Artem drabkin - harcoltam a tankon

Kalinenok Marat Alexandrovich

És az a tény, hogy Jean-Paul Marat-nak neveztem el - a nép barátja és a francia forradalom egyik hősnője - szintén tartozom apámmal. Ő született szélén Fehéroroszország, a város Rudny, egy egyszerű földműves családban, de aztán beleesett a forgatagban a forradalmi események, részt vett a polgárháborúban, a csata Perekop megsebesült. A Komsomolhoz közvetlenül a létrehozása után 1918-ban csatlakozott, és már a 20. és a pártban. Egész életében politikai munkásként dolgozott a hadseregben, és meggyőző kommunistaként felvett egy ilyen "forradalmi" nevet.

És anyám egy moszkvai munkás családjából származik. A család élt a Kis-Georgia Street, kalligrafistom apja dolgozott, és ő is dolgozott a nyomtatási slovolitchitsey ifjúkorában, de miután férjhez ment, már részt csak a lakásban. Végül is nyolc gyermeke volt a családban, akik közül a legidősebb voltam.

- Apám szolgálatát gyakran áthelyezték egyik helyről a másikra, ezért különböző városokban kellett tanulnom az iskolákban. Az első osztályú bementem Engels, majd tanult Leningrádban Kuibyshev, a Karachev és háborús találkoztak Konotop, ahol apja szolgált a biztos katonai repülés Iskola.

Vissza az iskolába, már volt egy álmom - történelemvé vált, és például a spanyol polgárháború idején szigorúan figyelemmel kísértem a katonai műveletekről szóló jelentéseket és még térképeket is rajzoltam. És gyermekkoromban sokat olvasok. Például még mindig megtartom az apám három kötetes "történelmi háború" történetét, amely mindentől függetlenül végigvitte az összes evakuálást. Az "Officer" könyvtárból származó könyvek is szerepeltek, és a háború után nagyot sajnáltam, hogy nem tudtam megmenteni őket. De hogyan gondolhattam rájuk, amikor anyám és én öt gyermeket hordtak, és még a bőröndöket is. De anyám sikerült megtartania a "Singer" varrógépet, amelyet még mindig családi örökségként tartunk.

- Persze, különösen kedveltem a kerékpárt. Egy időben fociztam, a kapus, de valahogy a homokba homokkal borítottam a területen, aztán úgy döntöttem, hogy feszülni fogok.

- Az apja profi katona volt. Nem volt hatással a politikai elnyomás?

- 1934 óta négy évig éltünk Leningrádban, mert az apám a Lenin Katonai Politikai Akadémián tanult, ott ott volt a summerman rangja, és emlékszem, hogy voltak letartóztatások az akadémia vezetői között. Például egy közös lakásban éltünk az akadémia vezetőjével, aki először küldték oda, hogy valahol Közép-Ázsiában szolgáljanak, és ott letartóztatták. Apa talán tudott róla, de megtudtuk, amikor egy éjszaka a lakásában keresést végeztek. Fölöttünk élt az akadémia főnöke, ezért letartóztatták velünk, de az apámat nem érintette.

Egyébként láttam élő Kirovot. Amikor aszfalt utca Voinova, akkor láttuk a srácok, hogy egy tömeg gyűjtött tömeg. Fölkeltek, és látták, hogy az emberek összegyűltek egy ember körül, és csak akkor tudták meg, hogy ez, kiderül, maga Sergei Mironovich Kirov volt. És mikor megölték, volt egy esélye, hogy minden kormány, köztük maga Sztálin, mert élt az utcán Szlutszkban, közel a múzeum Suvorov, ami nagyon közel van a Tauride Palota, a csarnokban, melyet fel, hogy búcsút a koporsót a Kirov. De az a tény, hogy maga Sztálin volt, Vorosilov és más híres vezetõink, csak késõbb megtudtuk.

- Személy szerint volt-e valami előjele a háború korai megjelenéséről? Talán ebben a témában beszélt az apáddal?

- Természetesen volt egy általános elkeseredés, mert minden országunk és nekünk, különösen a fiatalok, mintha fokozatosan felkészülnének az anyaország védelmére és a szocialista nyereségekre. Mindezek a hazafias filmek, dalok, katonai kiképzés, mindez természetesen megteremtette a harci hangulatot, de mi, tinédzserek, a korai háború sajátos érzése volt. Még nem gondolkodtunk ilyen komoly dolgokról, abban az időben nem beszéltem az apámmal az ilyen témákról, ebben a tekintetben ragaszkodott hozzánk, és nem osztotta meg gondolatait.

- Mennyire szervezett az evakuálás?

- Rendkívül szervezett, bár persze nagyon rémesnek kellett lennem. Igaz, a vonaton nem volt ilyen, de valahogy a Kuibyshev közelében lévő állomásokon láttuk azokat a magas rangúakat, akik Moszkvából kifogytak. Az utasszállító kocsikból álló vasútállomást őrök őrzik, majd megtudtuk, hogy a lepakolt "kúpok" letartóztatták ...

Szóval, mit mondjak még? Mindegyik trolushka 3-4 családot ültetett, sőt a dolgok nem is történtek, mert a hadsereg majdnem minden államot állított és ment.

- A bombázás alatt csak egy alkalommal szálltunk el a Konotoptól a Sumy városig. De szerencsénk volt, mert nem voltak közvetlen találatok és veszteségek nélkül.

Általában valahogy beléptünk a Beloretskbe. Ott beiratkoztam az iskolába, de a második napon mozgósítottunk, hogy a kollektív gazdaságon dolgozhassunk. Átadta nekem a kocsit, és kocsikat vezettem a kollektív gazdaságból a városba.

A városi színház előestéjén ünnepélyes találkozót tartottak, és szünet után egy kis koncertet is adtak. Különösen emlékszem, hogy az újonnan alakult csecsenosztály képviselői erre a találkozóra jöttek, amit "vad" néven neveztünk. Tűvel öltözött: papakhokban, ütőkártyákkal, automata fegyverekkel. Általában ezek a jóképű férfiak üdvözöltek minket, és éjszaka felkérték a felkelést, és mindenki elmenekült a hegyekbe ... És ezt a felkelést 22 napig kellett elnyomni.

- Ebben a nehéz időszakban hazánknak nem volt gondja, hogy elveszíthetjük a háborút?

Az autó sötét és szűk.
A vezető megragadta a tőkeáttételt ...
A nap, mint egy keskeny vonal,
A repedésen szinte alig tört ki.
A repedésből, talán az ötödik órából
A vezető nem veszi le a szemét.
És a rés keskeny, az élek feketeek,
Homok és agyag repülnek bele,
De ebben a hiányban Mgi látható
Bécs és Berlin külvárosában.

Itt a mi népünkben nagy hitt volt, hogy még a háború kezdetén is az emberek verseket írtunk a Victoryról!

- Mennyit éltél Groznyben és mit csináltál abban az időben?

- Groznyban csaknem egy évet éltem, de ez idő alatt semmi különös vagy érdekes nem történt velem. By the way, nyilvánvaló volt, hogy Grozny nem bombázta a németek, látszólag olajmezők megmaradtak maguknak.