Az Operaház fantomja
A könyvből "3500 filmes vélemény"
Ajánlja a ""
műfaj, rajz, alkotók stb.
* figyelem! a rendszer nem teszi lehetővé a film folytatásának / előfeltételeinek ajánlását - ne próbálja meg keresni őket
Az Operaház fantomja Schumacher-től # 151; talán a színházi zene egyik legeredményesebb adaptációja a film képernyőjén. A zenei közönség szívét meghódító énekrészek és koreográfiai számok tökéletesen kiegyensúlyozottak a mozi számára alkalmas színészi játékkal. Ami a cselekvési helyeket illeti, a lövöldözős pavilonok lehetővé tették a díszítés lehető legnagyobb mértékű megvalósítását és tökéletesítését. Erre akkor megbocsátani egy csomó, és teljesen csavarja fel Buttler Rossum és a címadó dal, és hogy a szellem a Pianzhi kilométerenként nemcsak szerepelt egy férfi látás mol és még sok más apró hibákat.
Ami az irányítást illeti, érezheti a professzionális kezét, nem pedig kreatív megközelítés és önironia nélkül (ez egy batikabát megjelenése egy álarcon).
Értékelni kell, nem összehasonlítás!
Nem fogom visszagondolni a filmet # 151; nincs értelme. De a többi felhasználó véleménye arra késztett engem, hogy írjam meg a filmem áttekintését.
Azonnal figyelmeztettem, hogy nem olvastam a könyvet, és nem néztem a zenét. Ezért látom ezt a munkát abszolút objektíven, azaz anélkül, hogy megpróbálnám találni egy mérkőzést vagy ellentmondást másokkal.
Először is zene. Teljesen szeretem a film zenéjét. Ő maga gyönyörű. De úgy gondolom, hogy a teljesítmény rendkívül ragyogó. Gyakran túl gyakran kritizálom az énekeseket, de itt minden pontosan olyan volt, mint a lelkem. Egyetértek azzal, hogy Butler egyáltalán nem egy nagy énekes, de azok az érzelmek, amelyekkel a dalokat előadták, mindent elhomályosítanak! Volt egy bűnöm, hogy megnézzem egy olcsó farzset, az úgynevezett "Operaház fantomja" -nak az első csatornán, ahol Kirkorov játszotta az Éjszaka zenéjét. Szép hang és ideális előadás volt. DE! Teljesen más volt. Elvágta a füleimet, nem hallgattam rá. De amikor emlékszem, hogy ezt a dalt Butler készítette, kapok gubacsokat. Mit mondhatok a reakciómról, ha hallgatom ezt. Az összes többi énekes is jó, nincs egyetlen kritika sem.
Másodszor, ők színészek. Véleményem szerint a színészek ragyogó választéka. Kezdetben nem voltam elégedett Christina-val, furcsa, amilyennek tűnhet. Nekem úgy tűnt, hogy szebbnek kell lennie, de aztán rájöttem, hogy pontosan ez az, amire szüksége van. Egyik színész sem vitatná meg. Bár a színjátszásban sokkal kevesebbet értek, mint a zenében.
Harmadszor, ez egy forgatókönyv. Nem tudom, mi volt a könyvben, bár el akarom olvasni, de ahogyan azt mondják, a kezem nem érte el. De ennek köszönhetően nem kell elvonatkoztatnom ahhoz, hogy a filmet filmként értékeljék, és ne a könyv adaptálásaként. Ebben a tekintetben minden nagyon izgalmas és érdekes. Bár teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ilyen szellem # 151; ez egy nagy kihagyás az írókból.
Negyedszer, ez a táj. Ez megkönnyíti a megvesztegetést, szóval divatos díszítés. És ebben a filmben nagyon elegánsak voltak. Természetesen rengeteg időt és több pénzt költöttek rájuk, de megérte. Itt az abszolút 100% -os hit.
Természetesen sok a hiba a filmben. Még túl sok. Közvetlenül a filmhez kötődik, és például az idő történelmi eseményeivel való eltérés. De ha a film utolsó jelenetében fekete rongyot látsz, akkor ezek az inkonzisztenciák nem olyan fontosak. Utálom a filmekben a boldog végeket, és ez a finálé a maghoz. Még Hatiko-ra sem sírtam, de végül megütött. Egyrészt nagy köszönetet mondok az egész legénységnek!
# 133; nem csak egy # 133-as film;
Ezt a szót meg lehet ismételni egy ellenőrzésre adott válaszként, de semmi sem tehet róla. A film teljesen elnyeli, feszesíti, és a nagyszerű zene hallgatja az egész idő alatt.
Mindez ugyanolyan irreális és ugyanakkor lehetséges. Teljesen ott van # 151; a legkifinomultabb szenvedés, a kiábrándult géniusz kínzása, a főszereplő gyönyörű hangja, szörnyű és egyben szenvedélyes szenvedélyekkel küzd.
Nagyon szeretem ezt a zenét, a zene, ami a vérbe fagyasztja az ereimben. Misztikus és szelíd, félelmetes és megnyugtató.
A film a főszereplők egyik emléke, a szerelem, a harc, a szenvedés és a boldogság emléke.
Mr. Webber # 151; zseni. Ez a zene csodálatos az első percekről a végéig, elkábítja, és egy ilyen telekkel együtt nem hagyja közömböset.
Bravó! És még az is!
És most megyünk le a földre. Minden szerelmem a színész Jerad Butler, nos, nem, nem látom benne, hogy a kísértet, amely megrémítette a paloták Grand Opera (Bár minden szeretetem a színész megütött után volt ez a film # 151; ez tényleg jó, büdös. Nos, semmiképpen sem nyúlik el a sötét zseniális, amely a születésből, a gonosz rocktól megfosztotta az emberi szeretet hőjét, az anyjával kezdve. A fizikai rútságáért azonban Eric sok csodálatos tehetséget kap # 151; mindenben zseniális # 151; építész, énekes, zenész, zeneszerző, mert minden a tehetségében, mert ő adta magát az utolsó atomnak, a munkáját. És így szereti a boldogtalan Christine Dae-t. Tehát mondja meg, pontosan hol van ez a Ghost, amelyet Gaston Leroux ösztönöz bennünket, hogy együttérzünk? Ehelyett szexi macho-t kínálunk nekünk, szexi hanggal, (nos, ha nincs?) Szexuális rekedtség. Forró barna, a (oh Istenem!) Megdöbbentett szemek, magas, széles vállú # 133; és azt akarod mondani, hogy ez a lány kedvelt valamiféle Raoulot? Igen, az isten szerelmére, ne nevessen, nem fogok elhinni # 133;
Most egy kicsit a Christine, a leánykori egy angyali arc, egy ártatlan lelket, hogy egy ilyen fiatal korban köze felnőtt, kifinomult választás, hogy mentse az életét kedvese, és hogy dooms neki, hogy örök fogságba. Amit nekem, a # 133 után; A regény XV. Olvasata, amelyet a lemez lyukai előtt hallottak, tisztán emberi módon akarja ölelni, vigasztalni és védeni. Cry helyett a veszteség fájdalma, hogy megtapasztalja örömét és szédítő boldogságát az első szerelemtől és a magányosságtól. Gaston Leroux az egész regényben finoman szólítja a vokális zseniális szerepét, amellyel Ericet a lelkes szerető és muz közösségében emelték. Fordítsa a fejet a képernyőre # 151; hol? Leroux olyan finoman hinting? Ehelyett Emmy Rossamot látjuk, egy hülye arcú, nyilván kitöltött orrával és teljesen középszerű énekkel, nos, nem rosszabb vagyok a fürdőszobában énekelni. Mondd el nekem, hogy Gerad Butler mennyire szereti Emmy Rossamot? Bár, miután néhány valószínűleg véletlen, hogy elhagyták a heg az arcon egy szép Butler, hogy érezte magát, egy bizonyos fajta kellemetlenséget, és ennek következtében kisebbségi komplexusa és kényszerítette, hogy kevesebbel beérni?
Néha azt a benyomást kelti, hogy egyes szereplők nem olvassák a képernyőn megjelenő alkotásokat, amelyekről játszanak. Mert ilyen esetekben nyilvánvalóvá válik, hogy teljesen nem értik hősüket, motívumait, érzéseit és tapasztalatait.
Általában Gaston Leroux tiszteletben tartása miatt az Andrew Webber iránti csodálatának köszönhetően és a boldog ifjúságom tiszteletére;
Az összes földi zene, a legközelebb a mennybe # 151; egy igazán szerető szívverés (Henry Ward Beecher)
Túl fárasztó, hosszú és hosszan tartó? Emlékezz a bűntényre és a büntetésre. A "meghosszabbítás", az Ön engedélyével, nem csökkenti a zseniális dolgokat. Isten pedig ne hasonlítsa össze a "szellem" Dosztojevszkijjal. Itt az egész só nem tartalma, hanem esztétikája.
Ilyen mértékben nem triviális megverni a # 133 banális szerelmi háromszöget; Nem feltételezem, hogy megítélni, melynek érdeme több: Leroux, Lloyd Webber vagy Schumacher. De remek volt. Megérintve, egy csomó szükséges rejtély és elképzelés, egy szikra.
Minden itt keveredik # 151; a gótika és barokk között. További kifejező játszott kontrasztok: fekete-fehér a huszadik században, ahol az álmos öreg emberek megpróbálják visszaállítani dolgokat, emlékeztet a fiatalok, esetleg az esti ül egy hintaszékben előtt kandalló ponastalgirovat körülbelül bal # 133;
És hirtelen a tizenkilencedik század emlékei fényes fényekkel csillognak: több millió gyertya, kanyargós szoknya, gyors kocsi. És hozzászoktunk ahhoz a tényhez, hogy mindennek ellenkezője van. Talán ezért érzed magad nosztalgikus szeretetet ezekre a csodálatos emlékekre, amelyek életet és színeket tesznek.
És zene, zene, zene # 133; Érdekes és lenyűgöző. Minden megjegyzésben van valami bennszülött, ismerős és ugyanakkor érthetetlen - távoli, mint egy álom. "Kis Lottie álmodott az ébredésről" (C).
Jelmezek és tájak lenyűgözőek. Hogyan lehet hibáztatni a rendezőket a rossz ízért? Most vitathatatlanul a minimalizmus mellett. De bohemia tizenkilencedik (azaz az „arany”) században nélkül elképzelhetetlen az ilyen „sallang”, mint buja crinolines, szőrme és csipke, aranyozott, rózsák, gyertyák és tükrök faragott keretek a padlótól a mennyezetig. És ami a legmeglepőbb, mindezektől nem mutatkozik morgás, ezek a dolgok nem múzeumi jellemzők, amelyeket kölcsönzöttek a kíséret létrehozásához. Élnek, ökológiai formában a cselekmény.
Bár ez utóbbi rovására, valószínűleg hibát találok. Jelenet a "Don Juan" opera és az ezt követő # 151; egy színházi tűzzel az érzelmek határán. Egyszerűen, ha Ön egyedülállóan mesterműve van előtted, túl magas követelményeket és követelményeket támaszt. És a zenei "Fantom az Opera" egyike azon kevés példa a filmművészet, ahol a híres hollywoodi swing # 151; nem annyira a ponte, mint a megfelelő, sőt a szükséges pathos.
Ui Igen, és Christina helyett választanám a Szellemet (olvasd el: Butler)
A legjobb, amit valaha láttam
De most nem fogok róla beszélni, jobb, ha eljutok a kép kétségtelen előnyeire, ami régóta egy igazi remekmű.
Először is, ahogy korábban írtam, ez Andrew Lloyd Webber ragyogó zenéje # 151; az Operaház Phantom isteni, az első pillanattól kezdve elbűvölődik, arra kényszerítve, hogy szó szerint elfelejtsen mindent a világon, és teljes egészében csak misztikus varázsát ad.
Másodszor, a jelmezek és a táj itt persze megdöbbentett. Nem láttam ilyen szépséget még a Titanicban sem. Persze, néhány ruhát Christine és a „háztartási” Phantom tűnt számomra egy nagyon őszinte (alig van szükség, hogy ezt az emlékmű lány ruha mély nyakkivágással, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a tevékenység zajlik a téli és a Phantom lehet keresni a saját szerényebb , de nem a mellkasban gyakorlatilag kigombolt ingben.) Ha azonban ezt a filmet teljes egészében nézed, és nem darabokra, akkor általában nem kell sok figyelmet szentelni # 151; Ez a lépés éppen ellenkezőleg, csak hangsúlyozza a képernyő szépségét.
És végül, harmadszor # 151; a három fő színész.
Gerard Butler. Természetesen ez nagy, bár meg kell vallani, teljesen különbözik a kanonikus regény Eric Gaston Leroux: ő sokkal fiatalabb és szebb, maszk a padlón arca nem rontja el, de ezek a kis hegek és égési sérülések nem okoznak sok undort. És igen, éneke természetesen szakszerűtlen, de őszinte, valóságos. Az összes játék Butler, én soha nem kételkedett a hitelességi, ellentétben a legtöbb művészek ennek a zenei színpadon, amely, bár énekelnek egy magasabb szinten, a játék szinte nem képes # 151; a játékban nincs a lélek, amit itt láttam. És Butler másik megkülönböztetése # 151; ez a szeme. Az ilyen szemek biztosan nem lehetnek egy érzéketlen ördög utódai, csak a szerencsétlen elesett és minden elutasított angyal. A zene angyala.
Emmy Rossum lett nekem is a legjobb Christina, amit valaha láttam. Először is, ez jelenleg csak az azonos korú, mint a karaktere (mindketten a film 16-17 év), és tényleg úgy néz ki, mint ez az ártatlan angyal, ellentétben a példáját Sierra Bogges. Ami a játékot illeti # 133; Igen, Amy valóban gyakran kinyitja a száját, és megijedt, mint egy egér, körülnézett, de véleményem szerint nem szemüveg, mint ahogy azt az időt, Sarah Brightman, különösen a Music of the Night. Rossum hangja szelíd és könnyű, hasonlít egy csengő kis kristály harangjához. És ez 17 év alatt van! Nem minden lány énekelhet ilyen korban. És bármennyire nem tetszik a karaktere, azaz egy Emmy tesz néha akaratlanul megpuhult kapcsolatban Christine és próbáld meg nem, hogy ítélje halálra, amit tett (a elárulásának Angel of Music)
Patrick Wilson persze próbált is, bár a Ghost (Eric) nem ment összehasonlításra. Egyfajta herceg egy fehér lóról (valójában egy színen lovagolt egy lóról), aki szerette Christine-t, de aki rossz időben jelent meg, rossz helyen. Ezért folyamatosan ingerült, bár mindenképpen méltó volt.