Több millió év a semmibe
Láncoltak velem, és börtönbe vetettek. Megértették, kinek az oldalán voltam egész idő alatt, rájöttem, hogy ellene vagyok. Az arcomon lévő maszk ennél sokkal félelmetesebb igazságot rejt magában, mint amennyit el tudtak képzelni. Remélem, távol állnak tőlem, suttogva, de tökéletesen értem, miről beszélnek. Olyan gyengék, olyan naivak és hülyékek. Tudják-e, hogy tervük és reményeik üresek és értelmetlenek, vajon megtestesítik-e őket? Nem tudják eldönteni, hogy ki fog tenni, amit akar, ki fogja felemelni a kezét a szinte apjuknak. Gyermekkor óta ismerem őket, láttam őket nőni. Most úgy érzik, amit eddig nem éreztek. Zavart. Ha nem zavarják meg, akkor meg tudtam szabadítani a bűntudatomat, de nem a sorsot. Igen, mindent, ahogy mondták.
Halál. Gyakran gondoltam rá, gyakran feltettem a kérdéseket, hogy megpróbáltam megtalálni a válaszokat, de mindent semmiért. Nem, nem félek a halálból, mint talán bármelyikünk. Félek valamitől? Nem hiszem, mert mivel annyira sok időt éltem, és sok mindent láttam a saját szememmel, rájöttem, hogy ez a félelem csak egy szó, és nem több. Érdeklődtem. Azt akartam tudni, hogy mi fog történni, mi történik a halál után, mi fog történni, ha tovább élni fogok. Ez a kamat nem sokáig tartott. A nap szürke lett, mint a gyermekkorban. Minden annyira monoton lett, hogy mindent el akartam veszíteni. Fokozatosan és lassan. Miért nem engedtem meg magamnak és megölni magam? Valószínűleg azért, mert gyengék. Nem volt elég erőm, hogy mindent egyszerűen leállítsam, ellentétben a hétköznapi emberekkel, akik mindent könnyedén visszavonnak. Viselnem kell a terhet, meg kell fizetnem a bűneimet. Az élet nem kedvező áron.
Clinton. Szegény Clinton.
Ő volt az első áldozata ennek az őrületnek. Amennyire azt akartam, hogy ő legyen az utolsó, de a sors másként rendelte el. A magány minden pillanatban megragadott. Végül mindez vezetett ehhez. Nem tudom elfelejteni mindazt, ami történt velem és azokkal, akik körülvettek. Talán a végéig hibáztatom magam, ami talán csak éppen eljön.
A Clinton-nal történt incidens után elkezdtem rekordot készíteni. Sorolja fel a világok számát, amelyeket meglátogatunk. Azt hittem, nem tudok tízbe számolni ...
Beléptünk a tizenkétezer-háromszázhuszonnéves világba.
Ettől kezdve már megtanultam néhány nyelvet. Elkezdték megérteni, miről beszélnek, kommunikálni tudtak velük. Nem olyanok, mint mi. Különböző dolgok miatt aggódnak, annyira kicsinyesek a mi normáink szerint. Valami mindig sietnek, mert időjük korlátozott ezen a földön. Tele vannak olyan érzelmekkel, amelyeket hosszú ideig nem használtunk. Abban a pillanatban nem gondoltam, hogy megértem őket, de most még mindig megértem őket. Talán Alice miatt. Talán az oka, hogy megpróbáltam megérteni az embereket, rejtve van a halálában. Talán mindaz, ami velem történt, taszított.
Azok a fehér dolgok, amelyek a csúcson voltak, és nem esnek el, felhőknek hívják. A légkörben lemértek, a vízgőz kondenzációs termékei, mint az emberek egyik népszerű helye. A webhelyek egy másik téma. Az emberek képesek voltak egész világokat létrehozni a semmiből. Az emberek igazán csodálatosak, mert képesek voltak ezt elérni, szemben velünk, elveszett minden irányban. Elvesztettük a tereptárgyakat, és csak éltünk, elfelejtettük a világ terheit. Nem kell étkezés, amelyet az emberek minden nap enniük kell. Az élelmiszer is óriási téma, mert az emberek annyira sok, és olyan sokszínű. Most gondolkodni kell, talán utánozni kellene őket. Talán megváltozott valami, de túl késő. Miután sok ideig éltem, nem tudtam megváltoztatni semmit. Az emberek és ugyanazon az úton mozogunk, és nem lehet ráfordulni.
Talán, ha mindezt észrevettem volna, megakadályozhattam volna, ami később történt. Talán mindent megváltoztathattam, de vak voltam. Mikor kezdődött? Nem tudom biztosan, de hét ezer világ után kezdtem észrevenni. Fokozatosan, és nem észrevehető, de egyre nyilvánvalóbb, hogy látható volt, míg végül elérték az apogéjét. Most megértem őket, de nekem ez nem volt érthető. Közös célom az emberi vallású ember volt. Vakon.
- Shawn, minden rendben van? - kérdezte Killy.
- Igen. Valószínűleg normális. Bizonytalanul válaszoltam.
- Történt valami?
- Nem, azt hiszem, csak gondolom.
Ha csak hallgatom az intuícióimat. Csak rövid idő után még mindig rájöttem, mi a baj. Mindannyian ketten voltunk. Johnson és Mary. Furcsa módon kezdtek viselkedni. Shushukalis félretéve, és furcsa témákról beszélt. Érdemes megközelíteni őket e folyamat során, mivel azonnal abbahagyták a beszélgetést, és nem mondták el, miről beszélnek. Ezek csak a közelgő vihar első hívásai voltak.
- Johnson, Mary, miről beszél? - Megszakítottam a viharos beszélgetést.
- Igen, nincs semmi ... - válaszolta Mary.
- Igen, semmi különös. Johnson támogatta.
- Furcsaan viselkedsz az utóbbi időben ... - Megmondtam nekik egy tényt, hogy bármelyikünk megerősíthetné.
- Semmi különös, semmi baj. - Johnson válaszolt nekem, aztán megfordult, és elment valahová.
A szokásos felfüggesztett beszélgetés nem ér véget oda. Ezekben a lépésekben elkezdik bemutatni az érzelmeiket, amelyek eddig egyikünk sem tett már korábban. Azt hittem, hogy nem lenne semmi rossz, de tévedtem. Találtam egy szót, amely leírja a viselkedésüket. Szerelem. Az emberek honlapja kétféle változatot adott e szó jelentésének. Az első az önzetlen, szívélyes érzés érzése. Második - Függőség, mindennemű függőség. Nem tudom, mi jön hozzájuk, de biztosan a szerelem volt. Kényeztették egymást, szorongatták egymást, rövid szavakat használtak. Elkezdték egymástól távolodni magukat. Közelebb kerültünk az emberekhez, bár sokan nem, de még mindig.
- Beszélnünk kell veled. - Mary hirtelen mindent elmondott nekünk.
- Mi az? Kérdezte Makoto.
- A küldetésünkről ... - válaszolta Johnson.
- Igen, a küldetés elhúzódott, de képesek leszünk elérni a véget. Said Jacob.
- Csak a végén. Azt hiszem, meg kell állnunk a küldetésünket. - mondta Mary tétován.
- Igen, meg kell állnunk! Johnson támogatta.
E szavak után mindenki pillantást vetett egymásra. Senki sem tudta, mi a teendő az ilyen szavak után, de még mindig nem tudtunk hallgatni.
- Hogy érted? Kérdezte Miranda.
- Nem érti, milyen jó ez a világ? - kérdezte Mary mindannyian, aztán elment Johnsonhez.
Ezt akarta megakadályozni. Egy beszélgetés, ami nem vezet semmi jóhoz. Lehet, hogy legalább valamit megtenek, hogy megakadályozzam ezt a beszélgetést és az összes későbbieket? Nem hiszem, hogy abban az időben bármit tehettem volna. Hülyék és naiv voltam, mint azok, akik most távol állnak tőlem, és megpróbálják eldönteni, hogy mit kezdjen velem. Talán, bár elegendő erővel rendelkeznek ahhoz, hogy döntést hozzanak. Nem fontos, mi a lényeg az, hogy legalább valamilyen megoldás. Helyes vagy nem helyes.
- Megérti, miért kezdődött ez a küldetés? Kérdezte Alice.
- Igen, értjük. - válaszolta Johnson, majd hozzátette: - De nem akarjuk folytatni a missziót. Itt akarunk maradni és csak élni. Közel az emberekhez.
- Az érzelmek elkáprázták. - váratlanul mondtam nekik, - elfelejtetted küldetésünket, a mi fajunk megmentéséről, ami a szélén áll.
- Mindannyian ezt értjük! - kiáltott válaszul, - de nem tudunk többet. Fáradt vagyunk.
- Folytatni kell a küldetést. - Meggyőződtem róla a tény.
- És akkor mi van? Mit fogsz csinálni? Nem engedjük aktiválni a készüléket. - nem nyugtatta meg Mary-t.
- Ebben az esetben erőt kell használnunk, érted ezt? - csendesen, de ugyanakkor fenyegetően válaszolt Jákobnak.
E szavak után senki sem szólt semmit. Mindenki megértette mindent, és így tovább. Néhány másodperc múlva mindenki és Alice kivettem az üléseiket. Csak nézegettem a teljes képet, nem tudtam, mit tegyek. Mária és Jákob minden más ellen harcolni kezdett. Kétségbeesetten, de ugyanakkor minden erejével. A számszerű előny nem volt az oldalukon, így nyilvánvaló volt, hogy ez idő kérdése. Ugráltak egymásról oldalra, többnyire csak védekeztek, mindegyikük körül volt.
Mária először esett. Makoto átszúrta a szívébe. Gyorsan görgetett, és a képből Johnson kiabált, hogy vizelet van, majd a szeméből az úgynevezett könnyek. Nem gondoltam, hogy a saját bőrén érezném, amit Johnson érez, miután elvesztette a szeretőjét.
Johnson nem sokáig tartott. Jacob nem hagyott nedves helyet a GLE-től. Ez volt az első alkalom, hogy valaki használta a GLE-t. Sajnos nem az utolsó. A lövés önmagáért nagy pusztítást hagyott maga után, annyira erős fegyver, amely első alkalommal szabadult.
Mindketten esett. Szerelmesek, de halottak. A saját végükig álltak. Most tisztelem őket, de aztán nem értettem őket. Talán ugyanúgy cselekedtem volna, mint ők, ha Alice és én különbözünk, már korábban megértettem.
Ezután beindítottuk a portált, és folytattuk útjukat, némi keserűséggel. Ez a keserűség egy szelíd utóízben maradt.
Ha csak tudnám, mi fog történni ... Ha csak ...