Furtails - történetek Julius Burkin egy vad teremtmény a vad erdőből

- Nem megyünk? Ismét megkérdeztem.

Chuch ugyanolyan sóhajtott, mint egy perccel ezelőtt, és válaszolt:

- Hol megyünk?

Ez egy jó útlámpa volt, valamint egy elsősegélykészlet is, amely az ökococsi-készletben szerepel. Két üzemmódban működhet: piros szűrővel riasztási jelet váltott, és szűrő nélkül csak felgyújtotta az utat.

Sötét volt. Elérkeztünk az istálló ajtajához, és egy pillanatig álltunk, hogy meghallgassuk. A csendet csak csengő cicák szakították meg. Végül is mi a levegő! Mély lélegzetet vettem. Mint az utolsó alkalommal. Uh, te! Húztam az ajtót. Amikor legutóbb beléptünk a pajtaba, nem vettem észre, mennyire félelmetes a lány.

Beléptünk. Most, egy erős lámpánál világosan láttuk a szemetet és a polcokat összegyűrő szemetet. Csak kerékpár keretek voltak, valószínűleg nyolc darab.

A küszöbön állva, pillantásokat vetettünk és elmentünk a pincébe. Feljöttek hozzá, és határozottan irányítottam a gerendát. És éreztem, hogy a haj a fejembe mozdul.

Igen, ennek a teremtménynek a mérete jó disznó volt, akár talán még. De patkány volt. Valódi óriás patkány. A mancsával a földszinten állt, a mellkas lábának alsó lépcsőjével, lábujjával hátrafelé nézett, és kissé feldobta a már kicsi és rosszindulatú szemek fényét. A leginkább hátborzongató volt valami miatt, úgy tűnt, hogy hatalmas, rózsaszín rózsaszínű farka.

Az első motivációom az volt, hogy elszaladni kezdtem. De akkor észrevettem egy láncot. A patkányt láncossá tették valamihez, mint egy fém heveder, egy kereszt a kereszten, amely a hátán állt, és az átkelőhelyről a pincébe egy acél lánccal nyúlt. A szememmel követtem. Odament a falhoz kiálló konzolhoz. Krysinde (úgyhogy azonnal neveztem magamnak) nem mehetek ki onnan.

Nem fogom azt mondani, hogy jobban éreztem magam, de a félelem kevésbé volt akut, és részben a kíváncsiság helyébe lépett. Milyen lény ez, és honnan származik? Miért kell Afraimovich, és miért tartja itt? És milyen ragyogó sárga szirmok, amivel a padlót körülötte?

Hirtelen csengő lánc Krysinda valahogy nem egy állat ült a szamár, kiadó ezt a mellső mancsát és kezdett hasonlítani a csúnya bolshemordogo kenguru mutáns. Ezután gyorsan megtörte a lábát, és továbbra is nézett ránk, hangosan kezdett morogni, kattanni és pisilni.

- Elmond nekünk valamit! - suttogta Chuch, és ugyanazokkal a vad szemekkel nézett rám, amiket Murka egy idő múlva már rám figyelt.

Számomra az ötlet villant fel, amit Krysinda idéz. Végtére is, egy mesében vagyunk. Egy szörnyű meseban. És most a királyné az alvilág Krysinda mondjuk kincsként varázslat, a bilincsek fog esni, és ez, a két ugrást megtörve a fa létrát, fejest le a torkomon hatalmas, éles, mint a tőr és a fogak.

De semmi sem történt. Krysinda morgott, rángatott, rángatott, és kíváncsian bámult ránk.

- És oroszul? - kérdezte Chuch rekedten.

- Du Du angol beszéd? - Támogattam őt, úgy érzem magam, mint egy teljes idióta. - Sprechen Zee Deutsch? Parela wu france?

- Nem - mondta Chuch nyilvánvaló megkönnyebbüléssel -, nem beszél egy fügét. Hol van agya, ez patkány. Nagy, de patkány.

- Nos, Afraimovich, nos, fura: "Megráztam a fejem. - Miért volt szüksége rá? - Majdnem 100% -ban biztos voltam benne, hogy ezt a szörnyeteget valamilyen mesterséges módon termesztették, felhasználva a biotechnológia eredményeit.

- A ház őr? A kutya helyett - javasolta Chuch.

- Akkor nem tartotta volna a pincében, "válaszolt.

- Vagy talán csak annyira szeretik Rosa-t, hogy táplálják, táplálják és táplálják.

Ebben a pillanatban Krysindával új ékesszóló támadás történt. - sikította, morgott, majd felemelte az egyik lábát. Volt egy könnyű taps, és a karmaiban valami aranyszínű csillogott, ami a lámpa fényét tükrözte. Ránéztem. Érme! Érme volt, vagy talán egy érmet is. „Csing!” - csengett, leesett, és rájöttem, mi van a pincében.

Mégis, ő idézi!

- Ezért van szüksége Vorone-ra - csattant fel Chuch unalmas hangon, aztán megragadva a hüvelyemet, az ajtóhoz húzta. - Menjünk innen! Menjünk gyorsabban!

- Mit csinálsz? - Megpróbáltam menekülni.

- Menjünk, menjünk ", nem maradt hátra. - A szívem úgy érzi, veszélyes itt!

Ezt tudom nélküled. Később el kellett ismernem, hogy Chuch talán mindkettőnket abban az időben mentett meg. De aztán nem értettem. Igen, veszélyes, de már éreztük magunkat, és még mindig zseblámpával mentünk. Azonban elvitt engem a fészerből, felhúzta a zárat, és elvitte az öko-kocsiba, folyamatosan azt mondva:

- Nem láttunk semmit, semmit sem hallottam! Ez nem a mi üzletünk! Mi tápláltuk őket és hazamentünk!

- Hát, hogy miért vagy ilyen. - kérdeztem, már ült a kocsiban, a lámpák kialudtak, és a sápadt hold fényében láttam, hogy féltem, hogy a fogai fecsegnek.

- Menjünk, menjünk - mondta határozottan. - Menjünk!

- Meow - szomorúan emlékezett Murka. Szegény macska. Mit kellett volna éreznie, amikor látta Krysindát. De milyen bátor!

- Nézd csak meg ", mondtam Chuchának, kinyújtotta a kezét, és ujjait a rácsokon keresztül lenyomta, finoman karcolta az oldalát. - Itt teljes biztonságban vagyunk. - Én nem hiszek abban, amit mondtam. "Mindig tudunk menekülni."

Nem rögtön rájöttem, miért nem akartam elmenni. De akkor megértettem. Ha hiszek valamiben, ami igazán Krysinda varázslónő létre arany ki semmit, azt kell hinni, és minden más világ ördöngösség és a misztika, amely mindig azt hittem hazugság. Az ördögben, az ördögben, a varázslók, a vámpírok, és nem tudom, mi mást. Nem tudom elfelejteni, amit láttam. És akkor egész életemben félni fogok.

- Meg kell találnunk, mi folyik itt - mondtam. - Gyorsan és pánik nélkül. Mint Murka is.

- Fésülje le a füledet, jó, hogy nem a fejed - mondta Chuch. - Kérdezzük meg később a Crow-ot.

- Szóval elmondja. - Olyan voltál, mint én - képzeltem.

- Hát, ha úgy tűnt - mondta Chuch.

- De nem úgy tűnt számunkra, "nyomást gyakoroltam. - És te is tudod.

Chuch felsóhajtott. Úgy néz ki, mintha majdnem megnyugodott volna.

- Nos, mit javasol? Mit fogunk csinálni? - kérdezte.

Jó kérdés volt. Még mindig ugyanaz a jó válasz.

- Beszéljünk - ajánlottam.

- Gyere - mondta gúnyosan Chuch. Szüneteltett és folytatta: - Nos? Indokolta. Miért nem vitatkozol?

- Most kezdem! - Dühösen válaszoltam. - Most.

De az agyamban, mint szerencsére, nem egyetlen értelmes gondolat emelkedett fel. Váratlanul Chuch segített:

- Figyelj! - kiáltott fel. - Mi van, ha a Crow nem távozik?

- Hol van akkor?

- Ott! Chuch ujjat mutatott a fészerbe. - Ő egy vérfarkas! Megtanulta, hogy aranyérmeket készítsen a levegőből, de ugyanakkor patkánygá változik!

- Hogy miért. - Az izgalomtól szenvedtem. - Miért fordul elő?

- Ez a varázslat feltétele! - szólalt meg Chuch intonációval, és nem szólt kifogást. - De szüksége van valakire, aki táplálja, ezért megkérdezte tőlem.

- Miért? - kétlem. - A vegyes takarmányom egy részét tenném fel, és nem volt szüksége arra, hogy bármit kérjen tőle, kockázatot vállaljon.

- És nem kockáztatott semmit, mert tudja, hogy nem vagyok kíváncsi.

- Ha nem lenne Murka, akkor sem törődnék vele - állapítottam meg.

- És nem tudta megmondani Murka-t, de ez minden - először - lázasan fejleszti Chuch gondolatát. - És másodszor, amikor patkánysá válik, elveszíti az elméjét. Nem indokolatlan, hogy láncolva van: annak érdekében, hogy ne meneküljön el! És eszik, nem megáll, és mindaz, ami evett egy időben, eszik és éhezik. Vagy még a belekben is meghal! Ezért apránként kell etetni!

- Igen, "egyetértettem. - Minden logikus.

Mivel azonban Krysinda nem az alvilág királynője, hanem a vérfarkas Afraimovich, nem voltam könnyebb. Ha olyan világban élünk, ahol ez lehetséges, akkor lehetséges.

De nem tudtam elképzelni, mi lehet még.

- Nézd! - kiáltotta hirtelen Chuch, és az égre mutatott.

Csak hogy nem volt semmi, de most a kastély lóg a ládákon, villog a kék fényben, egy konkrét repülő csészealj.

- Menjünk innen! - Chuch vállára rázott.

Engedelmesen megfordítottam a kulcsot, de a motor nem reagált.

- Nem fog elindulni, suttogtam.

- Próbáld meg újra - suttogta Chuch suttogva.

- Hasznos, "megráztam a fejem. Ismerem a kocsimat. A félfordulástól indul, de ha nem indul el, akkor azt jelenti, hogy ez a varrat, így van valamilyen mező, ami a lemezből származik.

- Üljünk le - suttogtam -, talán elviszi. A tányér simán és csendesen becsúszott az udvarra, és három lábbal állt, felemelkedett a leszállással, egy ember magasságával. Aztán alulról a földre egy platformot láttunk, amelyen három alakot láttunk: két hatalmas patkány és teljesen meztelen Arkasha Afraimovich leereszkedett. Úgy tűnik, hogy a kezét a háta mögé kötötték.

Murka-t hallottam mögöttem. Én rám nézett. A tányéron ragyogó fényében jól látható volt, amikor hátat fordított, és rövid szőrzetét lehúzta. Ha csak nem kezdett kiabálni. Bár az öko-autó hangszigetelés és jó, de még mindig.

Kihúzott lélegzetvétel mellett Chuch és én továbbra is figyelhettük, mi történik. Enyhén leborulva a hátsó lábak patkányai a tányér alól kijöttek, és a várakozásuk szerint a várakozás előtt nagyjából a Crow felé tolódtak.

Az ajtón egy pillanatig habozott. Egy villanás villant, és az őrült trió belépett az istállóba. Néhány perccel később visszaérkezett az istállóból három figura. De nem! Most mind a három szám patkány volt!

Behajtottak a tányérba, és ugyanolyan simán, mint ahogy elesett, felemelkedett az égbe. A lábak beültetése a hasába. P-szer! És a tányér eltűnt. És vele együtt a veszély veszélye azonnal eltűnt, ami, mint kiderült, mindezidáig nyomtalanul háttérbe szorította. Úgy tűnik, Chuchem ugyanez történt. Csillantunk pillantásokat, és elértem az ajtót, de Chuch elkapta a kezemet:

- Stop! - mondta. - Várjunk. Tíz perc.

Az órára bámultuk. Pontosan tíz perc múlva ugrottunk ki az autóból, és rohantunk a kertbe, a fészerbe. Ahelyett, hogy az ajtó zárja az ajtót, megakadályozta az olvadt fém formáját. Kinyitottuk az ajtót és belenézett. Arkasha fölött nem volt - sem élve, sem halott. Elrohantunk a pincébe, és a hasunkra esettünk, és a fejünket a nyílásban ütötték.

Meztelen Afraimovich lehunyta a szemét, és megvédte őket a lámpa fényes fényétől. A fém heveder keresztezte a testét, és a lánca mélyen behatolt a pincébe.

- Oh! - kiáltott fel, amikor a szeme megszokta a fényt, - újra visszakezd! Milyen dicsőséges! Bizonyos módon segíts nekem!

Ismét megnéztük egymást, és azonnal megértettük egymást.

- Először Arkasha, mindent elmondsz nekem - mondtam. - Nem fogod mondani, itt maradsz.

- Mit mondjak neked? - Láncolva zokogva Raven nyugtalanul és ugyanakkor halkan válaszolt. - Madame kapzsiság, a fraera tönkrement. Rendszeres gengszter szétszerelés. Igen, bizonyos értelemben segíts nekem!

- Ó, ez? Chuck felsóhajtott. "Láttuk a banditádat.

- Idegenek! Nem tudtam visszatartani magam.

- Ők nem földönkívüliek, a farkas megrázta a fejét, és dühösen felsóhajtott, nyilvánvalóan ráébredve, hogy a fülünkre nem lehet rátapadni a tészta. - Más világból származnak, de nem a földönkívüliek.

- Mi a különbség? - Meglepettem. - Még mindig kapcsolat van egy másik civilizációval! Miért korábban senki sem tudott róluk?

- Még nem érdekli őket - felelte a Crow. - Előre olvasták az árnyékgazdaságot. Ez is megfelel nekem. Az izgalom visszahúzódott, és egyre kevesebbet zuhant. "Én és valaki más."

- A láncon elégedett vagy. Kérdezte Chuch kérdőn.

- Az ilyen szétszerelés az árnyékgazdaság természetes kiterjesztése - mondta Afraimovich -, mivel a háború a politika természetes folytatása. Nem kívánatos, de természetesen természetes. Ő maga a hibás. Legalábbis életben hagyták.

- Vajon van-e atomháború, és csak a patkányok éltek túl? - Azt hiszem.

- Nem tudom, nem érdekelt - válaszolta Arkasha.

- És mit érdekelt?

- Semmi. Minél kevesebbet tud, annál jobb. Ez üzlet. Itt - vett egy érmét a padlóról. Zo-arany. Még csak nem is gyűjtik össze, elhagyják. Nem Isten tudja, mi, természetesen, de mindezen.

- Figyelj, de ha ez a patkány egy ilyen varázsló, miért nem tud szabadulni?

- Csak ezt tudja - felelte Arkasha, és továbbra is kezében tartott egy érmét. - Szűk szakosodás. Igen, segítesz nekem! - könyörgött. "Hideg, meztelen vagyok!"

És végül is kárhoztunk. Ugyanaz a kereskedelmi igazgató. Meg kell élnünk vele. Találtunk egy fűrészszalagot, leesett, fűrészelt a lánc. És nem mesélt nekünk semmit, csak megköszönte.

Arany érméket összegyűjtötték és egyenletesen oszlanak el. Nem fest meg, azt mondod, de válaszolok: de ez egyáltalán nem rágalmaz. Ha van arany, meg kell osztani. Arkasha megtalálta a fészerházat, és néhány faragott farmert húzott, Chuch kölcsönadta neki a jumperjét, és hazavitte őket. A reggeli bölcsesebb, mint az este.

-. Iguana, drágám, hogyan élsz nélkülem. - A macskát a mellkasához kötözve Christina gyászol, amikor másnap kimentem a kórházba, hogy lássam. Murka kuncogni kezdett, frissen regenerált fülével dörzsölte az arcát, és megtört.

- Nem ez a fajta bántalmaz? - ujjával rám mutatott - kérdezte Christina, és rögtön elmagyarázta nekem az aggodalmát: - Annyira védtelen. Még mindig egy cica.

Egyetértően bólintottam, de ugyanakkor észrevétlenül kacsintott Murke-ra. A titkunk vele a "tehetetlenség" miatt el fog halni velünk.

- Szegény dolog! - zokogta Christina.

Tegnap látta volna.

By the way. „Szegény”. A tegnapi arany már egy különleges számlán van, amit ünnepélyesen a "Murkin Fund" -nak hívtam. Bátorságot és odaadást kell jutalmazni. Arra kérdezel, miért van szüksége Murke-nek pénzre? Kérdezd jobban. Mindenesetre, amikor elmondtam neki ezt az alapot, elég lazaság volt. Igen, legalább a fülei, hogy visszaállítsanak, ha igen. Ismét, és kiscicák is megtörténhetnek.

„Szegény”? Személy szerint soha nem találkoztam olyan tiszteletteljes macskával, mint Murka. De ez is a titkunk vele.

Mi és még több döntetlen.

Ha a történetben hibát talál, válassza ki a szövegtöredéket, majd nyomja meg a Ctrl + Enter billentyűt