Számolja a napokat
Jen - a történelem központjában a cselekvés vagy a cselekmény, anélkül, hogy a romantikus vonalra helyezte volna a hangsúlyt
Clarke Griffin számolja az első lángot követő napokat.
Egyéb források közzététele:
Clark alig nyitja a szemét. A szemhéjak vareniki lettek, negyven fokos hővel lágyultak. A bőrt, mint savanyú tésztát, viszkózus, nedves, húzza - ez szakad.
A nyolcadik nap vagy, ahogy Clark nem tudja, túl gyakran esik a sötétségbe, és nem is emlékszik a nevére. Megrémül, takaróba burkolja magát, az anyag ingerül, de anélkül, hogy teljesen elviselhetetlen lenne. A lázban remeg. És a hideg beáramlik. A bunkerben lévő fűtést lecsökkentették, és a közeljövőben nem lesz erőssége a rendszer rögzítésére. (Mennyire volt a hold beteg, nem emlékszem.) A gondolatok ugrálnak egyikről a másikra, mint a fedélzeten lévő kártyák.
Úgy tűnik, büdös neki, mint egy pocsolyából, de ki törődik vele most. Még a halál után sem valószínű, hogy rosszabb a bűz, ami azonban most sem érdekel.
Clark azt reméli, hogy meggyógyul az égési sérülésektől és cselekszik. Ugyanakkor a sötét sarokban fekszik, lassan haldoklik. Semmi több.
- Meg kell enni. Bellamy elmondja neki. A szemhéjak közötti csigákon keresztül látni látja a sziluettjét, mellette karikázik és fejét hajolja.
- Hagyja. Nem vagy itt. - a torokból csak szánalmas ralák hallhatók.
- Ha én voltam, magam is tápláltam.
De Clark önhordó levest tölt be magába egy szalmát. Hideg, a zsír csikorgatja a torkát (az ördög fűtőrendszere!), De makacsul ivott, mindenfelé izzadt, az epe jön, de ... Egy kis bögre az aljára ürül.
"Most boldog?" - Clark eldobja a bögrét, és lefekszik az élelmiszer dobozok mentén, az erõ, hogy eljusson az ágyhoz, eltûnt.
- Örülök, ha jobb lesz.
Clark csak horkant fel, és ismét a sötétségbe esik.
Clark felhúzta a szemét, és szürkésfehér színben nézte az égen. Milyen idő a nap, csodálom? Olyan, mintha este lenne. Nos, ma már mindig van egy esti jelenet a földön, amely egy nukleáris télszerűséggel együtt fedezi a világot.
Szorosan elkapja a felesleges, de megnyugtató fegyvert, a másik pedig a sálat a nyaka köré húzza. És tovább halad a hegyekre. Nem számíthat arra, hogy valaki találkozik, vagy hasznos búvóhelyet talál.
Clark elképzelte, hogy a "Ark" Raven hogyan kíséri meg, milyen fény Murphy, aki hosszú ideig tartja a megfelelő csavarhúzót; Hogy Harper levágja Monty haját; mint egy veszekedés az Emory és Echo közötti vacsorán, és Bellamy a mennyezetre néz, és rájuk néz. Clark nevet, mert tudja, hogy azt mondja: "Ha lenne több nő, akkor megőrülnék."
A jó hír: nem halt meg a sugárzás miatt, és nem is csúnya maradt. Bellamy visszatérése várni fog.
"A rossz hír az, hogy megőrül a magány," mondja Clark magának.
Letérdelt a hóban, a jégpárnákat a cipőjébe töltik, a zokni már nedves és az ujjai elakadnak. És a hó is piszkos-szürke, végtelenül a földet és az elszenesedett fák ágait, mint a hamut.
- A világ olyan, mint egy fekete-fehér rajz - motyogta ismét.
- És mindent el tudsz húzni a természetből - mormogta a fülére az anyu hangja, és Clark megdöbbentette a fegyvert. Körülnéz, és persze senki sem találja a közelben. A fegyver hordója kezében táncol, a lélegzet elvész, és mélyen orrával vonzza a levegőt.
Mennyi ideig fog tartani, anélkül, hogy megértené? Talán mindenesetre talán az "őrület" már eljött az országba? Clarknak nincs választ erre a kérdésre.
A lány éber és taciturn, mintha egy mókus, aki felmászott a házba a vad erdőből, fekete szemeket lő, fészket állít fel egy sötét sarokban. Egész nap hallgat. Nem mondja meg, hogyan maradt fenn, hogyan találta meg a bunkert, ahonnan származott. Nem öt nap alatt.
A vére fekete, általában elég. Clark a sebeit tenyerében dolgozott (nyilvánvalóan valahonnan esett), így biztosan tudja.
Clark a "Valódi vagy?" Nyelvre fordul, De nem hangzik, mert használhatatlan. Ha a vendég hallucináció, soha nem fog tudni erről.
- Talán hülye vagy - sóhajt Clark, felkapva egy lapot és egy ceruzát. Kis örömök elpusztított föld - most ceruzák, ceruzák, pergamenek származó hentesek, fehér albumoldalak, örökölt a Weser-hegység, az egész papír, ami a világban - ő uralkodása. Több száz portrét festett végtelen óráiban nyomorult növényzetére. Itt anyukám, Kane, Raven, Octavia, Finn, Roan, Lincoln, Niall, még Murphy ... mindazokat, akiket soha többé nem lát, és mindenki más, akivel találkozik.
A lány követi a ceruzavonalat, mintha érdekelné a szemöldöke alól, a kusza haja a szemére esik. Roppant a helyszínen, nyakat nyúlik, és megpróbálja látni, hogy a váratlan tanárnő mit csinál. A nevetséglenség elfordul, csak Clark válaszol.
- Gyere, gyere ide.
A lány szippantja és dörzsölje az orr tetejét tenyerével. A kíváncsiság természetesen legyőzte a mókus taktikát. Leült mellé, félénken néz ki "lehet?", Kihúzta a kezét egy sokoldalú mappához, és csak jóváhagyó bólintással kapta el óvatosan a rajzokat.
- Az apám megtanította, hogyan kell felhívni - magyarázza Clark mosolyogva. - És ha akarod, megtanítlak.
A lány lefagyott, a portréra nézve az ujját a háttér mentén húzta, kicsit elkenve az árnyékot, és kimerült. Természetesen Lexre néz, aki a portrék egy tucatnyi portréját vonzza. A lány regally néz a közönségre, gyönyörű ajkak görnyedt mosollyal.
- Fej - mondja a lány.
Itt kiáltott volna: "Hurrá, nem hülye!", De Clark a ceruzát szorosan benyomja ujjai között, hogy a ceruza hamarosan felszakad. Pontosan, hajózott, egy hallucináció, ahonnan egy ilyen malyavka tudja, hogyan néz ki a késő parancsnok. A lány pedig, figyelmen kívül hagyva az ujját, a Lex szemöldöke közé húzódik, és minden a helyére kerül. Legalább egy ideig.
- Igen. Clark bólint. - És ha velünk volt, sokkal más lett volna. Még mindig nem vagyok elég.
A lány megvonta a vállát, és Clark új rajzára pillantott, különben nem számított Lex arcára. Sóhajt, fekete szemekkel megbotlik a másik oldalán.
Clark Bellamy haját egy másik stroke-szal végzi.
A lány összeszorította a lapokat, Bellamy összes új portrékát kihúzta, és aprólékosan, mint egy nagyszerű művész hasonlítja össze a rajzok hasonlóságát.
Clark újabb karcolás a falon, finoman nyomon követi az ujját a repedés mentén, és kitörli a port. A fluoreszkáló lámpa fényében a levegőben táncolódó fém porrészecskék lába alá süllyednek.
Hetven másodperc. Hétszáz nappal az első láng után.
Reméli, nem időzött el, de ha úgy gondolja, hagyja, hogy napokig, hetekig többé-kevésbé tévedjen - mi van ezzel?
- Miért nem csinálsz naplót ebben a dologban? - Maddy megpattan az ujjával a monitoron, amelyen hajlított görbék vannak - a bunker életviteli mutatói.
- Mert a technológia bármikor jöhet kayuk. - Clark az asztalra teszi a kést és vigyorog. - A fal nagyobb eséllyel rendelkezik.
Maddy ráncolja a szemöldökét, de bólint. Clark kíméletesen távolítja el a sötét kóbor szál füle mögött, a lány elindul zyrknuv szigorúan, mondván: „túl öreg vagyok az ilyen apróságokra, majdnem nyolc!”. De higgadt a jó szándékkal, egy kegyetlen mosoly esik a vékony ajkán, és Griffin mosolyog.
Még mindig nem biztos abban, hogy Maddy valóságos, nem pedig a beteg képzelet gyümölcse, aki végül elhagyta a teljes magányt. De a lehető legkevésbé próbálja meg gondolni.
Maddy a helyére ugrik és a konyhába húzza.
Ma vacsorázni, tegnap, tegnap előtt, és egy héttel ezelőtt - egy üvegházban termesztett salátát. Az italokból - a vizet speciális tisztítószerrel vizelden. Desszertként a lány felkéri a csokoládé bárját - az utolsó előtti állományt, amely egykor, majdnem egy egész életen át, Raven Reyes-t és John Murphy-ot hagyta itt. Néha Clark szinte hallja a hangját a bunker labirintusaiban.
- Hiányzik a vadászat - sóhajt Maddy, és tenyerével támasztja az arcát. - Gondolod, hogy újra találkozunk nyulakkal? Vagy szarvas? Általában legalább valaki?
"Az utolsó alkalom, amikor a bolygó száz évig tartott, hogy visszaszerezze", Clark fecseg a táplálékkal együtt.
- Azt hiszem, még mindig látni fogjuk. És ha nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, találunk olyan érintetlen földet, amelyet nem érintett a sugárzás.
- Legalábbis! Húzni akarok, - a lány leveszi a vékony levest a salátából, és elküldi a szájához. - Időközben, ha keményen kipróbálod, el tudod képzelni, hogy megeszik. Egyenes érezze a nyelv szarvas ízét! Mm-m. Próbálja ki!
Clark komoly arckifejezést ad, és ő engedelmesen a szájába teszi, és az igazság szinte észreveszi a nyúl nyálkájának ízét, amelyet néhány évvel ezelőtt a tõzön sült.
Minden kísértetekké vált. Íz, illata, emberek. De Clark még mindig reméli, hogy mindent vissza tud hozni.
A lány lefekszik, még egyszer nem képes elmenni a tündérről az éjszakára. Nem mintha nem örült volna neki, és Maddy tud róla, minden szóval szívesen, lelkesen hallgat, mintha valódi játékot játszana.
Clark nem talál valamit (csak hallgat), átmegy a memória hullámain, minden alkalommal új szellemeket feltámaszt. Ma, ő dönt a történet egy lány akit Luna, erős, bölcs, szép és büszke harcos vezette az embereket, hogy a szélén a végtelen tenger, így nekik sok éve jól táplált, biztonságos élet között a sós víz, skarlátvörös virrad, és a végtelen égbolt. A lány története, hogy ismerte az emberi élet értékét és megpróbálta megőrizni az emberiségét. Ez fontos. Talán a legfontosabb leckét, amelyet Luna tanított neki, és ki kell tanítani Maddynak.
- És mondja Bellamy? - öklével ölelgette a száját, Maddy az alváson átaludt. "Szeretnék hallani Bellamyról!"
- Maga meg fogja mondani neked a történetet, amikor megérkezik. Hamarosan csak három év.
- Nem hazudsz? Tényleg repülnek? - Maddy ujjait a csuklójára szorítja, és tisztelettel mondja: - Repül a helyről?
"Bellamy, kérlek ..." - Clark kétségbeesetten gondolkodik, és megpróbálja eljutni oda, az égen, a "Ark" -on, egy nagy életű gyűrű, amely a Föld felett lóg. Halkan remélve, hogy Bellamy érezni fogja. Szinte hallja, hogy nevet, érzi a tenyerét a vállán. De persze nem fog semmit érezni. És nem fogja tudni, mennyit szeretne elmondani neki, mennyire sajnálom, hogy mennyi időt veszített el.
- Itt a kereszt, - mondja vidáman és keresztel, szív, mint régen, amikor ő volt kilenc éves lány. Clark feláll az ágy széléről, és egyenesen a takarót.
- Édes álmok, az én kis nabplida. - Megcsókolja a lányt, aki lánya lett az orr hegyén.
- Édes álmok - sóhajtja Maddy, és becsukta a szemét.
Clark nem siet aludni. Először pisztolyt vesz, öreg, kopott fogantyúval és karcos fanggal. Megnevezi a nevet a fán, a sokak közül egy örökké, ezúttal - "Hold". Még egy szelet a kísértetek közé. Clark vigyorog magában -, ő még mindig őrült, csak kapott egy furcsa mánia, hogy írjon valamit bármilyen felületen, amelyen lehetőség van.
Anya óvatosan nézett rá, és azt mondta: "Minden, mert azt akarod, hogy legalább valami maradt. Mindenki látta, hogy itt vagy.
Természetesen az anyámnak ismét igaza lesz.
Clark kikapcsolja a rádiót.
A szívében mélyen rájön, hogy vizet húz át egy szitával. Sizoe ég, bár még mindig nem állt helyre a betegség, és a sugárzás létrehoz egy vastag zaj, ezért - a szavak küldött az űrbe, de mégis ... Hirtelen Raven csoda történt, és a „Ark” volt legalább egy üzenetet? Legalább az egyik ezer nap, több Clark és mer álmodni. Ha csak ott tudta, hogy életben van, csak hogy Bellamy tudta ...
- Phew! - kiáltja Maddy, aki a kockás kockás kockán kívül ül. A haja még nedves úszás után, gyűjtött egy csomó, emelt gallérja kabátját, és kezében egy puhafedeles könyv.
- Mi az? Clark fordul hozzá.
- A kifejezés "megadta neki a szívét". - A lány ráncolja a szemöldökét, mintha rózsaszín csipkebogyó lenne. - Túl színes.
- Azt mondtad nekem, hogy olvass a régi nyelven. - Büszkén felemeli az állát. - És én olvasok!
Clark bólint. És még mindig mosolyog, magyarázza:
- "Adj szívet" ... Paranoid kifejezés. Metafora. Nem abban az értelemben, hogy a lány kivonta a szívét a mellkasából, és egy férfit tenyerébe tette. Inkább elismeri, hogy nagyon szerelmes.
"Ah ..." vonzza Maddie-t, és ravaszkodik. - Látom. Akkor ... A szíved Bellamyban van, ugye? És elhagyta a szívet veled?
- És miért döntötte el? - Clark hajlik a szemöldökét csodálkozva próbálják tartani az egyenes arc, bár a festék folyik a arcán. Maddy visszautasítja a választ, azt mondják, komolyan kell mondania az érvek hangosan? De még mindig felsorolja, vékony ujjak hajlításával.
- Csak rádiót beszélsz vele rádión.
- Néha Ravennel beszélgetek! "Clark tiltakozik, hanem egy pillantást, mert minden olyan nyilvánvaló, és nincs helye az érvelésnek.
- Mennyi? Ragyog. - Ötször ezerről? Általában csak vele beszélsz! Szeretek mesélni róla. Ő a legjobb barátod. Sokszor mentett életet. Van egy halom portréja. És ... hiányzik neki - mondja Maddie halkan, nem zavarba hozva, és nem néz el.
Clark ismét felnéz az égre, ahol a nap a kék felhők fölött hajlamos a naplementére; ahol a lélektelen csillagok csillognak a Föld felett; ahonnan legalább száz nappal ezelőtt egy áruszállítás érkezett az Ark-tól.
- Nem is tudod, mennyire hiányzik - mondja Clark szinte suttogva.
Hirtelen beleveti a hideg levegőt. A szája csajok, még ha ezek a babák majdnem lett egy tinédzser, mint mindig igazat beszél. Ironikus, de mi történik vele, és az igazság, írja le legjobban elcsépelt metafora származik a női regények: Clark Griffin végül megadta Bellamy Blake szíved, minden nyom nélkül.