A gyűlölet és szeretet balladája - Asadov versei
A hóvihar üvölt, mint egy szürke hajú óriás, a második nap nem szűnik meg, olyan, mint ötszáz repülőgépes turbina, és nincs átkozott vége ennek! A táncok hatalmas fehér máglyert, elnémítják a motorokat, és a lámpákat nedvesítik. Egy elakadt snowfieldben, irodaházakban és hangárokban. A füsttel töltött szobában halvány fény, a rádiós kezelő nem alszik a második nap. Elkapja, hallgatja a csikorgást és a fütyülést, Mindenki várakozik feszültséggel: életben vagy nem? A radista bólint: - Jelenleg igen, de a fájdalom nem teszi lehetővé, hogy kiegyenesítse. És még mindig viccelődik: "Hát, itt van a baj A bal oldali repülőm sehol sehol! Valószínűleg egy csomópont törése." Valahol hóvihar, nincs tűz, nincsenek csillagok A repülőgép összeomlásának felett. Csak a hó eltávozik a fagyasztó pilóta nyomainak roncsjáról. Keresi a traktorokat nappal és éjjel, de csak hiába. A könnyek fájnak. Hacsak nem találunk itt, hacsak nem segítünk - A fényszórók fél méteres kezében ez nem látható? És megérti, de nem várakozik, fekszik egy üresen, amely koporsó lesz. A traktor, még akkor is, ha ez megtörténik, még mindig két lépésben halad át, és nem veszi észre a hóesés alatt. Most minden művelet hiábavaló. Az élet még mindig hallható. Hordozható hordozható rádiója csodálatosan csodálatos, de mentett. Fel fog emelkedni, de a fájdalom égeti az oldalát, A meleg vér tele van csizmákkal, lehűl, jégbe fagy, Snow be van töltve az orrba és a szájába. Mi van megszakítva? Nem érted. De csak ne mozogj, ne lépj! Tehát az utazás véget ért, látod! És valahol egy kis fiú, egy feleség, barátok. Valahol egy helyiség, fény, meleg. Ne beszélj róla! A szemében sötétedik. A hó valószínűleg méterenként. A test undorodik. És a szavak hangzik a fejhallgatón: - Hello! Hallottad? Tartsd meg, haver - A buta fej szédül. - Helló! Legyen bátor! Találsz. Legyen bátor? Igen, fiú vagy gyáva. Ami valójában volt javítható fenyegető. - Köszönöm. Megértettem. Miközben tartasz! - És önmagáról hozzáteszi: "Attól tartok, minden lesz, úgy tűnik, túl késő." Teljesen öntöttvas fej. Vége a rádiós akkumulátorban. Egy-két óráig tartanak. Mint a kéz rönkök. a hátul zsibbad. - Helló, úgy tűnik, hogy egy tábornok. - Tartsd meg, kedvesem, megtalálják, megragadják. - Furcsa: a szavak csillognak, mint egy kristály, ütnek, kopognak, mint a fém páncélban, és szinte nem repülnek az agyba hideg. Hogy hirtelen a legboldogabb a földön, Hogy kicsit, valószínűleg szükség van: Teljesen befagyasztani, melegnek lenni, ahol jó szót és teát az asztalon, a szellemek kortyolnak és füstölhetnek. A fülhallgatóban ismét csend támadt. Aztán a fújó nyafogáson keresztül: - Helló! Itt a kabinban a feleséged! Most hallani fogod. Figyelem! Egy pillanat múlva a szűk hullám szaggatásával, néhányan fojtogatás, tőkehal, csipkés, és hirtelen a felesége távoli hangja, fájdalmasan ismerős, szörnyen közeli! - Nem tudom, mit tegyek és mit mondjak. Drágám, te magad tökéletesen tudod, ha teljesen lefagysz, akkor állj, ellenállj! Jó, fényes, kedves! Nos, hogy elmagyarázzam neki a végén Mit nem szándékozik meghalni itt, hogy a fájdalom gyengén lélegzik egy sóhajt és szükség van az igazsággal való szembenézésre. - Figyelj! Időjárás-előrejelzők adták a választ: Buran egy nap múlva véget ér. Ki fogsz tartani? Igen? - Sajnos nem. - Hogy nem? Nem vagy a józan eszedben! Sajnos, a szavak elfojtottak. A felmondás, itt van - nem számít, milyen nehéz. Még mindig csak egy fej van, és a test egy hűtött fa. Egy hang sikít: - Hallod, hallod. Tarts! Körülbelül öt óra reggel. Végtére is, még mindig élsz! Te lélegzik. Nos, van esély? - Sajnos nem. Nincs hang. Csend. Valószínűleg sírás. Milyen nehéz elmondani az utolsó üdvözletet! És hirtelen: - Ha igen, meg kell mondanom! - A hang éles, nem ismeri fel. Furcsa. Mit jelent ez? - Hidd el nekem, keserű, hogy elmondjam. Csak tegnap elrejtettem a félelemtől. De mivel azt mondtad, hogy nem élsz, jobb, ha nem hibáztatod magad után. Mondd el röviden mindent, ami volt. Tudja, hogy gonosz feleség vagyok és rossz szót mondok. Nem voltam hűséges egy évig És egy év múlva, hogy szeretem a másikat! Ó, hogy szenvedtem, találkoztam a forró keleti szeme lángjával. - Csendben hallgatta a történetét, hallotta, talán az utolsó alkalom, Száraz, csiszolja a fogait. - Ez az egész év, amit hazudtam, elrejtettem, de a félelemtől és nem a gonosztól származik. - Mondja el nekem a nevet. - Szünetet tartott, aztán a feltűnő neve után azt mondta: Legjobb barátom hívta! Aztán sietve hozzáfűzte: "Délután elhagyjuk a délutánt." Nehéz lenne boldogan élni valaha. Talán mindez nem olyan szép, de ő nem igazán becstelen barát. Egyszerűen nem mert volna, nem tudott, mint én, ellenállni, találkozni a szemével. Ne félj a fiadért. Velünk jön. Most minden új: az élet és a család. Sajnálom. Nem az időben ezek a szavak. De nincs más idő. - Csendben hallgat. A fej ég. És mintha a kalapács kopogtatna a fej tetején. - Milyen kár, hogy nem segítesz! A sors mindent összekevert. Viszlát! Ne légy dühös és bocsáss meg, ha tudsz! A kegyetlen és az örömömért bocsásson meg nekem! Fél év telt el vagy fél óra? Valószínűleg az elemek kimerültek. Minden távolabb, minden csendesebb zaj. hangját. Keményebb és keményebb a szívem. Megrázza, és eléri a whiskyt! Tűzzel és méreggel ég. Ez szakadt darabokra! Mi több benne: düh vagy vágy? Mérj későn, és ne! A harag hullámai áradnak a vérből. A szemem előtt folyamatos köd. Hol van a barátság a világon és hol van a szerelem? Nincsenek jelen! És a szél, mint egy visszhang: Nem vagy ott! Minden szentség és minden megtévesztés! A hóban neki esik, hogy meghaljon, Mint egy kutya, amit egy hóvihar nyögött, Két dicsőséges árulóhoz délre, Egy szabadidős kacagó üveget nyitva lehetett, hogy megünnepeljük. Teljesen dörzsölik a fiút, és szorgalmasan a végéig fogják, hogy egy másik nevének fejébe vezessék, és megszabadítsák az apa nevét a memóriából! És mégis a fényes hit adható Dusonkának, egy hároméves fiúnak. Fiú hallgatja a repülőgépek zúgását, és várja. És lefagy, de nem jön el! A szív csörömpöl, whisky-t ürül, és fel van csavarva, mint a revolver kiváltója. A gyengédségtől, a haragtól és a fájdalomtól darabokra szakadt. És még korai lenne lemondani korán! Ó, a hatalom! Honnan jut el, hol? De az élet nem forog kockán, de becsület! Csoda? Azt mondod, csudának kell lenned? Legyen ez így! Vegyük úgy, hogy van egy csoda! Minden áron fel kell emelkedni, és minden lénynek, előre kell futnia, A fagyott földből érkező mellnek le kell jönnie, Mint egy repülőgép, amely nem akar lemondani, És leütötte újra a felszállást! A fájdalom úgy közeledik meg, hogy úgy tűnik, halálra esik, lefelé! És mégis rekedten emelkedik. A csoda, ahogy látod, kész! Azonban a későbbi csoda után. A hóvihar jeges sóval dobja, de a test éget, mint egy forró nyár, a Szív szívja a torkát valahol, a bíboros düh és a fekete fájdalom! Túl messze a vad vidám körben, a fiú szemei, akik igazán várnak, nagyok, minden hóviharban, Iránytűvel vezetik. - Nem fog működni! Nem igaz, nem fogok! - Életben van. Mozog, mozog! Felkelt, sziklákat mozog, ismét esik, és ismét felkel. II Délben a hóvihar elavult és elhaladt. Leesett, és darabokra törtem össze. Csökkenés, mintha a helyszínen levágnák, kiszabadítaná a napot a fehér szájából. Elhaladt a közelgő tavasz elõtt, Egy éjszakai mûveletet hagyva Kihúzódott bokrokon szürke hajat, mint a halál fehér zászlókat. Egy borotváló helikopterre megy, a csend csendjét feltörve. A hatodik U-turn, a hetedik U-turn, amit keres. keres. és itt, és itt - Sötét pont a fehérség között! Siess! A föld ordít. Siess! Nos, ott: a fenevad? Man? A pont felhúzódott, felhúzódott, és ismét mély hóba esett. Közelebb, alacsonyabb. Ez elég! Stop! Az autók simán és simán játszanak. És az első asszony, aki egy létrán keresztül egyenesen a hóba sodródott. Egy nő a kabinból! Megérkezett a férjének: - Élszel vagy, élsz! Tudtam. Minden így lesz, nem különben. - És a nyak gyöngéden átölelve, valami suttogta, nevetett és sírt. Remegve, csókolózva, mint félig alvó, fagyott kéz, arc és ajkak. És alig hallotta nehézségekkel a fogait: - Ne merészelsz. Maga mondta nekem. - Ne légy csend! Ne! Minden ostobaság, minden ostobaság! Milyen intézkedéssel mérte meg? Hogy hitted. De mégis, nem, milyen boldogság, amit hittél! Tudtam, ismerem a karakteredet! Minden összeomlott, meghalt. akár ordítás, akár felülvizsgálat! És szükségem volt egy esélyre, az utolsóra, mindenre! És a gyűlölet időnként éghet Még erősebb, mint a szerelem! És azt mondom, és én megrázom magam, játszom némi gazembert. És attól tartok, hogy most megtörni fogok, felkiáltok valamit, sírni fogok, nem bírhatom a végéig! Bocsáss meg keserűségemért, szerelmem! Egész életem egyért, az egyik számára a kinézeted, Igen, követni foglak, mint egy bolond, A pokolba vele! Bár a pokolban! Bár a pokolban! És olyan szemek voltak, mint ő, a szemek, akik szerettek és hiányozták őket, így világítottak fényt, hogy belenézett és mindenre megértett. És félig fagyott, félholt, hirtelen a legboldogabb lett a bolygón. A gyűlölet, bármennyire is erős, néha nem a legerősebb a világon!
Hozzáadás a kedvencekhez