Imádkozó kezek
A tizenötödik században, egy Nürnbergi községben egy család élt, amelyben tizennyolc gyermek nőtt fel. Mindenki legalább kenyérrel táplálkozott, a család atyjának naponta tizennyolc órát kellett dolgoznia a bányákban az aranybányászat számára, és szükség esetén extra pénzt keres.
A kétségbeesett szegénység ellenére Albrecht Durer fiai két álma álmodott, és egy álmuk volt - mindketten művészek akartak lenni. Teljesen tudták, hogy az apjuk soha nem tud pénzt keresni a Művészeti Akadémián. Sok testvér álmatlan éjszakát költött a takaró alatt, és utat talált. Elfogadta, hogy dobja az érmét a levegőbe, a vesztesnek meg kell mennie dolgozni a bányákban, és fizetnie kell a győztes képzéséért. És a diploma megszerzése után a nyertes fizetni fog az osztályoktól a másikig, és pénzt szerez az eladott munkaért.
Az egyik vasárnapon, amikor elhagyta a templomot, egy érmét dobtak a levegőbe. Albrecht Dürer, Jr. szerencsés volt azon a napon, és Nürnbergbe ment. Albert Durer elment a bányákba, ahol veszélyes és kemény munka várta, és ott dolgozott a következő négy évben, hogy a testvére megvalósíthassa álmát.
A tanulmány első napjairól Albrecht lett a legtehetségesebb hallgató az egész Akadémián. Az olajfestékekkel készített metszetei, faragványai, rajzai sokkal jobbak voltak, mint tanárai, és az Akadémia végére már jelentős pénzeket keresett munkái értékesítéséből. Amikor a fiatal művész visszatért otthonába, a Durer család ünnepi vacsorát szervezett tiszteletére. A családi ünneplés végén Albrecht felállt, és pirítóssá tette szeretett testvérét, aki feláldozta neki a tehetségét, és valósággá változtatta álmát. Albrecht így tette a pirítóst:
- És most, Albert, öcsém, ez a sor. Most megy Nürnbergbe, és megvalósíthatja álmát, most pedig vigyázok rád. Minden szem az asztal sarkához fordult, Albert ült. Az arca elárasztotta a könnyeit, megrázta a fejét, és suttogta: - Nem. sz. sz. "
Végül jött, felállt, törölgette könnyeit, körülnézett a rokonok és fordult testvére, tette a kezét az arcán, simogatta, és óvatosan azt mondta:
- Nem, testvérem, nem mehetek Nürnbergbe, túl késő nekem, túl késő. Nézd, mi volt ez a négy év munkám az én kezemben! Minden ujj legalább egyszer törött, a jobb oldali ízületi gyulladás olyannyira fejlett, hogy érdemes volt tartani az üvegt, amíg pörkölte a pirítóst. Az ujjaim nem tudnak megbirkózni a művész finom munkájával, nem tudnak pontosan mozogni ceruzával vagy ecsettel. Nem, tesó, túl késő nekem.
Mivel ez a nap, miután több mint négyszázötven év. Ma, nyomatok, akvarellek, festmények, faragványok és más művek Albrecht Dürer látható múzeumok szerte a világon, de a legtöbben tisztában vannak csak az egyikük - egy képet a művész, amit szentelt testvére. Az egyik, amely Albrecht Dürer emlékére hozott áldozat Albert, és utána, elfoglalták a megcsonkított kezét kemény munkával párosulva a kéz és az ujjak, nézte az eget. Úgy hívják ezt a csodálatos festmény „kezek”, hanem az egész világ, hogy nyissa meg a szívét ennek a remekmű, „átnevezték a” big picture „Imádkozó kezek”