ebben, hogy ő tudott „Mása”. És ítélve az a tény, hogy ő volt róla „Mása”, mondta. Mert ő beszélt vele is, és én mindig is szerettem, hogy valaki beszélt is: azt feltételezzük, hogy egyszer csak azt mondják rólam. És én nagyon szeretem azt hinni, hogy egy napon majd rólam is. Majd egyszer. Vagy azonnal. Jobb azonnal, de ez még várhat.
- Igen, akkor hívja a saját - mondta az egyik, aki mindent tudott „Mása” - hívod, és intézkedik, hogy megfeleljen.
- Ale? - mondta egy cső bársonyos női hang.
- Mása, kérem - mondtam udvariasan.
- Mashechka, te - mondta a bársonyos hang, és a csövet megállt.
- Ale? - ismét a cső, hanem egy másik hang.
És a hang, azt mondta megint, „ale”, túl nőies. Nő, de nem érett. Nem plüss volt, ez az új hang, amely hirtelen megszólalt cső, bár még mindig nőies.
- Ez Masha? - kérdeztem.
- Igen, - mondta a hang.
- És ez Natasha! - Azt mondta vidáman. Aztán csend lett a készülék. És amint jött, rögtön tudtam, mi volt az a hang ismét mondják, hogy „ale”. Ez volt selymes hangja, selyem, egyenesen a kínai Nagy Fal, amellyel időnként vándorol lakókocsik és tevehajcsárok majd megállt mellette, és leül a földre dőlve, hátán és kinyújtóztatta fáradt lábakat. És most, amikor csend volt a csőben, úgy tűnt, hogy minden a teve-vezetők egyszerűen átvette és elaludt egy ponton, a kínai razmoronnye sárga V
- Uh. Ha mondott valamit a nevem - motyogtam.
- Bár nem mondok semmit, - mondta a hang. És akkor az egyik várva várt felébredt, és elkezdett mászni a falon, mert unatkozott.
- E. Azt mondta, Lena - unalmas I kéri. - Azt mondta, hogy tudja, nekem azonnal.
- A! - azonnal felismerte a hangját én. - Szóval Natasha!
Tevehajcsár végül felmászott a falra, és most mutatja egy teve nyelv.
- Találkozzunk veletek a metró - mondta a hang. - A sikátorban. Ahol nincs kijárat.
- Honnan tudom, hogy van? - kérdeztem.
- Oh! - mondta a hang. - Én egy ilyen távolság, ismersz azonnal. Leszek egy zöld kabátot és fekete farmert.
És megbeszéltük, hogy találkozunk a metró.
És közel a metró eladott rózsát.
És tetszett az egyetlen, sárga, piros tál, mintha valaki szája rúzzsal vette és megcsókolta a jobb az ő sárga jóindulatú. Ezért úgy döntöttem, hogy vásárolni ezt a rózsát egyet, mert akkor nagyon elegáns -, hogy vesz egy szál rózsa, és ez volt a sárga, ami nagyon harmonizál a fekete köpenyt, valamint a zöld zakó, hogy a „Mása”, hogy ez a rózsa valóban és tervezett.
És azt gondoltam, néztem egy rózsát, és teljesen úgy döntött, hogy vedd meg, amikor hirtelen a nagynéném, aki eladja ezeket rózsák - egy vastag, steppelt kabát és egy cigarettát, állva magát csendben ebben az időben - hirtelen összeszedte magát, és azt mondta boldogan:
- Roses érdekli? - és hvatanuv egyszer darab öt, őket mind az orrom alá, és egy ami tetszett rögtön elvesztette a többiek között, mint a sárga, és ugyanolyan szép, és mindegyikük borította piros tál, és én zavaros, elveszett egy rózsát, és tanácstalanul nézett nagynénje, nem tudván, mit tegyek most.
És a nagynéném látta, hogy zavarba, és túl zavaros és meghökkent, gyorsan visszacsúszott a rózsákat, és mi tehetetlenül nézett egymásra, majd a néni azt mondta:
- Igen, jobban vegye csokor - és rámutatott egy csokor vörös rózsát, amelyek egyáltalán nem sárga.
- De a piros - fájt mondtam.
- Akkor mi van? - meglepett nagynéni. - Vegyük. Ez a "Madame".
- Ez a "Madame"? - Nem értem.
- Ezek a rózsák az úgynevezett „Madame” - magyarázta türelmesen a nagynéném.
- Ah, jól! - mondtam.
És azt gondolta: tényleg, mi a különbség? Sárga vagy piros, a lényeg, hogy ezek az úgynevezett „Madame”. Asszony - ez, persze, hogy mire van szükségünk.
És vettem egy csomó, és rohant hanyatt-homlok a metró, mert későn. És én nem szeretnék elkésni. Félek, hogy késni. Félek, túl későn, sosem volt ideje.
Én a metrón, szorongatta a virágokat, és arra gondolt, hogy mit ad ez a három rózsát, természetesen, nyegleség. Nyegleség vagy kereskedők. Milyen furcsa nő nem tud adni három rózsa. Milyen furcsa nőt kell adni csak egy rózsa. Egy rózsa, vagy akár az egész világon. És mi van, ha a három rózsát adni, akkor az egész világ egyszerűen nincs hely. De ha így három „Madame”, akkor talán ez nem nyegleség, és olyan lesz, mint három puszit, amikor találkoztak. Csak három puszit. Vagy két puszit és egy fagylaltot. Vagy egy fagylaltot, és az egész világon. Lehet választani.
A helyszín az állomás mentem.
A terep, ahol nem volt kiút, nem volt „Mása”. A zöld kabátot és fekete farmert. Leengedése kezét az oldala. Álltam és néztem az autók mennek az emberek, és gyorsan rohan a kijárathoz, anélkül fizet neki figyelmet. Mivel ha nem érdekel, hogy ki érdemes, e közben. Mintha soha nem voltak ott. Úgy, mintha a fej nem tudtak venni, és állni a sikátorban helyett futni a kijárat felé.
És én határozottan feléje, véletlenül integetett egy csokor, homályosan felismerve, hogy gondatlan hullámzó csokrot nagyon nyegleség, mély sodródik a kereskedők, hogy szükség van rám, hogy hagyja abba, akkor habverővel addig, amíg már túl késő. De már túl késő volt. Mert ott állt és nézett rám, és természetesen azt, hogy hogyan megyek, haver integetett egy csokrot.
- Hi - mondtam vidáman. - Te Mása! - és dugta csokor.
- Mi ez? - alacsony, gyenge hangon azt kérdezte, hogy feltartotta a kezét.
- Emelkedett - vidáman mondtam, és az arcom kezdett játszani életigenlő mosollyal.
- Miért? - kérdezte, feltartotta a kezét.
- Egyszerűen - minden, ahogy vidáman, gondolkodás ugyanakkor, hogy ha ő most nem fog egy csomó, én vetem magam az első vonat.
- Így Matryona, - mondta, és felemelte a kezét ugyanaz, vette a csokrot.
- Ki ez - Matrona? - Megkérdeztem, érezte, egy fogás.
- Ez egy macska - mondta Mása.
És ez itt, hogy ő rám nézett, és - és rám nézett, azonnal tudtam, hogy ő rám nézett. És akkor én is nézett rá.
És amikor ránéztem, hirtelen látta, hogy csodálatos, és úgy néz ki, mint Rachel, töltött több mint hét éves Joseph. És a szeme olyan, mint a föld, amelyen a folyók, ahol a halak élnek, amely beakadhat kézzel. És a hal, akkor lehet fogni a kezét, mint Masha, mindenki, a legnagyobb a legkisebb.
- Nos, menjünk - mondta Mása, hasonló Rachel, ami végeztük szemében egy halat, és eszembe jutott, hogy milyen volt a hangja. Olyan volt, mint a selyem, elfelejtett a Kínai Nagy Fal Slobs hajcsár.
A házban találkoztak egy macska. Három színű, az első négy hónapban, rám nézett, óvatosan, óvatosan vnyuhavshis a kezemben, közömbösen száguldott mélyen a lakásban.
- Gyere - mondta Mása.
Jártam körbe a szobában, és bement a konyhába.
- Szeretnél egy kis teát? - Mása kérték.
- Azt akarom - mondtam.
És ő töltött nekem egy kis teát. És ültem egy asztalnál, teát ivott, és nézi Mása. És örültem, hogy nézd meg. És néztem Masha, és úgy gondolta, hogy ő tudja, hogy én néztem, és ő szereti, hogy én néztem őt, és hogy ő még egy kicsit félénk, hogy - függetlenül attól, hogy mit órájára és az a tény, hogy ő szereti. És ez tesz engem még örül, hogy láthatja.
- Lena elég hamar - mondta Mása. Lena, ez volt az egyetlen, aki mindent tudott Mása. - Addig is, mi is valami beszélni.
- Örömmel, - mondtam.
- De én tényleg nem szeretnék beszélni az élet értelme - mondta Mása. És ő mosolygott. És még csak nem is mosolygott, de mintha egy mosoly, és tartott ujja megérintette az ajkát gépek. Mintha megérintette a sápadt. Hogy ő finoman világít az arca. És mintha vonakodva nyúltak, mintha takarékosan, mintha már régóta fáradt mosollyal az ilyen apróságok, mint az élet értelmét. És nagyon tetszett, ahogy mosolygott. És azt akarta, hogy újra meg újra.
- Szereted a virágokat? - kérdeztem.
- Szerelem - mondta Mása.
- És örülsz, hogy adtál virágot?
- Nagyon - mondta Mása.
Aztán rám nézett újra. És amikor rám nézett újra, én is visszanézett rá, és látta, hogy már régen mindent megértett, mindent megtesz, mindent, ami érthető. Mintha értené, még mielőtt megkérdeztem, hogy lehetséges, hogy ezt ne kérje, ha egyáltalán bármit meg lehetett kérni. Ha nem kérdezi, hogy mi volt az. És ha azt akarja, hogy fel több. De már nem vagyok, amit kért.
És ő csak azt mondta, hogy, hogy én csak most készen kell csinálni, de aztán meggondolta magát. Meggondolta magát, bár természetesen, volt valami mondani magamról. Például, azt lehetett ismerni, hogy gyerekként imádtam a hó, majd beleszeretett az ősz, hogy gyermekkori szerelme kinézett az ablakon, és már nem a stroke kóbor kutya, és ez most hét éves volt, nem tudom, mit köze a kedvencem. És mégis ez egy nagyon tisztességes történet, úgyhogy lehetett ismerni őket, de ehelyett azt mondta:
- Azt szeretnénk, hogy egy író - mondtam. - Azt akarom, hogy a legjobb író, és írjon a legjobb könyv.
Aztán a macska lépett a konyhába, és bámult a négy hónapos Mása a macska szeme.
- Istenem, elfelejtettem megetetni a macskát - mondta Mása. - Meg kell adni neki a kaviár.
Megetette a macskát kaviár. Red. Adtam neki virágot. És azt gondoltam, hogy ez egy nagyon boldog macska. Nagyon boldog macska virágok és vörös kaviár.
- És mi van a könyvben? - mondta Mása, impozáns macska kaviár.
- Tehát, ha egy író - mondta Mása. - A szekrényben van?
- Amely akkor tegye a munkálatok. Minden író egy éjjeliszekrény.
- Nem tudom asztalok, - mondtam. - Majd írok csak egy könyvet. Ő egyedül az éjjeliszekrényre.
És most itt ismét elmosolyodott. Mintha örült, hogy én egy író, aki nem volt asztal. Mintha tényleg szép volt. Mintha nem is gondolja, hogy találkozni fog egy író, akinek nincs szüksége egy éjjeliszekrény. És ő mosolygott. És mintha még nevetett magában, mert könnyű volt, és nevetett boldogan, hogy nem éjjeliszekrény nem megfenyegetni, és ezért nem kell megbotlanak rajta reggel, és mindig mossuk le a port. És ez így volt az a jó, hogy hirtelen megragadta a macskát, amely nem, persze, nem számítottam rá, és majdnem miután hozta, hogy az arc, hirtelen gyengéden azt mondta neki:
És ő nagyon szelíd, azt mondta. Tehát óvatosan, hogy a macska azonnal megértette és megnyugodott, aztán elkezdtek egymásra néznek, Mása és a macska. És van egy nagyon hosszú ideig néztek egymásra, majd a macska fáradt, ő keverjük, és kitört a kocsiból, és azonnal kezet elrohant. És azt gondoltam, hogy ez egy nagyon intelligens macska, nagyon okos, fejlesztik a borjút és a színeket.
Aztán hallgattak egy kicsit, és én még mindig egy kicsit a tea és ivott sokat gondoltam, hogy ne igyon teát, tudom még, majd megszólalt a csengő.
- Ez Lena - mondta Mása, és elment, hogy nyissa ki az ajtót.
És ez tényleg Lena, aki mindent tudott Mása.
- Helló - mondta Lena ugyanaz. - Milyen jó, hogy még mindig itt van, és most már lehet kapni, hogy ismerlek.
- Ez nagyon jó - mondtam.
- Van egy Gépkereső? - Mása kérték.
- Mint egy állat, - Lena mondta.
Masha kezdett táplálni Lena, és leült az asztalhoz, és nézte, ahogy Mása etetés Lena, és Lena esznek figyelembevétele nélkül hogyan Mary táplálja őt. És olyanok voltak, mint két testvér, Mária és Lena, és a két testvér voltak, vagy hogyan csak két felhők vagy két ég, csak két eget, ami futott Három színű felhő, mint egy macska.
- Hoztam költészet - mondtam.
- Jól van, - mondta Lena, kilátással az éhes nézi mindazt, ami táplálja őt Mary. - Hagyd, hogy a versek - lenyelt egy rák botok.
- Laugh - magabiztosan mondta Lena éhes, és nyelt egy másik rák botok.
- Nem nevetni, Mása. Nevess a szövegben.
- Igen, - mondta Lena - nem tudjuk, hogy hol a nevetés.
És akkor Mary megint nevetett, mintha, nevetett, és azt mondta, csak még egyszer, nevetve:
- Igen, - mondta Mása nevet - ez lenne a kár, hogy csalódott.
És megállt. Mintha mélyen gondolataiba. Mintha vajon hogyan lenne a kívánsága, hogy csalódott, ha csalódott is volt. Elhallgatott. És én is néma volt is kíváncsi, hogyan lennék szomorú, ha Mása még csalódott. Sokkal lett belőle.
És akkor azt gondoltam, hogy el kell hagynia. És hirtelen rájöttem, hogy én nem akarom csinálni. Aztán ránéztem az órámra, és arra gondoltam, tudok ülni egy kicsit. Aztán felállt, és tegye a köpenyét. De megy egyébként nem akar. Aztán viselt cipőt, egy kalapot és akkor, és akkor azt gondoltam, és kesztyűt viselt. Vagy fel kesztyűt. De megy egyébként nem akar.
És ott álltak a folyosón, és figyelte, ahogy én nem akarom elhagyni. És még a macska állt, és nézte. És úgy tűnt nekem, hogy szomorú volt, ez a macska, áll a folyosón, és figyeld, hogy nem akarja elhagyni. És azt gondoltam, hogy ő tette, és nem volt boldog, a macska, hogy talán csak egy közönséges kis macska, aki nem tudja, mi a boldogság, mert én állok a folyosón, és nem akarom elhagyni.
- Mennem kell - mondtam.
- Kár, - Lena mondta.
- Kár - mondtam.
Mása nem szólt semmit.
A macska nézett Masha, továbbá nem mondott semmit.
- Viszlát - mondta Mása. És ez volt minden, amit mondott.
- Viszlát - mondtam.
És becsukta az ajtót magam mögött, Mása és a macska.
És akkor mentem hosszú ideig a buszon, majd hosszú ideig a metrón, és míg én a metrón sokáig, én csak gondoltam, miért nem mondott nekem semmit, ez a csöndes Mása, és ő tényleg az égvilágon semmi mondanivalód?
És nagyon szomorú voltam erről, amit nem mondott nekem semmit, mintha az égvilágon semmi mondanivalód. És még sértő volt, hogy egyáltalán semmit sem mondani nekem.
Mintha egy macska, amely nem volt mondanivalója számomra.
Vagy mintha én magam is egy macska, ami egyáltalán nem beszélnek semmit.
Vagy mintha én már nem ugyanaz a macska - teljesen rossz, amit óvatosan azt mondta: