Foglaljon földrajz órán
Boris Zhitkov
Ceylonban, a sziget a város és a kikötő Colombo Angol *. Nagyváros port. Kiváló port. Ezt veszi körül egy kőfal közvetlenül az óceán - harminc méter. És a nap egy tropikus, ez ragyog mint sikolyok egyébként. Swell fog mozogni a fal - Bang és a víz vzmoet az égen, mintha fájt. A gyalogos dagad, mint egy hegy, a hegy, mint egy zöld üveg. Her nap behatol felülről függőlegesen, és a lövés ellen, ha a hajón, például, és mindezt egy zöldes fény zöld levegőt.
* Most Colombo - Sri Lanka fővárosa egy független állam.
Az emberek élnek a szigeten, fekete. Szingaléz. Ezek göndör, mi romák egyaránt. Úgy duzzadnak a mászás két rönk, egyenesen két nagyságrenddel, lelőtt két híd - nos, a tengeri szán. Tehát két rönk megy vitorlás az óceánban a halak. Persze, hogy nem ül a tetején a rönköket. Nem, ugyanazon a napló, amely több, a gyöngy varrott, két deszkát, és a többi - csak az ellensúly. És vitorlázás egy történet szőnyegek jó szél harminc kilométer per óra. És ott a nyári szellő fúj ki Afrikában.
És télen fúj a parttól, Ázsiából. Monsoon hívják a szél. Délnyugati és északkeleti monszun. Sima fúj, mint egy deszka. Mielőtt erős, hogy akkor előrehajol és passzív támogatást. Tehát ő dob az őrült megduzzadnak. A szingaléz nem félek. Fújd az óceánba, és van egyfajta mélység rybisch pull - in! Méter hosszú.
És a sziget pálmafákkal. Palm erdők, mi így fenyő. Csak a törzs a tenyér vékonyabb. És persze, nem az ütközéseket nőnek ott, és kókuszdiót. Pálmafák nőnek.
És szingaléz mászni, mint a majmok, ezen a karcsú pálma törzse. Kapcsos kezek, ujjak, pálma, ő visszahajtott és lábak, lábak pihent a csomagtartóban.
És így mászik szingaléz. Tisztított kókusz, dob, elkap elvtárs alján. Végtére is, az egész kókusz esetében. Azt, hogy shell ujját a három tekercsek. Ez az, amit én! Nos, ha ez van csomagolva haj körül, és a tetején egy vékony kozhurki. És ha ez tépni, akkor ez az, amikor eljut a héj. Végén a három dió szemek, azaz lyukak, puhák tiltva, és szingaléz ujját bedugta egymásba - és hajlandó lyukak - bálványozásukkal ital.
Ott van a lé benne. Hű, milyen frissítő! Ez nem szopni nyír. Ő volt az, aki megadta a levét, mert ez volt örülök, hogy nem vagyok angol. Ő nem nagy rájöttem, hogy az orosz. Lehet, hogy nem tudják, hogy vannak-e. És csak rájöttem, hogy ez nem egy angol, és azonnal zadruzhilsya. „Ez nem egy angol? Ital, ital, kérem.” Ittam egy egész dió. És ha az angol, volna, hogy farkas. Igen, és ez egyértelmű. Ha én a helyükben lennék legyőzni őket az erdőben ezek kókuszdió pálma fák, a kupolák.
Ezért, ha úgy tetszik: elmegyek én vagyok a csónakot a partra. Meg kell fizetni a révész. Nem trivia. Beszélek a révész, „Gyere ide, hogy a rendőr, hogy csere.” Egy rendőr sétál - egészséges nagybátyja, sűrű, egyenes muzhchinischa zsír. Bambusz nád hóna alatt. Boatman sovány. Ez illeszkedik a tenyér pénzem kitart. A rendőr hátulról körülnézett, kihúzta az egér stick - fasz minden erejével a lábakban én révész. Leugrott. Ő vezeti hozzám. Így beszélgetek egy rendőr. Zsaru vagyok:
- Mi ez a rendetlenség? Mert ez a személy verte? Mi van, nem tud beszélni?
- Akkor beszélhetünk. Kérjük, - és még kezét sisak megérintett. - Mit akar? Változás? Tégy egy szívességet.
Vettem az érme, és elment az istálló.
- Aszerint, hogy mennyire van szüksége? Tíz?
Megfordult larechniku:
- Nos, nézzük tíz!
És larechnik önt egy kicsit a pultra -, mit szeretne, uram! Egy rendőr tudatosan úgy dönt, nekem rosszabb, mint egy érmét. Akkor azt mondtam halkan:
- Mi, uram, fehér, kicsi, és 100000-1 angol esik. Meg kell szigorúan. Szükséges, hogy azok egymás után az angol remegtek.
Itt egy kis faetonchike, kabrioletike, két keréken, azaz a tengelyek, - van egy ember. Szingaléz. Ez csak egy bugyi. És a gyermekkocsi - egy angol, egyfajta hasított, és szájkosár, mint egy steak. Összeomlott, mivel ez babakocsi nem tört alattuk! Beetle-daráló kirekesztve; őket pata, cipő talpa - a! - a két ujját. És kabluchischa egy kalapáccsal. És ez kabluchischem ebben vékony fekete hozakodik vissza, szárnyait. És ő fut egy kis nyelv vállak nem dobta, minden nedves. Pörkölés után, szauna. Ez az ő fülkék - riksa. Úgy zaklatta, hogy szerencséd lesz. Igen, nem tudok menni az emberek. Az ördög vigyen egyáltalán! Ezek mind a haláltól a tuberkulózis.
Van is egy kolónia közül a brit Szingapúrban. Ez a haditengerészet bázis. Itt él a malájok. Ők sárga. Mivel festett. Csak kíváncsi, hogy mit lehet sárga. Amennyiben sárgaság mindenkinek. De itt is, az emberek továbbra is. Körül a földi mennyország. Banán, pálmák és a tenger. Ezek a virágok, mint a tömör egy üvegház. Dai, azt hiszem, menni, hogy egy pillantást mindezt luxus. Végtére is, ez milyen virág, egy maroknyi. És ez a szép benne az, ami van.
Leülök a villamoson.
- A városban? - kérdezem.
- Igen, - mondják - az utolsó megáll itt két mérföld.
A villamosok nyitott üzletek fölött, lépések mindkét oldalán teljes hosszában. Lásd három malájok ül a padon, csak én, a negyedik, a hely. Ültem. Elég volt malájok eltávolítják, ha a lélek nem tud elviselni, és a hátsó peron mozognak. Nos, azt hiszem meg kell elmagyarázni nekik, hogy nem vagyok egy angol, talán nem is annyira utálom. Megfordultam, mondom hangosan:
- I Am Rushen, tudom Inglish. Teyk Yor Place, pliz.
Ez azt jelenti: „Én orosz Üljön le, kérem.”
Mosolygó arc. És én egyedül üldögélt egy padon.
„Nem hiszek” - gondolja. Itt a lépcsőn lesz nekem a karmester: kap egy jegyet.
- Igen, - mondom -, hogy miért nem az emberek el? Vaughn már a helyszínen ne törje össze, mondom. - Hő ezt, hagyjuk állni, és aztán megyek, az emberek félnek.
- A szabály is. Sárga és fehér nem mer ülni ugyanazon a padon.
- És én - mondom - nagyon jó lesz. Könyörgöm.
A karmester mosolyog, megvonja a vállát.
- Nincs joga megsértését megakadályozza, én vadászni szolgálatból, ha valaki meglát.
- Azt kell - mondom - gyalog megy: nem akar megijeszteni az embereket, nem akar, mert volt egy összetörni.
- És itt, - mondja az őr, - az első padra szabad egyáltalán.
- Tehát mi - mondom - nem ül le, és összecsap a bíróság?
- White ezt a boltot. Sárga nem a jogot, hogy ott ülni. Első - ez fújt, és a sárga szellem nem viselte az urak. Ez nem jó, ha a sárga előtt.
És ő - mint a citrom. Maláj is.
„Ez - azt hiszem - nem lehet hozni akár a lényeg: nem csak a nevét, a félelem szelleme.”
Kellett mozgatni az első padra. Ülök, mint egy idióta. Azaz, egy angol. És nem tudok annyira. Bár a konvergencia. És hirtelen ő találta: a hátsó, majd megfordította a padon, amikor a villamos megy vissza a hátsó fejtetőre, és az összes ülőhely, akkor nézd a másik irányba. Megfordultam, és leült hátra mozgás. És térdel térdre a malájok, hogy ültek a második padon. Azért jöttem, hogy beszélgessen velük. Minden villamossal zengett. De látom, mosolyogva. A karmester nem mer mondani semmit. Látható a szabályok nem szerepelt ilyen esetben, hogy is mondjam, hát ez. Buzova.
Igen, uram, úgyhogy ez az élelmiszer. Azt mondják: én vagyok az orosz és a pokol velük, a szabályok és a brit.
- Mi - mondom - nem, kedves barátaim. Van egy villamos a tömeges, valamint attól, hogy maláj, vagy etióp, vagy, mondjuk, a kínai - mindegy. Azt mondom, még a brit megengedett.
Szeretnek szippantás! Azonban óvatosan. Kemény, hogy így a fejében a brit csavarni.
És akkor hamarosan kaptam egy angol. Felhívta a karmester, és vissza kellett fordulnom. Az angol nem is nézett rám, leült az egyik szélén, én a másikon.
De egy másik brit aljzatba. Ugyanez a bázist. Hongkongban. Ezen a ponton a kínai. Ők mind egy-egy negyed. Keskeny utca, mintegy tíz lépésnyire széles, mint egy zászló a kötél lógott jelek. Az ügyet. Éri el, hogy unalmas, hogy csak egy ajtó, úgy tűnik, van. Walls tűnt, egyáltalán nem.
És jön le az utcán teljes sebességgel villamossal. És a kínai fiúk verebek, hinti a villamosról. Csak csavarja fel a szeme - hamarosan összetörni. De - senki. A utca tele emberekkel. És az emberek a villamoson azonnal lezárja a víz.
- Mi ez - kérje a szomszéd - olyan szorosan élni?
A szomszéd volt egy holland, azt válaszolta:
- Helyek a számukra kiosztott egy kicsit, és sok közülük. Látod őket a víz.
Elmentem a víz. Az igazat megvallva, nem látni a víz volt. A part közelében a dzsemet szerzett a kínai hajók. Mivel a járdán. Megkérdeztem:
- Nem megyünk?
- Ó, kérem! - És most már az egyik kínai keresztül vezetett mások hajók és ezzel a hajóval a területen. A hajók minden öltözött, nagyon gondos munka, tiszta. - Itt - mondja - ez az enyém. - És ő kezdte emelni a vitorlát.
Megfogtam a kormánykerék. Mentünk egy halom hajók, minden kínai segített tolni. És mi kell minden hajó illata a kínai élelmiszer: szezámolaj és a fokhagymát. És kiment a sraffozás ugyanebben a szellemben.
Aztán a szél erősebb hit, tettem a lábát ponyva: a csomagolás előtt feküdt egy ponyvát. Hirtelen csomag keverjük, mint egy élő. Még struhnul először. Vigyázz a csomag - a fej, kerek, mint egy sakk gyalog. Kitaychonok. Hunyorogva a napon.
- Ez - mondja főnök - a fiam.
Vettem két kép cigaretta neki. Elvette és valami kiáltott kínai. És hirtelen ki a hatch - egy kínai lány. A fiú futott át a fedélzeten, hogy neki három év. Sikoltom „fog esni!” A kínait én csak a nevet. A fiú lett egy lány, hogy megosszák a képeket. I kotorászott a másik zsebébe, és felkiáltott: „Egy másik!” Látta. Nézek, kap még egy lány. Beszélek a tulajdonos:
- Hogyan szerezted őket?
Felmásztam a fedélzetre, és belesett a csapóajtót. Ott, a padlón ült a szőnyeg kínai. A kezében egy gyermek, és az orrát egy kályhában rá, ő halat sütni. És ha van, hogy talpon, akkor azt pontosan deréktól a fedélzetén. Élő ott csak csúszás.
- A ház a parton van?
Kínai férfi legyintett:
- Mi voltunk a tengerparton, és nem megengedett.
- Sokan közületek a vízben?
Kínai férfi nem tudott mondani egy ilyen számot, ez az angol nem tudja, hogyan kell mondani, elmagyaráztam valahogy: úgy tűnt, néhány ezer.
Egy kínai férfi vált komoly.
- Ez volt, - mondja - csak úgy. Mindannyian azt mondják, a rendőr: „Meg kell húzni a hajó lesz a szörnyű vihar - egy tájfun, mindannyian perekolotit a szilánkok.” És az angol: „Nem! Ne hazudj ülni, ahol ültetett és innen van a helyed ...” És mi ez a vihar több napig chuem érzem a halál. És ezek mind a kín. És azt akarta, hogy menjen a fejét. Nem, ez nem volt megengedett.
És azt képzeled, hogy a kínai emberek minden ezek a gyerekek voltak a vízben, és várta a halált. És én futottam a vihar - egy tájfun. Felhívta a tengeren át forrásban lévő üst szakít szél falu a tengerparton, repül le a tető. Magában hordozza a papír, az egész kapu, felveti a szarvasmarha a levegőben. Azonnal a feje fölött, mint egy lyuk az égen, szakadó esőben, hogy hajlik az ember a földre. És itt van egy tájfun fújt, a lebegő falu. Kínai ember nem hívtam a számot újra, hány elveszett kitaychat több kínai ember. Minden hajó darabokra tört, darabokra, kócos a ég és a tenger, az utolsó maradványait. És ki van a parton - wow! Most ugyanezek rendőrök terelték a tollat, és bezárva: a földön nincs egy hely, akkor nincs semmi emelni üvöltés. És a fennmaradó kínai kinyerjük, nem tudtam megérteni. A kínait Az egyetlen azt mondta: „Nos, valamint, hogy ezek a gyerekek nem létezik!” Szóval boldog mintha beszél boldogság, nem a katasztrófa.
- Mit olyan boldog? - mondom.
- És mik azok -, és kihúzta a fia fülébe.
Adtam neki egy érmét, azt mondom:
- Tartsa meg a visszajárót. Mindannyian.
- Írd meg, - mondja - én átvételi angolul, hogy adtál nekem, de én nem lopás. Félek, hogy mi lehet a baj. Cop.
- A pokolba zsaru!
És ő azt mondta, a pénzt vissza vanities: nem szükséges, azt mondják, nincs pénz, akkor. Meg kellett írni. Azt írta:
Egy kínai férfi nem annyira a dollár örült rettegett, hogy csapás nem volt ilyen vagyon.
Szavazatok száma: 3