Milyen izgalmasan énekelni, anélkül, hogy David Jones hangjára támaszkodnék
Koncerteken és operánkon gyakran észrevettem az éneklés világában létező két szélsőséget. Az első az, amikor a zene izgatja az énekest, és teljesítményét szenvedélyessé teszi, a második az, amikor az énekes technikailag hibátlanul és nagyszerűen csillogóan végzi a művet. A szenvedély és a vokális tökéletesség kombinációja rendkívül ritka. Amikor ez megtörténik, a közönség azonnal felismeri, néha csak egy tudatalatti szinten.
Miért jelen vannak mindkét szélsőség az éneklésben? Ez nem a tehetséges énekesek hiányának köszönhető. Folyamatosan emlékeztetünk arra, hogy az éneklés világa rendkívül versenyképes. Úgy tűnik, egyre több ember szeretne énekelni, és sokan szeretnek énekes karrierjét. Azonban kevesen sikerült elérni olyan szintű készségeket, amelyek érzelmileg érinthetik az embereket, ugyanakkor technikailag hibátlanok. Személy szerint meg vagyok győződve arról, hogy a valódi zenei mesterkedés pontosan akkor jön, amikor az érzelmesség (kommunikációs képesség) a kifogástalan technikával (jó éneklés, fizikai folyamat) társul.