Négyszemű akadémiai védőhalat használnak egy tükör szemében
Csontos halak a család barreleye (Dolichopteryx longipes), 1 furcsa lakója a mélytengeri, leírták a 120 évvel ezelőtt, de róla csodálatos képességeit optikai tudósok tanultak a közelmúltban.
Még átlátszó vízben is gyorsan felszívódik a napfény, miközben a mélység nő, úgyhogy 1000 méteres mélységben szinte nincs fény. Következésképpen a mélytengeri lakosoknak különleges adaptációra van szükségük ahhoz, hogy ilyen gyenge fényben láthassák. Számos tengeri faj, köztük a Hal-prototípus halak családjának képviselői csőszerű (csőszerű) szemmel vannak felfelé irányítva a víz felszínén. Ahogy Ron Douglas, a londoni Városi Egyetem megjegyezte, szeme hasonlít egy "távcsőre, amely a fején helyezkedik el és felfelé mutató".
Azonban, ha ezek a halak csak ezek a szokatlan szemek voltak, biztosan nem lett volna elég. Sok olyan faj, amely ilyen mélységben él, megkülönbözteti saját fényüket (biolumineszcencia). Ezt a fényt hatékonyan kémiai energia termeli. E folyamat során a hőt szinte nem szabadítják fel. 3 De az opistoprotektikus halak megoldották ezt a problémát. Amikor professzor Hans-Joachim Wagner Tübingeni Egyetem fogott egy élő képviselője között Új-Zéland és Szamoa 4 személyzete nagyon meglepett, hogy négy-hal, mert azt mondja, Dr. Douglas, „nincs gerincesek négy szemét.” 5
A szemlélet részletesebb tanulmányozása során a tudósok kiderítették, hogy valójában ezeknek a halaknak két szeme van, amelyek mindegyike két részből áll. 6 Ez nem az egyetlen hal, hasonló szemstruktúrával. A fantáziadús halakban Anableps anableps is minden szem két részből áll, ezért a "négy szemű hal". De ellentétben az opistoprotektikus halakkal, az Anableps a felszín közelében él, és az egyedülálló bifokális szemek két képet alkotnak, egy a vízfelszín felett és a másik a víz alatt. 7
A fényt felülről lencsék gyûjtik össze, alulról tükör fókuszál.
Ebben a mélyvízi halban a szem csőszerű része (ahogy az várható volt) felfelé néz, a második pedig lefelé irányul. A lencse helyett azonban a szem második része tükröt használ a fény megvilágítására. azaz fényt tükröz, de nem torzítja. A Bristol Egyetem professzora, Julian Partridge megállapította, hogy ez a tükör ezüstszínű kristályokból álló apró lemezekből áll, valószínűleg a DNS nitrogénbázisából, guaninból. Ezek a kristályok több rétegben vannak elrendezve. Ezeknek a kristályoknak köszönhetően a hal mérlegei ezüstösek. De az opistoproktikus halak szeme kristályai nem helyezkednek el párhuzamosan a tükör felületével, hanem "meghatározott" helyzetben helyezkednek el, a szöggel a tükör változása körül. Professzor Partridge számítógépes modellje azt mutatja, hogy ez a kristályos elrendezés jól koncentrált képet nyújt.
Ez azonban nem az egyetlen tükörképes lény. A homár például figyelemre méltó visszaverődő komplex szemeket hordoz. Ezek egy négyzet alakú elemekből állnak, amelyek pontos geometriai elrendezéssel rendelkeznek. A homár szeme ihlette a tudósokat, hogy létrehozhassanak egy röntgen távcsövet. 8 De az opistoproktikus család halja az egyetlen ismert gerinces lény, amelynek középpontjában a reflektív szemek vannak.
A tudósok természetesen nem felejtették el az evolúciót. Professzor Partridge azt mondta: „500 millió évvel gerinces evolúció során keletkezett, és kihaltak ezer faj, ez a hal - az egyetlen fajta, hogy megoldotta az alapvető optikai probléma a szerkezet a szeme -, hogyan lehet a kép egy tükör segítségével.” 4
De durva kijelentése szerint Partridge nem mond semmit arról, hogy a véletlenszerű mutáció és a természetes szelekció hogyan alakult ilyen pontos reflexió szemmel. Logikusabb feltételezni, hogy az opistoprotektikus halak szemében megoldott probléma az, aki megoldja az összes problémát (lásd János 9:32).