A varázsfuvola (ötödik fejezet) a
Minden oldalról Glimmnngensky vár körül hegyek. Még az őrtornyok a vár tűnik hegycsúcsokon.
Sehol sem bemenetek vagy kimenetek. A vastag kőfalak vágni csak szűk a rés ablakok alig hiányzik a napfény, a sötét, hideg szobában.
A távoli ókorban, ezek a falak megbízhatóan védve vannak lakói a vár a betörő a harcias szomszédok.
De azokban a napokban, amikor Niels Holgerson utazott társaságában vadlúd, az emberek már nem élt a várban, és csak Glimmingenskom tárolt gabona elhagyott negyedévben.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vár lakatlan. Alatt ívek állandó baglyok és bagoly a régi romos tűzhely fedett vadmacska, denevérek voltak szögletes bérlők, és a tetőn épített fészket a gólyák.
Ez elérte egy kicsit, mielőtt Glimmingenskogo Castle Acre nyájat Kebnekaise leengedjük a párkány egy mély szakadékba.
Száz évvel ezelőtt, amikor Akka először vezette a nyájat az északi, bugyborékoló hegyi patak. És most az a kanyon alján alig hatolt csepegtető csepegtető. De még mindig nem volt víz. Ezért a bölcs Akka Kebnekaise és vezette nyáját itt.
Alighogy a libák rendezni, amint jött a vendégeket. Ez volt Ermenrih gólya, a legrégebbi lakó Glimmingenskogo vár.
Stork - nagyon esetlen madár. Nyak és a törzs alig volt több, mint a közönséges házi lúd, és a szárnyak valamilyen oknál fogva, hatalmas, mint a sas. És mi van a lába a gólya! Mint két vékony oszlopok, festett vörös színű. És mi a csőr! Hosszú predlinny, vastag, és rögzítve, hogy egy nagyon kicsi fejét. Csőr és húzza le a fejét. Ezért gólya mindig séta lógó orr, mintha örökké szórakozott és elégedetlen.
Közeledik a régi liba, gólya Ermenrih biggyesztette, amint azt az illem, egyik lábáról a nagyon gyomor és meghajolt olyan alacsony, hogy hosszú orra ragadt egy hasadékban a kövek között.
- Örülök, hogy látom, Mr. Ermenrih - mondta Akka Kebnekaise, választ egy bólintás íját. - Remélem, minden rendben? Hogy van a feleséged? Mit csinál a tisztelt szomszéd néni bagoly?
Stork megpróbált mondani valamit, de a csőrét erősen ragadt a kövek között, és a válasz jött a puszta csörgedezik.
Meg kellett törni az összes szabályt a tisztesség, hogy legyen mindkét lábát, és pihen a föld erősebb, húzza csőrét, mint egy köröm a falból.
Végül Stork foglalkozott ezzel a témával, és rákattint a csőr többször ellenőrzi, hogy érintetlen, beszélni kezdett:
- Ó, Mrs. Kebnekaise! Nem egy jó órát látogatott helyünkre! Szörnyű katasztrófa fenyeget ez a ház.
Stork szomorúan lehajtotta a fejét, és a csőrét ismét beragadt a kövek között.
Sőt, egyesek szerint, hogy a gólya csak megnyitja csőrét panaszkodni. Ezen kívül, azt suttogja a szavakat olyan lassan, hogy meg kell gyűjteni pontosan a víz, cseppenként.
- Hallgassa meg ezt, Mr. Ermenrih - mondta Akka Kebnekaise - hogy lehet-e valahogy a számlát, és mondja meg, mi van ott van a baj?
Egy bunkó húzta a gólya csőre karcolásmentesnek, kétségbeesetten felkiáltott:
- Azt kérdezi, hogy mi a baj, Mrs. Kebnekaise? Ravasz ellenség meg akarja rontani az otthonunkban, hogy nekünk koldusok és a hajléktalanok, elpusztítják a feleségek és a gyerekek! Miért csak tegnap nem voltam kímélve a csőr, az egész nap töltött a repedések a fészekben! Gondolod, a feleségem azt állítják? Az ő bármit is mondani, minden olyan, mint a víz le egy kacsa.
Itt gólya Ermenrih zavarba csapódott csőr. És ahogy esett át egy libát.
De Akka Kebnekaise hiányzott szavai süket fülekre talált. Úgy vélte, hogy méltóságán aluli, hogy zokon a fecsegést.
- Mi történt? - kérdezte. - Talán, az emberek visszatérnek a kastélyba?
- Ó, ha így van! - mondta szomorúan Stork Ermenrih. - Ez az ellenség a legszörnyűbb dolog a világon, Mrs. Kebnekaise. Patkányok, szürke patkányok került közel a vár! - mondta, és lehajtotta a fejét.
- Szürke patkány? Mit hallgat mostanáig? - kiáltotta a Goose.
- Gondolod, csendben? Egész idő alatt csak tartsa közölve. Ezek a tolvajok nem fog, hogy élünk oly sok év. Azt, hogy mit akarnak, akkor csináld. Megvan a szél, hogy a vár tartotta a gabona itt, és úgy döntött, hogy elfog a várat. És milyen ravasz, milyen ravasz! Tudod, persze, Mrs. Kebnekaise, holnap délben Kulaberge lesz a nyaralás? Szóval, csak ma hordái szürke patkányok berontott a várat. És ott lesz senki, hogy megvédje őt. Egy száz mérföld körül minden állatok és madarak készülnek az ünnep. Egy már nem razyschesh! Ó, micsoda csapás! Micsoda csapás!
- Most nincs idő, hogy könnyezni, Mr. Ermenrih - szigorúan mondta Akka Kebnekaise. - Nem szabad pazarolni egy percet. Tudom, hogy egy régi liba, ami nem teszi lehetővé, hogy kötelezzék az ilyen törvénytelenség.
- Nem, hogy fogsz, kedves Akka, harcolni szürke patkányok? - vigyorgott gólya.
- Nem, - mondta Akka Kebnekaise - de van a csomagban van egy bátor harcos, aki megbirkózik a patkányok, nem számít, hogy mennyit lehet.
- Nem látod ezt sportoló? - Ermenrih mondta, fejét lehajtva tisztelettel.
- Ez a bátor harcos? - gúnyosan kérdezte Ermenrih. - Jó libazsír.
- Nézd, - mondta Niels öreg liba - muszáj, hogy segítsen nekem egy fontos kérdésben. Ön hajlandó repülni velem Glimmingensky vár?
Nils nagyon hízelgett. Mégis Akka Kebnekaise fordul hozzá segítségért. De mielőtt megszólalhatott volna, mint a gólya Ermenrih mint harapófogó, megragadta az ő hosszú csőr, dobott ismét elkapta a orra hegyére, újra dobtam, és fogott újra.
Hétszer ő tette a trükk, majd leszállt a hátsó Niels régi liba, és azt mondta:
- Nos, ha a patkányok tudják kivel kell majd foglalkozni, persze, akkor elszaladni a félelem. Viszlát! Repülök, hogy figyelmeztesse Ms. Ermenrih és tisztelt szomszéd, hogy most akkor szívesen a megmentő. És ők megrémült, amikor meglátják a hatalmas.
Majd kattintson újra csőr, a gólya elrepült.
A Glimmingenskom vár keverjük. Minden lakosok elhagyták otthonukat, és a menekülés a tető a saroktornyos - élt ott a gólya Ermenrih aistihoy.
A fészek voltak kiváló. Gólyák rendezett meg egy régi kocsi kerék, lefektetett sorok bárokban és gyep, moha és bélelt puha le. És ezen kívül a fészket benőtt sűrű fű és még a kis bokrok.
Nem csoda, hogy a gólya Ermenrih és aistiha büszkék a haza!
Most a fészek volt zsúfolt lakosok Glimmingenskogo vár.
A szokásos időben, igyekeztek távol tartani egymás szemébe, de a veszély fenyegeti, amely a vár, összebarátkozott minden.
A szélén a fészek két tiszteletreméltó néni bagoly. Aggódva csapkodott kerek szemek és versengtek mindegyik mondja rémtörténetek a vérszomj és brutalitás patkányokban.
Vadmacska elrejtette alján a fészket, lábainál Madame Ermenrih és nyávogott panaszosan, mint egy kis cica. Biztos volt benne, hogy ő az első patkány zagryzut fizeti ki az összes macska faj.
És a falakon a fészket, felborult fejjel lefelé lógó denevérek. Ők nagyon zavaros. Végtére is, a szürke patkány jön rokonaik. Gyenge denevér minden alkalommal, hogy úgy érzi, a pillantások, mintha a hibás.
A közepén a fészek gólya állt Ermenrih.
- Meg kell futtatni - mondta határozottan, - vagy mind meghalunk.
- Nos, igen, meghal, minden meghal! - visította macska. - Vajon van szív ezeknek a gyilkosoknak? Ők biztosan otgryzut farkamat. - És úgy nézett szemrehányóan denevérek.
- Van valami gyászolni - körülbelül egy rühes farkát! - felháborodott idős néni bagoly. - Képesek szakadás még a kis fióka. Tudom, hogy az utódok. Minden patkányok. És az egér nem jobb! - És dühösen nézett. - Ah, mi fog történni velünk, hogy velünk lesz! - nyögött aistiha.
- Go! Go! - hirtelen zengett bagoly Flimnea.
Ült a csúcsa a torony és a Spire mint őrszem, és körülnézett.
Minden pontosan végszóra megfordult a fejüket, és megdermedt a rémülettől.
Ekkor a fészekbe repült Akka Kebnekaise Niels. De senki sem nézett rájuk. Spellbound, minden látszott valahol, az egyik irányba.
„Mi a baj velük? Mit látnak?” - Nils gondolta, és felült a liba hátára.
Alján a sánc egy hosszú kövezett út szürke kövek. Első pillantásra - egy közönséges úton. De amikor Niels látszott közelebb, látta, hogy ez az út mozog, mint egy élő, mozgó, akkor lesz nagyobb, azt, majd nyújtózkodott, majd préseljük.
- Igen, ez a patkányok, szürke patkányok! - Niels sírt. - Most repülnek ki innen!
- Nem, mi itt marad - mondta csendesen Akka Kebnekaise. - Meg kell mentenünk Glimmingensky vár.
- Igen igazad van, nem látja, hogy sokan? Még ha egy fiú, mint egy fiú, és semmit sem tehettem.
- Ha volt olyan nagy, mint egy igazi fiú, akkor nem lehetett semmit csinálni, és most, hogy te egy kicsit olyan, mint egy veréb, akkor megnyeri a szürke patkányok. Ugyan-ka én csőr, azt kell mondani, valamit a fülébe.
Nils odajött, és ő már régóta suttogott neki valamit.
- Ez ügyesen! - Niels nevetett, és a térdére csapott. - Úgy táncolj velünk!
- WL-sh, csitt! - sziszegte az öreg liba. Aztán repült a bagoly Flimnea és valami elkezdett suttogni neki.
És hirtelen vidám bagoly huhogott, esett a torony és repülni valahol.
Elég sötét volt, amikor a szürke patkányok megközelítette a várfalon Glimmingenskogo. Háromszor mentek körbe-körbe a várat, akik legalább néhány rés bejutni. Sehol kiskapuk vagy kiemelkedés sehol mancs bot, semmi ragaszkodnak.
Hosszú keresés után végre találtam egy patkány kő, alig állt ki a falból. Ők halmoztak rá minden oldalról, de a kő nem engedett. Ezután a patkányokat rág meg a fogát, karmok karcolás, aláássák a föld alatt. A futóbajnok, vetették magukat a kő és lógott neki minden súlyával.
És rock megingott, megfordította, és egy tompa robajjal leesett a falról.
Amikor minden csendes volt, patkányok, egyik a másik után beült egy fekete négyzet alakú lyuk. Felmentek óvatosan, megállás hébe-hóba. Egy furcsa hely, akkor mindig megbotlik egy csapda. De nem, úgy tűnik, minden csendes - nincs hang, nincs zörgés.
Ezután a patkányok bátrabban kezdett felmászni a lépcsőn.
Egy nagy elhagyott csarnokai teljes kiőrlésű hegyek feküdt. Patkányok éheztek, és a szaga a gabona annyira csábító! Mégis, a patkányok nem érintette egy mag.
Lehet, hogy ez egy csapda? Lehet, hogy akarja, hogy fogott ki őr? Nem! Nem zárkóznak ezt a trükköt! Amíg ők obryschut a várat, akkor nem jut eszembe semmi, ami a többi, és nem az élelmiszer.
Patkányok kifosztották a sötét sarkokban, minden zegzugát, minden mozog, és átmenetek. Senki sehol. Látható, a kastély tulajdonosai féltek, és elmenekült.
A vár tartozik nekik, patkányok!
Solid lavina rohant, ahol a gabona fekvő halmok. Patkányok fejét temették el a laza hegyek és megrágott mohón arany búzaszemek. Ők még mindig nem félig töltött, amikor hirtelen valahonnan hallottak egy vékony, tiszta hangot csövek.
Patkányok emelte a pofa és megdermedt.
Fife elhallgatott, és újra a patkány ugrott ízletes étel.
De a fuvola játszani kezdett újra. Eleinte énekelte alig hallhatóan, majd merészebb, hangosabb, magabiztosabb. És végül, mintha áttörve a vastag falak a vár körül peals csengő trilla.
Egyik a másik után, a patkány hagytuk ragadozó és elmenekült a hang a csöveket. A legmakacsabb nem akarja elhagyni - mohón és gyorsan tudják dogryzali nagy erős gabona. De fuvola nevezte őket, azt parancsolta, hogy elhagyja a várat, és a patkányok nem mertek ellenkezni vele.
Patkányok legurult a lépcsőn, átugrottam egymást, rohant egyenesen lefelé az ablakot, mintha siet a lehető leghamarabb vissza az udvarra, ahol a rohanó tartós és hívó dalt.
Az alján, közepén az udvar, volt egy kis ember, és játszott egy cső.
Patkányok sűrű gyűrű veszi körül, és növelve a pofa éles, nem szakadt a szeméből. Az udvaron már a lábát nem volt sehol, és a vár szaladt minden új és új hordák patkányokban.
Amint elhallgatott fuvola, patkányok mozgatása érdekében bajusz, száj mutatja a fogait, harapós fogak. Most rohant a kis ember, és tépje őt darabokra.
De a fuvola játszott újra és újra, a patkányok nem mertek mozogni.
Végül egy kis ember gyűlt össze a patkányok és lassan elindult a kapu felé. Egy patkány engedelmesen követte.
Man fütyörészett a pipáját, és ment tovább és tovább. Megkerülte a köveket, és a völgyben.
Odament a mezők és szakadékok, és mögötte a folyamatos stream feszített a patkány.
Már a csillagok kialudt az égen, amikor a kis ember jött a tóhoz.
A part közelében, a hajó kötött ki, ringató a hullámok egy szürke liba.
Szüntelenül pengetést egy cső, egy kis ember ugrott a liba hátára, és ő úszott a tó közepén.
A patkányokat söpört, futott végig a parton, de a fuvola még hangosabban csörög a tó, még hangosan hívja őket, hogy kövessék.
A felejtés minden mást, a patkányok rohant a vízbe.
Amikor a víz összezárult a feje utolsó patkány, liba lovasát a levegőbe.
- Jól csinálod, Niels - mondta Akka Kebnekaise. - Te jól viseli az ügyet. Elvégre, ha nem volt ereje, hogy játsszon minden alkalommal, akkor harapott Önnek.
- Igen, bevallom, én magam féltem e - Nils mondta. - Soha nem kattintott a fogát, amint én levegőt. És ki hitte volna, hogy egy ilyen kis fuvola lehet legyőzni az egész patkány sereg! - Niels húzott egy cső a zsebéből, és megnézte.
- Ez Varázsfuvola - mondta a libát. - Minden állatok és madarak hallgatni rá. Keselyűk, csirkék, akkor eszik a kezed, a farkas, milyen ostoba kölyök odabújik neked, csak egy kicsit, akkor játszott ezen a fuvolán.
- És hol szerezted? - kérdezte Nils.
- Úgy hozta a bagoly Flimnea - mondta a liba - és odaadta a bagoly erdő gnóm.
- Forest gnome. - kiáltott fel Niels, és azonnal érezte magát.
- Nos, igen, egy erdő gnome - Goose mondta. - Mi vagy te annyira félt? Csak ebben az esetben egyedül, és van egy ilyen cső. Kivéve engem, és az öreg bagoly Flimnea, senki nem tud róla. Nézd, és még nem beszélt senkinek. Igen, folyamatosan erősebb sípot, ne ejtse. Napkelte előtt bagoly Flimnea vissza kell vinnie a törpe. Gnome, és így nem akar adni egy sípot, amikor hallotta, hogy beleesik a kezét. Oh bagoly rábeszélte, hogy meggyőzze. Alig meggyőzni. És, hogy ez egy törpe olyan dühös vagy?
Nils nem mondott semmit. Úgy tett, mintha nem hallotta volna az utolsó szavai Akka. Valójában ő jól hallott mindent, és nagyon megijedt.
„Akkor a törpe még mindig emlékszem az én kis kaland - komoran latolgatta Nils -.! Nem csak én azt a nettó fogott, hanem azért, mert másként hogyan csalt csak ő Akka szólt semmit Ő szigorú, tisztességes, ismeri -. Most rúgni a csomagolás. Mi történt akkor? Hova megyek sehova? " - sóhajtott.
- Mit sóhajtozik? - kérdezte Akka.
- Igen, én csak ásított. Valami, amit akar aludni.
Ő nagyon hamar elaludt, de olyan szorosan, hogy nem is hallotta őket jön le a földre.
- Menj, menj - hajtott el az egészet. - Adj egy embernek aludni!
De meddig Niels nem kell aludni.
Még a nap felkelt, és a vadludak repült gólya Ermenrih. Ő azt szeretné, hogy Niels, és köszönöm neki a nevemben és nevében a családját.
Aztán ott voltak a denevérek. A szokásos nap, hajnalban ágyba. Reggel - este, és este - reggel. És senki nem tudja meggyőzni őket, hogy ez egy betegség. De ma még feladták szokásaikat.
Követve denevér macska szaladt, farok vidáman integetett túlélők.
Mindenki akart nézni a Niels, mindenki akart köszönteni őt, mint egy rettenthetetlen harcos, győztes szürke patkányok.