Władysław Tatarkiewicz
utánzás elmélete túlhaladt Olaszországban. Korábban ez vonzott más német Dürer (Äesthetischer Excurs hogy: ... Vier Bücher ed Heidrich, s.277), majd Franciaország Poussin (Levél Fréarta de Chambrayot 1665/03/01 ed Du Colombier.) És még sokan mások. Sokáig maradt a hangsúly a véleményét art korában barokk és akadémikus. Az elején a XVII században ez volt a fő tézise az esztétika, még újítók, mint Abbe Dubos és Vico, aki azt állította: „Nem essendo altro che la poesia imitazione”. Általában a „imitatio” megőrizte pozícióját a művészeti elméletben legalább három évszázadon át. Még ebben az időszakban nem volt homogén elmélet, és nem csak azért, mert az elmélet képzőművészeti ő egy árnyék, és a poétika - egyéb (iskola). Már a kezdetektől fogva tisztában volt azzal, hogy néhány Arisztotelész és mások szerint - Platón és a népszerű fogalom valódi utánzás. Ezért nem volt több megállapodást feltételekkel, mint a megértés, hanem a vita nem volt hiány.
Mások megpróbálták pontosabban értelmezni az utánzat, de ennek során különböző módon eltért a szó ismétlés a valóság fogalmát. Utánzat kell egyszerűen „eredeti”, írta a francia Pelletier du Mans. Értelmezése Alberti art utánozták át a természet törvényeit, mint a külseje. Értelmezése Scaliger - annak normáit. Az egyik szerint a művészet kell utánozni a természet szépségét szerint Shakespeare - a szerénység. Ezek támogatói Arisztotelész, mint lengyel költő és teoretikus költészet Sarbevsky (De perfecta poosi, 1. 4), azt állították, hogy nem kell a természetet utánozni, hogy mi az, de amit lehet és kell is. Michelangelo adta szimulálni vallási színezés: Isten kell a természetet utánozni. Torquato Tasso, utánzás komolyan érdekel a költészet, tudta, hogy a művészetben ez egy bonyolult eljárás, mivel a szavak (parole) megismételjük fogalmakat (concetti), és csak ezután megismétlik dolgok (lustálkodik).
Köztük volt, mint Correa, aki alaposabban különböztetni két változata között utánzás - egy szó, a második szabad: „imitatio simulata et Ficta”. Hasonlóképpen, az elején a XVIII században R. de Peel néven „két igazság” - egyszerű és tökéletes - eltér a helyes utánzása az egyik, hogy előírja, hogy a Bizottság a kiválasztási és így összeköti a szórás jellegű tökéletesség (Cours de PEINTURE 1708, s 30- .. 32).
Volt egy meggyőződés, hogy a művészet lehet tökéletesebb, mint amit írnak utánozni, tökéletes a természet. Ficinót nevezte "bölcsebb, mint a természet" (Theol. Plat. 1.XIII, Opere. 1561, s. 296). Michelangelo azt mondta, hogy ez teszi a természet szebb (PIU bella), mint ez; Danti azt írta, hogy a művész meg kell haladnia (superar) jellegűek. Vasari is állította, hogy a természet a szakterületen van törve, a "Natura Vinta dall'arte" (Vite. VII. S. 448).
Érdemes megjegyezni, hogy ezek a fenntartások és a visszavonulás olyan időszakban történt, amikor az elmélet a művészetek, mind irodalmi és műanyag úgy érezte, „imitatio” szóló programja, a fő mottója. De olyan sokan voltak fenntartások és korlátozások utánzás, a valóságban már nem utánzata. Nem ellenfelek, de támogatói a „utánzat” hozta csökken.
Reneszánsz innováció fontos utóhatásaként, bár kétes értékű volt a tézis: utánozni ne csak a természet, hanem mindenekelőtt a művészek, akik jobb, mint a többiek tudták, hogyan kell utánozni őt. Ez azt jelentette, hogy meg kell utánozni a régi. A mottója az utánzás ókorban megjelentek már a XV században, és a késő XVII-ben csaknem kiszorította a mottója az utánzás a természet. Ez volt a legnagyobb változás a történelem fogalmának utánzata. Művészetelmélet a klasszikus, kiderült, akadémikus. utánzás elve megjelenik egy dupla, egy kompromisszumos kell a természetet utánozni, de ahogy utánozni ókorban, vagyis penész a modell az Apollo Belvedere, írni, mint Cicero. A XV és XVI században, arra törekedtek, hogy utánozzák az ókorban főleg a költészet, és a XVII és XVIII - a plasztika.
Ez volt a mainstream idején. Azonban azt kell mondanom, hogy a tiltakozások során megjelent időről időre. A reneszánsz ellen utánzata az ókori költészet volt legalább három hangos lázadást: Poliziano (contra Cortesi) azt állította, hogy „csak a jó író, aki mer törni a szabályokat”; majd Pico Jr. (Contra Cardinal Bembo): aemulator veterum verius quam utánzó; Végül Rotterdami Erasmus (1518), aki azt állította, hogy ő kapta a szellemében Cicero, aki - tekintet nélkül más alkalommal - eltér Cicero 8.
Megpróbálom a lehető legnagyobb megfogalmazni az általános helyzetet és annak fejlődését, kezdve a XVI XVIII században, meg kell jegyezni, hogy néhány, a teoretikusok hajthatatlanul védte elvét utánzás, jóllehet engedményeket, míg mások hajlamosak törni. Bal azok, akik ragaszkodtak a szélsőséges (platóni) fogalma utánzás voltunk mögötte, akik a helyére egy közepes (arisztotelészi).
F. között XV XVII században az elképzelést, utánzás art annyira sokoldalú prodiskutirovana, hogy a munka nem sok maradt. XVIII az ötlet örökölt elfogott, de megállt gondolkodni rajta. Ezt az álláspontot fejezte jellegzetes esztétika a század E.Berk, írásban, hogy Arisztotelész annyira és olyan találóan írta a poétikája utánzata. hogy további fejlődésének ez a téma már nincs szükség ( „Arisztotelész beszélt így meccs, és így szilárdan fel az erő utánzás az ő poétikai, hogy teszi a további diskurzus e tárgyban felesleges”. A Phil. Érdeklődés része. I. mp. XVI). Azonban tudta Burke utánzás nem arisztotelészi igényelnek valódi hasonlóság, azt írta, hogy elbeszélő költemény nem utánzás, ezek a szavak nem szeretem a dolgokat.
Az elmélet az utánzás, ami már régóta használják főleg a poétika hivatkozott rá, most egy pont a támogatás eltolódott a plasztika. D.Harris írta: „A varázsát a költészet született a szíve a ritmust, de a festés nem alkalmas más varázsa, mint csak azt, ami jár utánzat” (Három Értekezés 1744, § V.).
Végén XVIII és XIX század elején, miután felfedezték Herculaneum és Pompei, régészek utazás után Görögországba jött nagyon burjánzó, mint valaha divatos bizsu ókorban. Ez volt egy időben a Mengs és Winckelmann, Ádám és Flaxman, Canova és Thorvaldsen. De ez volt a gyakorlat, utánzás, utánzás nem azt az elképzelést, az előrehaladást.
XIX elhagyta az elvet odaadás ókorban, de ennél is nagyobb hangsúlyt fektetnek az elv a természet odaadás.
G. Az évszázadok során Európában maradt egy jó elmélet, a szépség, és hasonló volt a helyzet, ugyanúgy a szakterületen. Nagy elmélet szépsége volt az arány a részek, a nagy művészetelmélet (nevezzük talán a régi elmélet, hiszen ma már nem releváns) állt, hogy a művészet - ez egy utánzat a valóság. Röviden arról a fenti megjegyzések azt mondani, hogy a V században A XVIII század, ez a régi elmélet telt el, legalább hat időszakok:
Ókorban nemcsak kezdetét jelezte a megjelenés, az állítólagos art (azaz feloldott) utánzata a valóság, hanem ellátta a két értelmezés: a kompromisszumok Platón és Arisztotelész liberális. Hellenizmus tartjuk ezt az elméletet azonban, védelme és egyéb funkciók a művészet: az első, expresszív, majd később - ideológiai. A középkor és a tartósított, elsősorban a arisztoteliánusok Aquinói Tamás.
Miután az ébredés a klasszikus antikvitás volt a második korszak fénykorát mimetikus elmélet: ókor teremtette újjászületése pontosan megfogalmazott, fejlett, differenciált. Soha többé, ez az elmélet nem osztja szét, a XVII században, de egy különleges idealista felfogás: art utánozza a valóságot, hanem csak az, hogy a teljes és tökéletes benne. Még a legradikálisabb változata az elmélet utánzás történt csak a XVIII: az utánzás került bemutatásra általános tulajdonsága minden művészet, nem csak „újra”. Azonban ugyanazt esztétika a felvilágosodás, amely így kiterjesztett elmélet, miközben szűkült le, azzal érvelve, hogy a művészet utánozza a valóságot, nem az összes, hanem csak finom.
Később XVIII nem nagyon érdekli a példakép funkció a művészetben. Mit lehet mondani erről a témáról, azt mondták régen. De a XIX században, a probléma merült fel újra.