Egy kaptafára
Részlet jellemző One Size Fits All
- Ó, pontosan! Csak „úgy érezte,” a „kulcs” a nagymamám tanított. - Elgondolkodva mondta Stella. - Miután Axel meghalt, én kerestem a lényeg minden „padló”, és nem találtam. Aztán kerestem az élők között - ott volt megint.
- És tudod, hogy ki ő most, ebben az életben?
- Még nem. De biztos, hogy tudni. Próbáltam többször neki, hogy „elérje”, de valamilyen oknál fogva nem hallja. Mindig egy és szinte minden alkalommal az én könyveket. Vele csak egy öregasszony, az ő szolgái és a macska.
- Nos, Harold felesége? Azt találtuk, te is? - kérdeztem.
- Ó, hát persze! Feleség, tudod - ez az én nagymamám. - Stella mosolygott ravaszul.
Megdermedtem a jelen sokk. Valahogy ez a hihetetlen valójában nem akar beilleszkedni én döbbenten szem előtt.
- nagyi. - Csak tudnám mondani.
Stella bólintott, nagyon elégedett a hatást.
- Hogy érti ezt? Ezért ő segített megtalálni őket? Tudta. - ezer kérdéssel ugyanakkor vadul forog az én izgatott elme, és úgy tűnt nekem, hogy nem volt ideje megkérdezni az érdeklődésemet. Tudni akartam, hogy mindent! Ugyanakkor, jól tudják, hogy „csak” nekem senki nem fog mondani.
- Valószínűleg azért, mert én választottam, úgy éreztem valamit. - Elgondolkodva mondta Stella. - Vagy talán ez a nagymama rendbe? De ez soha nem ismerte el - legyintett a lány.
- A OH. Azt is tudja? - Csak tudnám kérdezni.
- Hát persze! - Stella felnevetett. - Miért olyan meglepett?
- Ez csak egy régi már. Számára nehéz lehet - nem tudva pontosan, hogyan lehet megmagyarázni érzéseiket és gondolataikat, mondtam.
- Ó, nem! - Stella ismét felnevetett. - El volt ragadtatva! Nagyon, nagyon boldog. Nagyanyám adott neki egy esélyt! Senki sem tud segíteni neki - és ő tudott! És látta őt újra. Ó, ez annyira jó!
És csak akkor végre rájöttem, miről. Úgy tűnik, Stella nagymamája adta neki egykori „lovag”, hogy esélyt, amit olyan kétségbeesetten álmodott egész hosszú, a pihenés után fizikai halál, az élet. Elvégre ő volt olyan hosszú és nehéz keresni őket olyan őrülten akarta, hogy csak egyetlen csak az idő tudja megmondani, hogy borzasztóan sajnálom, akit egykor eltűnt. Nem tudtam megvédeni. Azt nem tudta bizonyítani, hogy milyen nehéz, és odaadóan szerette őket. Úgy volt, hogy a halál az szükséges, hogy megpróbálták megérteni és valahogy neki bocsátani, vagy a világ egyik, hogy nincs ok arra, hogy éljen.
És ő, az ő édes, és csak felesége, megjelent neki, ahogy mindig emlékezett rá, és adtam neki egy csodálatos lehetőséget - adta a megbocsátást és ugyanaz, és adott életet.
Csak ekkor én igazán értem, mire gondolt Stellini nagymama, amikor azt mondta nekem, hogy mennyire fontos nekem adott „az eltávozott” egy esélyt. Mert ez valószínűleg nem rosszabb a világon nem mint maradni nem bocsátotta bűntudat szenvedett fáj és a fájdalom, hogy akik nélkül nem lenne értelme minden múltunk életben.
Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, mintha ez érdekes, töltött időt Stella elvitt az utolsó csepp az én maradék erőket. Teljesen elfeledkeztem, hogy „érdekes”, valamint az összes érdekes előtt volt a „ára”, és így, megint, mint a múltban, a mai „sétáló”, akkor kellett fizetni is. Csak ezeket a „futást” más emberek életét egy hatalmas terhet ró az én szegény, még nem szokott ez a fizikai test és az én nagy sajnálattal, amit eddig hiányzott egy nagyon rövid idő alatt.
- Ne aggódj, majd tanítani, hogyan kell csinálni! - mintha olvasna a szomorú gondolatok, szórakoztató mondta Stella.
- Mit csinál? - Nem értem.
- Nos, akkor lehet velem többé. - Meglepett a kérdés, azt válaszolta, bébi. - Te életben, így nehéz. És én megtanítom. Szeretne sétálni, ahol élnek, a „másik”? Harold És mi vár itt. - álnok kis orra ráncosodást, kérdezte a lány.
- Most? - Nagyon habozva kérdeztem.
Bólintott. és hirtelen valahol „nem”, „kiszivárgott” a csillogó színeivel „csillagközi por” a szivárvány, és megjelent egy másik, teljesen különbözik az előzőtől, „átláthatóság” a világ.
* * *
Ó, az angyalok. Nézd, anya, Angela! - hirtelen megszólalt mellette valaki lágy hangja.
Még mindig nem tért vissza az élet egy szokatlan „repülés” és Stella is aranyos hangolt valami kis kerek kislány.
- És ha nem az angyalok, miért olyan zseniális. - őszintén meglepődött, megkérdeztem a baba, majd ismét megnyikordult izgatottan: - Ó, ma-and-amochki! Mi volt szép.
Csak akkor derült ki, hogy észre velünk, „hibás”, és a legújabb „munka” Stella - piros, legérdekesebb „sárkány”.
Svetlana 10 éves
- Ez az. valamit? - annyi, mint egy csecsemő pridyhom kérték. - Lehetséges, hogy játsszon vele. Nem fog megsértődött?
személyes eszközök
