Boston Whaler

Az ipari fejlődés korában a bálna-zsír és a bálna zab volt fontos nyersanyag. A villamos energia bevezetése előtt a bálnaolaj volt az Egyesült Államok magánlakásainak világításának fő forrása, mert olcsóbb volt a kerozinnál. A Whalebone-t széles körben használják a textil- és könnyűiparban. A gyorsan növekvő népesség egyre többet követelt.

A bálnavadászat régóta létezett minden olyan tengeren, ahol a bálák találkoztak, de az ugrált kereslet és az amerikai part közelében fekvő sziklafajta ipari léptékűvé vált. Az 1830-as évek óta Amerika a világ vezető bálnavadász-országává vált. 1846-ban a halászat csúcsán 736 hajó bálnavadász-flotta volt, és mintegy 70 000 embert foglalkoztatott. Jelentős részét bostoni bálnavadász alkotta (több mint 400 egyedül a New Bedford kikötőjéhez tartozott). [1]

Charles W Morgan (1841), a túlélő bálnavadász

A bostoni halászhajó egy kis edény volt: 300 ÷ 400 t eltolódás, 45 ÷ 50 m hosszúságú, vitorlás fegyverzet - hárommagos fahordó. Megkülönböztetett mélyhúzás, szélesség és tágas tartás a bányászott zsírok hordóihoz, valamint speciális kúpos tömbök a bálnavadékok gyors leszereléséhez. Úgy tervezték, hogy egy kis csapatot (legfeljebb 20 fő) töltsenek be a halászati ​​idény alatt.

A bálnavadászat növekedése az 1840-es és 1850-es évekig tartott. Ezután a kerozin széles kibocsátásának megteremtésével a bálnaolaj iránti kereslet élesen csökkent. A halászat folytatódott a bálnavadászat kedvéért, de ez megdőlt és az ipari lépték már nem volt. A bálnaállomány eltűnése végül véget vetett a New England bálnavadászoknak.

A fikcióban

• Az új "Herman Melville" regény "Moby Dick" a bálnavadász-ipar felemelkedése idején jelentkezik.
• A "tizenöt éves kapitány" Jules Verne, egy amerikai whaler és bálnavadászok fontos szerepet játszanak.