Kezdek sura Aleksin - Sasha és sura-fi

Író Turgenyev azt mondta, hogy az orosz nyelv „nagy és hatalmas.” Ez természetesen beszélt rendesen. De akkor miért nem adunk, hogy az orosz nyelv is nagyon nehéz? Elfelejtette, valószínűleg, mert az iskolában a diktálás szenvedett.

Szóval indokolt, lábazat a nyírfa ligetben.

De talán, gondoltam, abban az időben a Turgenyev tanárok nem talált hibát, és így nem csökkenti a szintjét a szennyeződéseket és az összes ott hangsúlytalan magánhangzók? És én itt vagyok, mert ezek nagyon sok a hangsúlytalan különböző stroke kapott, az iskolában és otthon, és a sorrendben fedélzeten!

De valójában, érveltem, hogy mi a különbség -, hogy írjon „morshrut” vagy „útvonal”, „kerékpár” vagy „vilasiped”? Ebből motort, mert a kerékpár válik. Fontos, hogy minden világos volt. És mi van a levélben a közepén a lelátókon - „a” vagy „o” - van, véleményem szerint, ez lényegtelen. És miért csak az emberek maguk elrontani az élet? Majd egyszer biztosan elég okos, és törli azonnal az összes nyelvtani szabályokat. De még az emberek nem gondolnak, és azt hittem, csak egy, azt kell, hogy felkészüljenek, és megteszi a Resit.

Arguing így én szoknyás az erdőben, és azonnal látta, Belogorsk. A város futott egy nagy zöld domb. De nem minden a házak futott fel a hegyre. Néhány úgy tűnt, hogy megállt a közepén, az oldalán egy kis szünetet. „Tehát ezért a város neve Belogorskiy! - gondoltam. - Felmászott a hegyre, és az összes házak épülnek fehér kőből - kiderül Belogorsk. "

Azt is kezdett lassan fel a hegyre.

Annak érdekében, hogy ne pazarolja az idejét, elkezdtem gondolkodni egy tervet a jövőbeli foglalkozások. Kellett minden nap tanulni a szabályokat, ezzel él, és írásban dictations. „Lediktálásával akarat nagyapja” - döntöttem.

Mikor egyszer azt mondta mindezt a tanár, azt mondta: „Ha az étel lenyelése egyszer, ő nem profitál. Szükséges, hogy lassan rágni. " Nem értettem, mi a közös az élelmiszerek és a könyvek. Ekkor a tanár azt mondta, hogy a könyv - ez is az étel, csak a lelki. De még mindig nem értem, hogyan lehet rágni „lelki táplálékot”, azaz a könyvet, lassan, ha nem tudok várni, hogy mi fog történni, és ez akkor mindennek vége. És ha a könyv nem érdekes, úgyhogy csinálni „rágja” Nem fogok. Általában a könyv már nem segített foglalkozni hangsúlytalan magánhangzók.

Szerint anyám rajz hamar találtam nagyapám házában. Inkább nem volt nagyapám házában, és a ház, amelyben élt nagyapám, mert rajta kívül, ott élt egy másik család. Erről a család, én még mindig nem tudok semmit részletesen, és csak tudott egyik Claudia Arkhipovna hogy anyja neve nagynéni klán mert ápolta anyja, mint egy gyerek, én egy nagymama.

Moszkva, anyám figyelmeztetett, hogy a nagyapám nem lenne képes, hogy jöjjön az állomástól: nagyon korán elhagyta a kórházat, sem reggel fordulóban nem fog hiányozni! És ő hagyná a kulcsokat néni klán.

A házban két tornácok. Az egyik üres volt és elhagyott néhány, a másik a lépcsőn feküdt egy csíkos szőnyeg és megállt a nagy agyagedények virágokkal és fikusz. Ők valószínűleg kivették a szoba egy reggeli öntözés. Persze, itt van, és nagynénje élt klánok.

Odamentem a tornácra, de aztán, mintha elém, kinyitotta az ajtót, és kilépett a verandára fiú tizenkét éves, rövidnadrágban egy törülközővel a vállán.

Ügyesen ugrott át a virágcserepeket, a fiú futott a mosdóhoz. Mosdó lógott egy rozsdás vas karika, melyet öves fiatal nyírfa, majd söpörni lombozat szélén egy cseréppel.

Eleinte úgy tűnt, hogy a fiú nem vett észre. Ő csendben fektetve a polcon szappan, kefe, fogpor. És hirtelen, anélkül, hogy rám nézett, megkérdezte:

- Azért jöttem ... - válaszoltam szórakozottan. A fiú óvatosan szappanozta magát, megfordult az arcát én hozzám mindnyájan, a fehér hab, és így, anélkül, hogy felfedné a elcseszett szemét, kérdezte a második kérdésre:

A fiú megérintette a kezét a fémrúd mosdó; Crouch, ugrás alatt nem szedett, legyező alakú sugár, pofyrkal, majd azt mondta, mintha ő adta a parancsot:

- Mi lesz akkor két hónapos tartózkodás sura!

- Hogy lehet az - volna. Miért? A fiú megdörzsölte fogai olyan erővel, hogy én csak csodálkoztam, hogy azok változatlanok maradtak, és nem törött, mint egy ecsetet. Nem teljesen világos, mert a szája tele volt fehér por, a fiú azt mondta:

- A nevem Sasha is. Tehát meg kell maradni sura. Annak érdekében, hogy a félreértések elkerülése végett. Megvan?

Értem, értem, de én nem igazán szeretem.

- Én még mindig túl szeretne maradni Sasha - mondtam csendesen.

A fiú megijedt még lenyelte a vizet, leöblítjük a száját.

- Nem akart! Otthon Moszkvában fogja kezelni! Megvan?

Észrevéve, hogy megdöbbentett, rám nézett egy kicsit polaskovey:

- Rendben. Menj, sura, értem. Keys hölgyek.

- Jövök, - feleltem, és így vette az új nevet.

- Csak nem megtörni a fazekak, - Sasha figyelmeztetett. - A nagymamám nekik naschelkat! - csettintett resoundingly cserzett magát a homlokon, és azt mondta: - És neked a nagymamám mindig kapja.

- Hogy néz ki - nekem?

- Nagyon egyszerű. Elrendelte, hogy találkoztunk. És nem megy. Mi vagy te, egy külföldi delegáció, vagy mi? Ha még mindig messze az állomástól, vagy az út volt zavaró! És így, a szertartást ... Helló, nos, sura! Várja Önt türelmetlenül, köszönöm biztosra! Nem szeretem ezt!

Sasha nézett ferde szemmel annyira mérges, ha én voltam a hibás, hogy nem tett eleget a sorrendben a nagymama, és hogy ő lesz érte.

- Tegyük fel, hogy találkozott! - Azt mondta, akar megmenteni Sasha. - Végül is, nagyanyám nem tudom.

De ő rám nézett még dühösebb:

- Nem szeretem ezt!

„Ez nem szerelem, ez nem szerelem! - Azt hittem, dühösen. - És mi, tudom, szeretsz? "

A lakás állt két kis szoba és a konyha. Az egyik szoba volt, így napsütéses, hogy nem lehunyta a szemét, lehetetlen volt, hogy álljon. És a másik - meglehetősen sötét: nem volt egyetlen ablakban.

- Apám és anyám már régóta szeretett volna nyitni egy ablakot, és nem teszi lehetővé - mondta Sasha.

- Miért nem szabad? - Meglepődtem.

- És ott van nagy film mutatni. Megvan? Teljes sötétségben!

- Megvan. És akkor hallgat meg? Anya és apa.

- És hogyan! Csak a nagymama nem ért egyet az első. De van egy ilyen kártyát, ő akkor minden nap gyakorlattá vált fényképezett.

Sasha bólintott a kép lógott az ágy fölé. Kártyákkal válogatós Sasha szemében nézett rám ferde szemmel Sasha nagymamája. Nem csak a szemet, hanem az egész arca szigorú volt és nagyon uralkodó. A homloka magas volt, és borított ráncok, amelyek kapcsolódnak, és egymással átfedésben. Sasha, azt látjuk, nagyon jól fényképezett, ha a ráncok kiderült olyan tisztán.

Azt, mellesleg, nem ugyanaz elképzelt néni klán, amely szerint az anyám, ápolta. Azt vártuk, hogy egy jó és nagyon beszédes öregasszony. És néni Clan ajkai olyan szorosan összeszorított szorosan mintha szögezték egymással.

- Figyelj, sura, amit most a nagyapja húzni? - Sasha bólintott az ablakon át az üres, elhagyott veranda. - Még mindig szűk az ajtó kinyílik. Amíg mi bütykölni a piaci nagymama vissza, és megragad bennünk. Ugyan közvetlenül a folyó mahnom. És a bőrönd, míg alá Zadvinie ágyban.

Abban az időben hallotta a csavargó csupasz sarka a falépcsőn.

- Ez volt a tépőzáras - Sasha mondta.

- tépőzáras. Az unokatestvérem. Három házzal odébb életét. Ez valójában az úgynevezett Lipa. Teljes neve az olimpia, úgy értem. Nem hallottam, vagy mi? Ez tiszteletére anyja nevezte. És én tépőzáras átmenni, mert ez olyan, mint egy bot, így nem lenne csaatolja.

„Lucky ugyanaz! - gondoltam magamban. - Ez Broom, az olimpia ... "

Tépőzáras közben beszélgetett virággal. „Ó, mit szép! Ó, mit szagú! „- hallatszott a tornác. De itt tépőzáras jelent meg az ajtóban. Ez volt a vörös hajú lány szeplős arcán, már peeling, meglepetés felfelé orrát. És az arckifejezéséből volt, mintha ő minden alkalommal valami meglepett, vagy valami csodált.

- Oh! Unokája nagyapja Anton megérkezett! - tépőzáras felsikoltott, mintha alig várja, hogy én és végül várt.

Akkor nem tudtam, hogy az összes tépőzáras ő minden mondat kezdődik a „oh!” Nagyon meglepett, hogy a nagyapám nevezett tépőzár Anton.

- Miért Anton? - kérdeztem.

- Ó, mi a helyzet a „miért”? Hogy a „miért”?

- Mert ő nem Anton ...

Nem vettem észre, hogy a baleset mondta a rím. De tépőzáras észre, és ő imádta. Elkezdett nevetni és azt mondogatta nevetve:

- Ő - Anton! Ő - Anton.

A nevetés volt neki néhány különleges: hallgatni - és nevetni hasonlók.

Súgtam magamnak, anyám neve és apai: a nevét még mindig nem volt Marina Antonovna és Marina Petrovna. Tehát, ha beszélni Lipuchkinomu, a nagyapám volt a „nagyapa Péter,” és nem „nagyapja Anton.” Azt fejezte ki mindezt tépőzáras, és ő tágra zöld, mint a parazita, nagy szemek és elkezdte piszkálni az ujját rám:.

- Ó, Sasha, nézzen rá! Nem tudja, hogyan kell elnevezni a saját nagyapja! És az, amit emlékszem a nevére?

Sasha vigyorogva tolta az ágy alatt én utazótáska.

- Nos, én sikítani? - kérdezte gúnyosan. - Most figyelj, hogy egy intelligens ember. Nagyapa valamit, persze, Peter Alekszejevics nevét. Te, tépőzáras, róla nem tudom, mert csak az elmúlt évben jött ide. És mi van a három éves nagyapja Anton hívogató: ez a mi iskolánkban egyszer Csehov ábrázolt ... Nos, a termelés egy. Mi "Kashtanka" show. És egy másik „kaméleon”. A nagyapja, majd nevében Anton Pavlovics vezette a programot, és válaszolt a kérdésekre. Azóta már becenevén Anton. Világos?

- Értem ... - suttogta, tépőzáras, így bűntudatosan nézett rám zöld szeme, mint a mi parazita után a híres történet csirke szelet.

- Menjünk a folyón! - Rendeltem Sasha. Bezárja az ajtót, suttogta nekem:

- Tény, hogy a nők nem kellene, hogy a flotta. De szükség van. És hogy valójában egy ilyen csikorgó fel! És a csapat nincs.

- Mi flotta? - Nem értem.