Paustovsky a

Ima Madame Beauvais

Mindenki hívta „Madame”, még egy vízhordó Theodore. Reggel, ő hozta a dacha Moszkván kívüli, ahol élt Madame, a víz a nagy zöld hordó.

Madame elhagyta a házat, hogy segítsen Fedor öntsünk vizet a hordó egy kád, és kivett belőle egy darab kenyeret a régi Water Kapcsolatban nag. Sleepy nag azonnal felébredt, gyengéden megfogta a kenyeret a kezét Madame meleg ajkait, hosszú rágják, és bólintott Madame.

- Oh! - Madame felnevetett. - Megköszönte, ez a régi ló.

Madame nem ismerte őt, Jeanne Beauvais, néhány szomszédok is nevezik a „régi nag”.

Madame öreg volt, de elment és beszélt olyan gyorsan, és ő nem volt ilyen rózsás arca, hogy becsapták a többiek, és ő kapott kevesebb évet, mint amilyen valójában.

Madame már régóta élt Oroszországban, mások otthonában, a gyerek tanított francia nyelvet és olvasni éneklő mesékben La Fontaine, elvitt sétálni, és így visszük a jó modor. A végén Madame majdnem elfelejtett Normandia, ahol egykor nőtt a hosszú lábú lány.

Amikor a németek megkerülte az északi a Maginot-vonal és megszállták Franciaországot, - amikor a francia hadsereg hű tábornokok megadta magát, és esett Párizs - Madame szólt semmit. Ma reggel, ő csak nem jött ki a tea.

A gyerekek - két lány - halkan mondta szüleinek, hogy látták Madame térdre előtt a szoba ablaka az erdőben, és sírt.

Az erdőben sikoltozó kakukk. Az erdő sűrű volt. A mélysége sírni kakukk visszhangozta visszhang.

- Ő soha nem fogja abbahagyni a sírást, - mondta az apa az idősebbik lány, két zsinór fehérített a nap.

- Mert nincs akkora, mint Franciaország, - mondta a lány, és elkezdte húzni a csőből.

- Ne szétcsavar köpni - mondta az apja. - Franciaország lesz.

Madame kiment a szobából csak vacsorára. Ült az asztalnál szigorú és száraz. Ajkai összeszorított, és a ragyogás elhalványult tőle kis arcán.

Senki sem beszélt Franciaországban. Madame hallgatott is.

A következő nyáron, Németország megtámadta a Szovjetuniót. A németek repült Moszkvába. Nehéz bomba esett, nem messze a ház.

Ebben a nehéz időszakban, Madame mindenkit lenyűgözött az ő fontoskodás. Kora reggeltől egészen az éjszaka volt elfoglalva, Moszkvába ment az élelmiszer, mosás, javítás, főzés szerény étkezés, varrás steppelt kabát a katonák számára. És minden alkalommal, haszontalan munka közben, ő dúdolta magában egy francia dalt: «Quand les lilas refleuriront».

- „Amikor a orgonát is virágzik újra” - ő fordította a szót a dalok az idősebb lány. - Miért mindig énekelni ezt a dalt, asszonyom?

- Oh! - Madame mondta. - Ez egy régi dal. Ha szükséges volt, hogy legyen türelemmel, és várni valamire sokáig, szegény anyám azt mondta: „Nem baj, Jeanne, ne aggódj, ez történik, ha az orgonát virágzik újra.”

- És most azt várják valamit? - kérdezte a lány.

- Ne kérdezd róla - mondta Madame, és nézte a lány szigorú szürke szeme. - Ért engem?

A lány bólintott, és elrohant. Azóta, valamint Madame rázendített a virágzó orgonát. Ez a dal szereti.

Egyre lány elképzelte buja tavaszi reggel csendes kertek és lila bokrok a tó partján. Quand les lilas ... Quand les lilas refleuriront ... refleurironf ...

Az ő hideg fürtök mindig borított harmat, és amikor valaki szaga orgonák, minden arca történt nedves. Az erdőben visszhangzott a madarak. Minden éljenzett egy ismeretlen madár, becenevén „órák”. „TRR-TRR-TRR!” - kiáltotta, és a fémes sikoly volt, mint a hang, ami történik, ha szülni egy gombot az óra.

De a legjobb az egészben az volt, amikor alkonyatkor felett szürke nyírfa nőtt egy ködös hold. Mi lehetett látni az esti égen vékony árnyék sírás ágak. A sizom levegő álltunk át az erdő és a felhők izzott halvány fény. Aztán át a hatalmas föld ez megragadta a szuverenitás csöndes éjjel, színültig töltötte a hideg levegő és a szaga a vizet.

Madame volt állítva, hogy a gyerekek az ágyba, kiment a kertbe, leültem pihenni egy padra, közel a orgonát, és figyelt. Jött a távoli hang az elővárosi vonatok, a hangok az emberek séta az autópályán. Semmi körül, hogy emlékeztesse a háború, de a háború volt - kemény, kemény - és talán azért, mert a nyár az emberek különös erővel érezte szépsége, az erdők, a madár kiáltása, az ég borított csillagok.

Madame ment először idén tavasszal a templomban egy közeli faluban. Volt Pünkösdkor. A templom eltávolítjuk nyírfák. Kőpadlón meghintjük füvet. Ő lábbal tiporják, és szaga édes és szomorú - ősz, hervadó.

Az elaggott pap kemény volt, nagyon lassan, és mivel Madame tudott sokat. Felsóhajtott, amikor a pap olvasott egy imát „az évszakhoz időjárás, rengeteg föld gyümölcseit és békés időkben.” Amikor ezek idők jönnek rá, messzi, szinte feledésbe merült országban!

Este aznap Madame kiment a kertbe később, mint máskor. A háziasszony Moszkvába ment, és Madame kellett dolgozni több, mint máskor.

A kert nagyon csendes volt. A hold öntött tiszta árnyék. Madame ült elgondolkozott, kezét összekulcsolta az ölében. Aztán körülnézett, felállt - valaki elfutott a kertben. Madame elment a kapu és látta, hogy egy szomszéd fiú Ványa.

- Ivan! - Felhívtam a Madame.

- Én vagyok a Moszkva! - kiáltotta a fiú, ahogy elfutott. - Az invázió elkezdődött! Ez reggel. Normandiai! Végre!

- Hogyan, hogyan! - Madame kérte, de a fiú nem válaszolt, futott.

Madame összekulcsolta kezét, gyorsan ment a szobájába. Az ebédlőben ültem a ház ura, és mint mindig, olvassa el a könyvet, mint egy pohár hideg tea.

Madame egy pillanatra megállt, és azt mondta, nagyon gyorsan, lihegve.

- Ők landolt ... mi ... Normandiában. Mondtam ... Quand les lilas refleuriront ...

A tulajdonos dobta a könyvet az asztalra, ugrott vadul nézett utána Madame, kócos haj, azt suttogta: „Ez nagyszerű!” - és elment egy szomszédos ház, hogy megtanulják a híreket.

Visszatért egy órával később állt a küszöbön az étkező. A szoba fényesen világít Úgy égett a lámpa. A zongora lángokban, a dohányzás, gyertyák. A kerekasztal borította nehéz, fehér ruhával. A lány fekete üveg csillogott két üveg pezsgőt.

És mindenhol - asztalok, szekrények, a zongora, a padlón - halmoztak vázák, korsók, medencék, még a fa vödör tölgyfa cölöpök lila.

Madame rendezgette poharakat az asztalra. Struck a tulajdonos ránézett, és nem szólt semmit. Nem ismeri el - a régi asszonyom, mindig ideges, ideges, és kivörösödött a munkából kéz - a vékony, ősz hajú nő egy szürke selyem ruha. Ezek az elegáns, de régimódi ruhában földesúr látta, csak egy gyerek a labdákat, és családi ünnepségek. Pearl nyaklánc fény selyem és fekete ventilátor a bumm a zárt kezét, és Madame lóg egy aranyláncot, amikor meglátta a gazda, mosolygott, és halkan azt mondta:

- Elnézést, uram, de azt hiszem, ez alkalommal, akkor ébred fel a lányok egy kicsit.

- Igen ... persze! - motyogtam a földesúr, még mindig nem értette.

Madame jött ki, de a szag vékony, bizonyára Párizsban tartózkodott parfüm a szobában.

„Mi ez? - gondolta a tulajdonos. - Glitter szemek, mosoly, szabad gesztus, hogy Madame állítsa a ventilátor! Amennyiben nem ez az egész? Istenem, ez lehetett jó ifjúkorában! És ez a ruha! Az egyetlen ruhát viselt az egyetlen labda valahol a Qana vagy Granville. Senki a házban még nem tudta, hogy Madame van egy ruha és a nyaklánc, és egy ventilátor, és ezek a szellemek. És hol elbújt egy üveg pezsgőt? "

Felülről lefelé lányok, meglepett és izgatott. Madame gyorsan ment mögöttük, leült a zongorához, a haját, és játszani kezdett.

Igen, a tulajdonos kitalálta! Mint mindig, most kezdett nőni a hideg a szíve ennek elhúzódó csengő zene:

dicsőség nap eljött!

A tulajdonos hallgatta, uncorking egy üveg pezsgőt. A lányok között voltak az étkezőben, összebújva, és úgy nézett Madame csillogó szemmel.

„Fegyverbe, polgárok!” - mennydörögte „Marseillaise”, kitöltve a ház, a kert tűnt az egész erdő egész éjjel.

Madame kiáltott, fejét hátravetve, csukott szemmel, szüntelenül játszani.

Dimenziós mennydörgés énekelt zongora. Jönnek! Ezek a gyerekek a francia, a fiai és leányai egy nagy ország! Azok felkelnek a sírból, a nagy francia látni szabadság, a boldogság és dicsőség hazája meggyalázzák.

„! Fegyverbe, polgári Wind Normandia, Burgundy, Champagne és Languedoc elfújja minden könnyet az ő arcán - könnyek a hála a több ezer brit, orosz és amerikai katonák halála legyőzte a halált, és helyreáll az élet, az ország és tisztelje a nemes kimerült emberek.

Madame abbahagyta a játékot, átkarolta a vállát a lány, és elvitte őket az asztalra. Lány tapadtak, simogatta a kezét.

A tulajdonos a ház ült egy széken, eltakarta a szemét a kezével, és így, és itta a pohár pezsgőt, anélkül, hogy a kezét. A fiatalabb lány úgy gondolta, hogy ő lehetett a nagyon erős fény fáj a szemem.

Hajnalban az idősebb lány felébredt, csendesen felállt, felvette a ruháját, és bement a szobába, hogy Mme.

Az ajtó nyitva volt. Madame szürke selyemruhát térdelő a nyitott ablak mellett, támaszkodva a fejét az ablakpárkányon, amivel a kezét rajta, és súgott valamit.

A lány hallgatott. Madame suttogta különös szavak - a lány nem azonnal rájött, hogy ez egy ima.

- Szűz Mária! - súgtam Mme. - Szűz Mária. Lássuk csak Franciaország, csókolni a küszöböt a hazai és díszíteni virággal a sír kedves Charles. Szűz Mária!

A lány megállt, és hallgatózott. Forest nap felkelt, és az első sugarai ő már játszott egy arany láncot a rajongók, még mindig lóg a kar Madame.