Olvasd kollektor - FAUZL Dzhon Robert - Page 56
Még azt is mondta, hogy szeret. És azt mondta, hogy nem tetszik nekem, és a szeretet. Ez nem szerelem, ez önzés. Csak nem gondolja rólam, de arról, hogy mit érzel irántam.
- Nem tudom, mi ez, - mondta.
És akkor én hibáztam. Úgy éreztem, hogy az én áldozatom volt hiábavaló, és szeretnék legalább ő értékelte, amit tettem, hogy számomra ez megjelent a vad. És megpróbáltam elmondani neki mindezt. És akkor azt bemutatja belül kikászálódott.
Ő nagyon mérges. Nem akartam, hogy válaszoljon. Mi még elidegenedett egymástól. Azt mondtam, hogy sajnálom őt, és megfordult velem. Szörnyű volt. I sírva fakadt.
Szörnyű hideg. Embertelenség.
Ő fogságban. Remény nélkül. Vég nélkül.
Tudván, hogy mi is valójában.
Lehetetlen megérteni. Mi van? Mit akar? Miért vagyok itt, ha nem kell a testem?
Mintha tüzet gyújtott a sötétben, hogy meleg mindkettőnket. És a tűz, hogy csak kiemelt az igazi formáját.
Az utolsó dolog, azt mondtam neki: „Nem maradhatunk idegenek. Voltunk meztelenül egymás előtt. "
És mégis - mi vagyunk idegenek.
Most könnyebb.
Boldogság újra, hogy minden kész. Lehetne sokkal rosszabb. Madness volt ilyen kockázat.
Nos, én még élek.
Ez elvezet a düh. Még soha senki nem értette, mit érek tegnap este. Hogy mennyi erőfeszítést kerülni, hogy menjek ki, hogy egy esélyt, hogy maguknak, hogy megpróbálják megérteni. Elnyom minden természetes érzések és ösztönök.
Ő csak magát hibáztathatja. És dühös, mint bármely más ember. És én már nem lehet vele aranyos. Ezek duzzogni, ha bekapcsolja őket, és akkor nem tudja elviselni, ha egyetért. Okos ember kellene megvetni magam érte. Mert következetlenség.
Dühös férfi és nő megcsípte.
Persze, most már tudom a titkát. Ő felháborodott.
Azt hiszem, gondolom, és gondolj rá.
Bizonyára mindig is ismert, hogy semmi sem lehet. És mégis, minden alkalommal azt mondja, a szerelemről. Mit jelent ez?
Azt hiszem, ez olyan, mint ez. Ő nem tudja megtapasztalni az öröm birtokló rám, mint egy normális ember. Azt hiszem, az összes többi ember: „Ők is megirigyelhette volna velem, ha tudnák.” Mert az övé rám.
Ezért nevetséges próbálkozás, hogy kedves neki. Fogok viselkedni, oly módon, hogy ez nem egy öröm, hogy itt tartson. Ismét éhségsztrájkot. Nem akarom, hogy bármi köze hozzá. Nem fogok vele beszélni.
Jöhetnek szóba, furcsa gondolatok. Hogy a K. először tettem valami eredetit. Valami, ami nem valószínű, hogy ezeket a feladatokat másnak. Összeszedtem minden bátorságom, amikor mi voltunk előtt meztelenül egymást. Megtanultam, mit jelent az, hogy „össze minden bátorságom.” Vége Ledimonta iskolás. Ő meghalt.
Emlékszem, hogy vezettem Pierce. Valahol közel Carcassonne. Mindenki azt akarta, hogy hagyja abba. De én akartam menni 100. És csípések és csípések a pedált. Minden halálra rémült. És én is.
De bizonyítani, hogy én is.
(Mielőtt az este.) Ismét olvastam "The Tempest". Minden nap. Egészen más benyomást. Azok után, ami történt. Együttérzés, hogy Shakespeare tartogat Caliban. És én (valahol a gyűlölet és undor) neki - is.
„Az emberi képében nem volt tehetséges.”
„Infamous rabszolgája satu megerősítette. "
”. ebből mi, jobb, nem fogunk hallani egy szót jó. "
„Te jó nem tud megbirkózni csak egy ostor.”
Ön élt az én barlangban. de aztán
Maga a lányom megfogant gyalázat!
Ho-ho! Ho-ho! És sajnálom, mi nem!
Nem akadályozza meg, hogy nekem - volna benépesített
Az egész sziget Caliban.
Megvetés Prospero. Abban, hogy a kedvesség a helyzet Caliban - haszontalan.
Stefano és Trinculo - cipel. A bort - win.
Act III, Scene 2: „És sírok, hogy felébredtem.” Gyenge Caliban. De csak azért, mert nem nyert semmit.
„És én továbbra is okosabb.”
"Brave New World".
Szörnyű új világ.
Csak maradjon. Azt mondta, hogy nem fogok enni, amíg ő fel engem. Kell a fény és friss levegő - napi rendszerességgel. Megpróbálta elkerülni válaszol. Angry. Elmentem egy gúnyos hangon. És azt mondta - az összes betűt - I „felejtsd el, ki itt a főnök.”
Ő egészen más volt. Ő megrémít.
Adtam neki egy határidőt, amíg holnap: hadd eldönteni, hogy mit kell tennie.
Tegnap este ott feküdt, és arra gondolt CH.V. Ismertette magát a karjaiban. Azt álmodtam róla. Annyira szeretnék a csodálatos, fantasztikus, az emberi normalitást.
A promiszkuitás kapcsolatokban. Még ő - kreatív. Tól az élet teljessége. Még ha fáj. Ő a szeretet teremt, az élet, az izgalom; Tele van az élet, és azok, akiket szeretett, nem tud elfelejteni.
Néha én és a legtöbb szeretnék élni. Szerelem szabadon. Néha még én elképzelni, hogyan, hogy magát a férfi, akár egy idegen. Azt nézd meg néhány fiatal férfi a metrón, vagy egy felnőtt ember, az ajkán, a karjába tette a zord arccal, és elképzelni.
Itt például, Toinette. Sleeping akárkivel. Régebben azt gondoltam, ez undorító, piszkos. De a szeretet, bármi is volt - szép. Még ha ez csak attrakció. Csak egy igazán undorító világ: jég, halott, semmi szeretet között Caliban és én.
Ma reggel képzelte, hogy a menekülési sikeres volt, és Caliban bíróság elé. Védtem őt. Azt mondta, hogy - egy tragédia. Mi szüksége van együttérzés és a kezelés pszichiáter. A megbocsátás.
Nem volt egy kifejezése nagylelkűség a részemről. Csak túl megveti őt, hogy utálják.
Fura. Valószínű, hogy elkezdtem védeni. Biztos vagyok benne, hogy találkozzon vele újra, nem lenne lehetetlen.
Nem tudtam meggyógyítani. Mivel a betegség - én.
Azt hozzámenni, ha akar.
Megyek ezt a kalandot: Megkockáztatom, hogy házasodjanak össze. Azt akarom ezt.
Elegem, hogy fiatal. Tapasztalatlan.
Mintegy sok mindent tudni, és nem tudom, hogyan.
Szeretnék szülni az ő gyermekei.
Testem - mit jelent ez most nekem? Ha CH.V. akkor csak egy dolog - legyen. Mindegy, nem tudok Toinette. Gyűjtés a férfiak.
Azt hittem, okosabb, mint sok férfi. És biztosan okosabb, mint a lányok, akiket ismert. Mindig úgy gondolta, hogy minél többet tudni, érezni vékonyabb, jobban megérteni.
De én nem is tudom, hogyan kell kezelni a Caliban.
Darab, darab a tanult Ledimonte. Hozott a nap, amikor egy aranyos kislány egy polgári család mérsékelt módon, doktori lánya. Mindez hiábavaló. Amikor én voltam a Ledimonte, úgy tűnt nekem, nagyon jól tudom ceruzát. Londonban, rájöttem, hogy ez nem így van. Vagyok körülvéve, akik tudják, hogyan kell csinálni, nem olyan jó vagy még jobb, mint én. Azt még nem is kezdődött még tanulni, hogyan kell kezelni a saját életüket. Arról nem is beszélve, vagy valaki másról.
Ez kell egy gyám.
Mint az a nap, amikor hirtelen rájönnek, hogy a babák - csak egy baba. Vizsgálom magam - a régi - és csodálja: Milyen buta. Játék, amelyhez túl használják azt. Szomorú könnyek elhagyott alján a szekrény elfelejtett, senki kívánt négerbaba.
Szegény baba. Naiv, nevetséges, felesleges, de büszke.