A nyelv rendszere és szerkezete
A nyelv rendszere és szerkezete.
A rendszer fogalma módszertani koncepció. Vannak különböző típusú rendszerek. A Solntsev eredet szerinti besorolás szerint a rendszerek a következőkre oszthatók:
- a természetre jellemző elsődleges rendszerek, és nem függnek az embertől (gáz, folyadék rendszer stb.). Az elsődleges rendszerek elemei önmagukban jelentősek.
- másodlagos / ideális / mesterséges rendszerek. Az ideális rendszer fogalomrendszer egy bizonyos tudományban, mesterséges rendszerben - különböző technikai rendszerekben. Az itt szereplő elemek jelentősek a nekik tulajdonított jelek miatt.
A rendszerek egyszerűek (homogén elemekből állnak) és komplexek (különböző elemekből állnak).
A nyelvtudományi rendszer kérdése magában foglal egy sor különös kérdést (a nyelv struktúrájáról, szintjeiről és egységeiről, nyelvfunkcióiról, intra- és inter-szint kapcsolatokról, szinkronságról és diakronitásról stb.).
Az első ötletek a rendszerről származtak az ókorban. Abban az időben a rendszert a lét rendjéhez értették. Fokozatosan a rendszer koncepciója is részt vesz a tudományban. A tudásrendszer elgondolását fejlesztik. Később ezek az ötletek fejlesztették Leibniz, Spinoza. Kant is hozzájárult a probléma kialakulásához. Megértette a tudományos tudást, mint olyan rendszert, amelyben az egész túlmutat az egyes részeken. Ezt a kérdést Hegel műveiben is megvizsgálták, a neopozitivisták munkáiban.
A 20. században, az 1940-es években az osztrák biológus Bertalanfe megpróbálta általánosíthatja a rendszerszintű problémákat. Az általános rendszerelmélet programját javasolta, amelynek célja a rendszerek viselkedésének általános elveinek és törvényeinek megfogalmazása volt.
A rendszer és a struktúra fogalma minden tudományágba behatol (pl. Egy sejt biológiai struktúrája). Úgy gondolják, hogy a nyelvre alkalmazott rendszer fogalmát először Saussure formálta, de a hazai nyelvészek úgy vélik, hogy ezt korábban Baudouin de Courtenay készítette. Hosszú idõ elõtt Humboldtban a nyelv megértése mint integrált jelenség megtalálható. Úgy vélte, hogy a nyelv - vnutretselostny test, amelyben az összes szál egymáshoz kapcsolódik. A nyelvben nincs semmi különálló elem, amelyek az egész részeként nyilvánulnak meg. A szisztémás természet eszméje Schleicher műveihez kötődik, amely a nyelvhez hasonlóan olyan szervezethez hasonlít, amely más természetes organizmusokkal számos szabályossággal rendelkezik. A nyelvet fajok, nemzetségek szerint osztályozzák. A szisztematikus nyelv abban nyilvánul meg, hogy a fejlődés bizonyos törvények szerint történik.
Saussure művei nagy hatással voltak a 20. század nyelvészetére. Saussure szerint a nyelv a nyelvi jelek rendszere. Saussure számára a nyelvrendszer csak elméleti modell, valami virtuális, potenciális. A rendszer nem közvetlen megfigyelés alatt van, hanem csak beszédben valósul meg. Saussure megjegyzi, hogy a szisztematikusság példái is megtalálhatók a diakronitásban, de csak szinkronban létezik a rendszer valójában. Saussure szerint a szisztémás természet azon identitásokon és különbségeken alapul, amelyek összekapcsolják a nyelv elemeit. A nyelv minden egyes eleme nemcsak értéket, hanem jelentősséget is jelent. A jelentőség nem az elemek lényegi jellemzői, hanem relációs (azaz más elemekhez való kapcsolódások) révén jön létre.
A 20. század 30-as évei óta a rendszer olyan összetevője, mint a struktúra, fejlődött. Jelenleg a struktúra fogalmát részletesebben a strukturalizmus számos irányzatának megjelenése okozza. Ezek a nyelv megértéséhez tartoznak mint rendszerek rendszere, azaz a nyelv minden szintje szintén rendszer.
Az 50-es években egy különleges társadalom alakul ki nyugaton, amely a rendszer általános elméletét vizsgálja. A rendszer alapvető jellemzője az integritás. A teljesség fogalma először az atomisztikus megközelítés helyett a biológiában merül fel.
Bertalanff úgy határozta meg, hogy a rendszer olyan elemek sorozata, amelyek egymás közötti kapcsolatot alakítanak ki. De ennek a meghatározásnak az a hátránya, hogy vannak olyan elemek, amelyek kölcsönhatásba lépnek egymással és nem kölcsönhatnak egymással. Pontosabb megfogalmazni: a rendszer olyan elemek halmaza, amelyek kölcsönhatásba léphetnek egymással.
A rendszer, mint bizonyos integritás és alkotóelemei között összetett kapcsolatokat hoznak létre:
- A rendszer nem egyenlő az elemeinek egy egyszerű összegével, mivel elemek összetett kapcsolatban állnak egymással
A modern nyelvtudományban a nyelvi rendszert úgy értelmezik, mint a nyelvi elemek összessége, amelyek egymáshoz való viszonyban és kapcsolatban lehetnek, ami egy bizonyos egység és integritás. A nyelvi rendszerben minden egyes elem nem elszigetelten létezik, hanem ellentétes a nyelv más elemeivel, minden egyes elemet a szerepének alapján kell megítélni, azaz jelentőséggel bír.
A nyelv szerkezete a nyelv elemei közötti kapcsolat.
Hosszú ideig a nyelv rendszere és szerkezete nem különbözött. Ezek a fogalmak egyértelműen differenciáltak.
A szerkezet azt fejezi ki, ami a nyelv legstabilabb és tartósabb.
A szerkezet olyan stabil linkek halmaza, amelyekbe beletartoznak a rendszer elemei. A szerkezet biztosítja a rendszer integritását.
Még a középkorban is a kifejezés struktúráját használták fel a tárgyak szervezésének módjaira.
A strukturális nyelvészet arra törekedett, hogy pontos módszereket találjon a diachronikus fejlődéshez létező nyelv szinkron állapotának leírására összehasonlító tanulmányok segítségével.
A strukturalisták számára a nyelv történeti fejlődése egy másik nyelv szinkron szeletének helyébe lép. A strukturalisták nem vették figyelembe az extralinguistic tényezőket. Ezeket jellemzi a figyelem átadása a nyelv elemeitől a köztük lévő kapcsolatokig.
A nyelv struktúrája a rendezett és a hierarchiában levő kapcsolatok rácsát jelenti.
A rendszer és a szerkezet fogalmát a következőkre használják:
- Komplex tárgyak, amelyek részekre bonthatók és sok ilyen rész van. Nyelv - az egyik legösszetettebb rendszer, mivel számos részre bomlik, amelyek elemei különbözőek.
- olyan objektumokhoz, amelyek bizonyos kapcsolatot mutatnak. A rendszer tulajdonságait nem annyira a rendszer elemei, sem pedig a köztük lévő kapcsolatok jellemzik.
- az integritás által jellemzett tárgyak és az integritás jellemzi az összeg tulajdonságainak irreducibilitását az alkotóegységei tulajdonságainak összességére.
Annak érdekében, hogy megadja a kívánt objektum rendszerleírását:
az elemek anyagjellemzőit adják, azaz nyelvi anyag leírása
írja le azokat a linkeket, amelyek a nyelv elemei között létezhetnek, azaz leírják a szerkezetet
Ismertesse a rendszer célját, azaz írja le a rendszer funkcióit.
A nyelvi rendszer leírása 5 megközelítést tartalmaz.
Leíró megközelítés / taxonómiai megközelítés - tanulmányozza a nyelv összetételét, annak elemeit
Strukturális megközelítés - tanulmányozza a rendszeren belüli kapcsolatokat
Funkcionális megközelítés - a rendszer célját szem előtt tartják
Stratifikációs megközelítés - érdeklődés a nyelv anyagterületeinek megszervezésében, a szintek szerinti szintetizálás, a szintek hierarchiája, a kisebb egységek nagyobb méretűek stb.
Dinamikus megközelítés - a nyelvet dinamikus eszköznek, működési mechanizmusnak tekintik. Határozza meg, hogy a nyelv hogyan válik beszédgé. A beszéd mechanizmusainak kérdésére választ keresnek.
Néha egy szemiotikus megközelítést azonosítanak, de ez egybeesik a taxonómiai megközelítéssel.
A XX. Század közepén alapvető fontosságúvá vált a nyelv szint szintű szintű szervezése (amerikai descriptivisták kezdődtek). Ezt a gondolatot a biológiából kölcsönözték. De a biológiában a szint koncepciója társul az organizmusok fejlődésének szakaszaihoz és a nyelvtudományhoz - a magasabb szintek alacsonyabb szintek feldarabolásával.
A nyelv szintje a nyelvi rendszer része, melyet homogén és azonos mértékű egységegységek jellemeznek, és az egységek használatát szabályozó szabályok.
A szintek bázikus és közbenső részekre oszthatók. A legfontosabbak a következők:
Két további szint van:
- a merizmus szintje (a fonémák eltérő jelzései)
Csak azok a egységek tartoznak, amelyek a szintek kompatibilitási szabályainak hatálya alá tartoznak, formáló egységeknek tekintendők, azaz szintagmatikus és paradigmatikus kapcsolatokat alakítanak ki azonos szintű egységekkel és hierarchikus viszonyokkal a másik szint egységével. Az azonos szintű egységeknek azonos típusúnak kell lenniük.
Csatlakoztatás, az egy szintû egységek magasabb szintû egységeket alkothatnak, amelyeknek saját funkcióik és jellemzõik vannak. Néha ezek a funkciók magukban foglalhatják a legalacsonyabb szintû funkciókat is.
Ha csak egy szint definícióját folytatjuk, akkor minden szint, mind az alap, mind a közbenső, nem különbözik egymástól. De ha további feltételt vezetünk be, akkor meg fogjuk érteni, miért van néhány szint alapvető, míg mások köztes. Ez a feltétel a szöveg szétválasztásának hiánya miatt. Ha a szöveg bármely részegység nélkül felosztható, akkor ez az egység jelenti a fő szintet.
A nyelv minden szintjén absztrakt egységek (az osztály nevét, invariánsokat) és a betont. Ez a megosztottság tükrözi a nyelv és a beszéd dichotómiáját.
Szinte minden egység a különböző szintek nyelvi jelek, kivéve a fonémát. A jelzés azt jelenti, hogy jelölt és jelölt; legyen kétoldalas egység. A fonéma egy egyoldalú nyelvegység. De vannak olyan nyelvészek, akik a fonémát jelnek tekintik (a jelölt fonéma jelentése meghatározó funkció).
Saussure hangsúlyozta, hogy minden a nyelvben a kapcsolatokon nyugszik. A nyelvegységek közötti kapcsolatok a következők:
Az interszintű kapcsolatok a hierarchikus kapcsolatok (az alacsonyabb szintű egységek mint alkotóelemek bevonása egy magasabb szintű egységbe, vagyis a magasabb szintű egységek alacsonyabb szintű egységekbe való bontása).
A szinteken belüli kapcsolatok kétféleképpen változnak:
- paradigmatikus. (A "paradigmatikus" kifejezést később Louis Yelmeslev mutatta be, Saussure asszociatívnak nevezte)