Az elveszett juhokról (12-13., 3-7.) Az Úr elmondta az eltűnt juh példabeszédét
Az elveszett juhokról (Máté 18: 12-13, Lk 15: 3-7)
Az Úr elbeszélte az elveszett juh példabeszédét, ahol rámutatott arra, hogy minden erkölcstelen emberi lélek kedves Istennek, és hogy Isten keresi a lelkeket, amelyek hajlottak, hogy visszaadják magukat. A bűnöset egy juh lógása alatt ábrázolják, akik gyakran az úton való tájékozódás miatt eltévelyedtek és elmaradtak az állomány mögött, és Isten - egy pásztornak, aki annyira sajnálja
b szeszélyes birka, amely a 99 bárányból álló állomány többi részéből elhagyja az egyik kavargó juhot, és amikor megtalálja, örömmel jelenti be minden szomszédjának. Ugyanez a példabeszéd egy tömörebb formában is jelen van a héberekben. Máté (lásd XVIII. Máté, 12-14.). - Nyitva. Ez jelzi a pásztor különös gondját az elveszett juhoknak. Még ha feltételezzük, hogy a keleti sivatag nem jelent homokos és száraz él, hogy tartalmaz egy kényelmes legelő, akkor minden esetben az állományt a sivatagban a pásztor nélkül való, aki vigyázza a vadon élő állatok, ez nagyon veszélyes a nyájat. Ha azonban a pásztor elhagyja a nyájat, hogy egy kóbor juhot keres, akkor nyilvánvaló, hogy nagyon sajnálja ezt a juhot. - Vállára veszi. Ez a pásztor különleges ellátásának jelképe a juhokról. A juh fáradt, ezért ő maga hordozza. Tehát Krisztus kegyelme támogatja a bűnösöket, akik az üdvösség felé fordulnak, akiknek nincs ereje ahhoz, hogy elérjék ezt a nehéz utat. A primitív egyházban a pásztor képét a vállán lévő juhokkal ismétlődően reprodukálták a katakombák falán: így ábrázolva a Megváltó Krisztust. - Mondom neked ... Ez az elveszett juh példabeszédének alkalmazása, amely Krisztus példázatához vezetett. A "99" az igazlelkű, Krisztus nem csak az igazat nevezi meg név szerint, azaz az igazlelkűség által. azok, akik kifelé figyelik a törvényt, miközben erkölcsi állapota nem ad nekik jogot arra, hogy igaznak nevezzék őket - mi olyan furcsa lenne, ha Isten ilyen képzelt igazságot hagyna? - kétségtelenül az igazak a szó megfelelő értelmében, valóban igazlelkű emberek, és mégis a példázat elhagyja azt a kérdést, hogy léteznek-e ilyen igaz emberek.
A tékozló fiúról (Lukács 15: 11-32)
Ez a példázat arról szól, hogy valaki önként visszatér a Mennyei Atyához. Az első példabeszédben a Szabadítóról beszélünk, aki bűnös embert keres, hogy segítsen neki, a másodikban - az ember saját erőfeszítésénél - szükséges kapcsolódni Istennel.
A tékozló fiú példázatában megadják a bűnös életének jellegzetességeit. Ember, lenyűgözte földi örömök után sok hibát és süllyed, végül „felébreszti”, azaz kezdi felismerni az üresség és a mocsok az életét, és úgy dönt, hogy visszatér Istenhez megtérésre. Ez a példázat nagyon fontos pszichológiai szempontból. A tékozló fiú csak akkor volt képes felbecsülni az apja boldogságát, amikor szenvedett bőséggel távol tőle. Hasonlóképpen, sokan akkor kezdik ápolni az Istennel való közösséget, amikor mélyen megtapasztalják életük hazugságát és céltalanságát. Ebből a szempontból ez a példázat nagyon jól mutatja a mindennapi bánat és kudarc pozitív oldalát. A tékozló fiú valószínűleg soha nem jutott volna el magához, ha a szegénység és az éhség nem keltette fel.
A példabeszédben leírjuk a bukott emberek szeretetét az elhunyt emberekről a szenvedő apa példájaként, aki nap mint nap kijön az úton, remélve, hogy látja a visszatérő fiút. Mind a fenti példázatok, az elveszett juhok, mind a tékozló fiú arról beszélnek, mennyire fontos és jelentős Isten számára az ember megváltása. A tékozló fiú példázatának végén (itt elhagyva) mesélik bátyja, felháborodva az apja iránt a fiatalabb testvér bocsánatáért. A bátyja alatt Krisztus az irigy zsidó írástudókat jelentette. Egyrészt, ezek mélyen megvetett bűnösök - vámszedők és a prostituáltak, és hasonlók, és kerülik az párbeszédet velük, másrészt voltak háborodva, hogy Jézus foglalkozott velük, és segít ezeket a bűnösöket, hogy a jó út. Ez a Krisztusnak a bűnösöknek való együttérzése feldühítette őket.
A nyilvánosság és a farizeus példabeszéde (Lukács 18: 9-14)
Az Úr azt mutatja, hogy mi legyen az imádság a hívek az ő, így ő is kap a segítségét és védelmét, rámutatva, hogy elmondja nekik a példázat, hogyan kell imádkozni a templomban két ember, egy farizeus és a vámszedő. A farizeus elgondolkodtatással, önmagaszteljesítéssel imádkozott, Isten jó cselekedeteinek, érdemeinek és más emberek megaláztatásának feltárása előtt. Az adószedő a bűnösségének, a méltatlanságának tudatával imádkozott. Ennek eredményeként a házához igazolt "több mint ő", azaz Farizeus, mivelhogy az Úr kifejezi ezt a példázatot a záró szavaiban: "Mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, de aki megalázza magát, felmagasztaltatik". Ezért alázatosan kell imádkozni, bőkezű bánattal a bűneidért. A vámszedő imája: "Istent, kegyes ébreszt engem egy bűnösnek" példaképként általános használatra tett szert.
A JÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA ÉS A VIRTUÁKRA VONATKOZÓ OKOK
Semmi szükségtelenné vált, Isten teremtette ezt a világot és az embert csak az Ő jóságának feleslegével. Ő adta életre az embereket, díszítette õket isteni képével, és szabad akaratukat adta nekik, hogy résztvevõi legyenek az Ő boldogságában. Amikor az emberek vétkeztek, Isten elvetette őket teljesen az Ő igazságos ítéletet, de elégedett volt, az ő végtelen kegyelmében hozza ki őket a mélységbe esik, és vissza őket az örök életet az Ő egyszülött Fiát. Mivel Teremtőjének és Megváltójának személyében a tökéletes szerelem ilyen eszménye van, egy embernek a maga részéről bocsánatot kell tennie és szeretnie kell szomszédait. Végül is lényegében testvérek vagyunk.
Négy példázatban az Úr Jézus Krisztus megtanítja nekünk, hogyan kell mutatni a szeretetet az embereknek. Ezek közé tartoznak a könyörtelen adós, az irgalmas szamaritánus, a gazdagok és Lázár és az igazságtalan szolgák példázata. Ezekből a példázatokból az következik, hogy a kegyelem munkái külsõ megnyilvánulásaikkal nagyon különbözõek lehetnek. Ezek közül az alkotások minden jót teszünk másokkal: bocsánatát bűncselekmények, így a rászorulók, a kényelem a gyászolók, a jó tanácsot, imádkozni a szomszédok, és még sok minden más. Csak külső jelek alapján nem lehet megítélni, hogy melyik jó cselekedet jelentősebb az Isten szemében. A jó cselekedetek nem mennyiségi alapon, hanem szellemi tartalmukban, a szeretet mélységében és az akaraterő mélyén kapják meg, amellyel az ember elkötelezi őket. Az első és legfontosabb, de messze nem a legegyszerűbb dolog a bűncselekmények megbocsátása. Másoknak megbocsátani az Úr példabeszédét tanítja nekünk
A bűncselekmények megbocsátásáról
Az elkényetlen adósság példabeszédét
Ez a Megváltó elmondta a példabeszédet Péter kérdésére válaszul: hányszor kell megbocsátani a testvérének. Péter apostol azt gondolta, hogy elég lenne 7 évig megbocsátani. Ehhez Krisztus azt felelte, hogy "hetvenszer hetvenször kell megbocsátani", vagyis korlátlan számú alkalommal kell megbocsátani. Ezt elmagyarázva elmondott egy példabeszédet, amelyben Isten feltételesen hasonlít a királyhoz, és rabszolgáinak tudnia kellett volna pénzmennyiséget. Egy személy fizetés nélküli adós az Istennek, nemcsak bűnei miatt, hanem a jó cselekedetek hiánya miatt is, amelyeket ő tehet, de nem. Ezek a hiányos szerelmi munkák is az ember kötelességei. Tehát az imában azt kérdezzük: "És hagyja el velünk a tartozásaikat", és nem csak bűneinket! Az élet végéig, amikor Isten elé terjesztünk egy életre szóló beszámolót, meg fogjuk találni, hogy mindnyájan eladósodtak az adósok. A könyörtelen adós példabeszédében azt mondják, hogy Isten kegyelmére számíthatunk csak akkor, ha megbocsátjuk az elkövetőket minden szívünkben.