Imperatív normák
Az imperatív normák a magasabb jogerőnek minősülnek. Feladatuk kiterjed az együttműködés minden területére. Az imperatív normák képezik az egész megalapozott rendszer alapját.
A koncepciót először a bécsi egyezmény 53. cikke használta. Ezt az 1986-os egyezmény megerősítette. A mindkét dokumentumban szereplő ötvenhárom év alatt a peremptorikus normák olyan rendelkezések, amelyeket a világközösség egészében ismertek el és fogadtak el, mint elfogadhatatlan eltérések. A változások csak a közös rendszerben kialakult, ugyanolyan jellegű helyzetben lehetségesek.
A fent említett egyezményekben meghatározták a rendelkezések működésének időtartamát is. A többihöz képest ezek a jogszabályok visszaható hatállyal bírnak. Így a 64. cikknek megfelelően, amikor új rendelkezés születik, bármely más, ellentétes cselekményt megszűnik, érvénytelenné válik.
Az államok felelősségét tükröző cikktervezetek különleges rendszert biztosítanak a peremptorikus normák megsértéséért. Abban az esetben, ha nem tartják be az egyéb rendelkezéseket, elsősorban a sértett állam képes megállapítani a felelősség típusát és felszólítani a sértő államot. A peremptorikus norma által előírt kötelezettségek megsértése esetén minden országnak együtt kell működnie. Ez azért szükséges, hogy megakadályozzuk a megállapított rendelkezések megsértését. Ebben az esetben a sértett félnek az elkövetővel szembeni szankciók (ellenintézkedések) meghozatalára vonatkozó joga nem vonatkozik a peremptorikus normákból eredő kötelezettségekre.
