Könyv - három musketeer - dumas aleksandr - online olvasás, 6. oldal
- Nem, esküszöm az én tiszteletemre, és adom a nemesnek azt a szavát, hogy megvásároltam a saját pénzemmel - felelte Porthosnak.
- Igen, - mondta az egyik testőr - vásárolt pontosan úgy, ahogy azt -, hogy az új tárca: a nagyon pénzt szeretett engem a régi.
- Nem, igaz - felelte Porthos -, és tudom, hogy tizenkét pisztolyt fizettem neki.
A lelkes felkiáltások fokozódtak, de a kétség továbbra is fennmaradt.
- Nem így van, Aramis? Megkérdezte Porthos-t, fordulva egy másik muskétához.
Ez a muskétás volt a közvetlen ellentéte annak, aki felé fordult, és őt Aramisnak hívta. Ő egy fiatalember huszonkét vagy huszonhárom, az ártatlan és kissé elcsépelt kifejezés, fekete szemét, és rózsás arca, fedett, mint egy barack az ősszel, bársonyos pihe. Vékony bajusz, kifogástalanul kifogástalan vonallal árnyékolta a felső ajkát. Úgy tűnt, elkerülte, hogy leereszkedjen a kezeire, attól tartva, hogy a vénák megdagadhatnak. Időről időre felkapta a fülének lebenyét, hogy megőrizze finom színét és átláthatóságát. Ő keveset beszélt, és lassan, lehajtott gyakran nevetett hangtalanul, felfedve a szép fogak, amelyek, mivel mind az ő jól néz ki, úgy tűnik, gondosan ápolt. A barátja kérdésére igen határozottan bólintott.
Ez a megerõsítés nyilvánvalóan minden kétséget kizár a csodálatos hevederrõl. Továbbra is csodálta, de beszélni arról, hogy megállt, és a beszélgetés, fokozatosan más témákra költözött, megváltozott.
- Mit gondolsz arról, mit mondanak Mr. de Chalet istállók? - Egy másik muskétát kérdezett, nem fordult senkitől külön-külön, hanem mindenkinek, aki jelen volt egyszerre.
- Mit mond? - kérdezte Porthos nagy jelentőséggel.
"Azt mondja nekem, hogy találkozott Rochefortval, a bíboros leghűségesebb szolgájával, Brüsszelben." Rochefort kapucinus ruhát viselt, és ezzel a maszkolással ezt a rohadt Rochefort Mr. Legacy-t tartotta utolsó bolondnak.
- Mint az utolsó mellek - ismételte Porthos. - De igaz?
- Aramisról hallottam róla - mondta a muskétás.
- Ezt jól tudja, Porthos - mondta Aramis. - Tegnap elmondtam téged. Ne menj vissza erre.
- Ne menj vissza! - kiáltott fel Porthos. - Gondolod? - Ne menj vissza! A fenébe, mennyire gyorsan döntesz. Hogyan! Cardinal vadászott úriember, segítségével egy áruló, rabló, akasztott ember elrabolja neki leveleket, és segítségével mindegy kém alapján E betűk keresek egy büntetést Faház abszurd ürüggyel, hogy azt Faház meg fogja ölni a királyt, és elvenni a orléans-i herceg a királynő! Senki nem találta a kulcsait ennek a rejtélynek. Te, az elégedettség, azt jelentették, hogy nekünk tegnap, és a választ a rejtélyt, amikor még nem is volt ideje, hogy visszaszerezze, állapítsa meg nekünk ma: „Ne gyere vissza rá!”
- Nos, visszajövünk erre, ha úgy kívánod - mondta Aramis türelmesen.
- Ha M. chalet istállóként lennék - kiáltott fel Porthos -, tanítottam volna ezt a Rochefortot!
- És megtanították volna a Vörös Herceget - mondta csendesen Aramis.
"A Vörös Herceg" ... Bravo, bravo! A Vörös herceg. - kiáltotta Porthos, tapsolta a kezét, és jóváhagyva biccentett. A "Vörös herceg" nagyszerű. Megpróbálom elterjeszteni ezt a witticismust, nyugodt. Ez a Wisecrack ez az Aramis. Milyen kár, hogy nem volt alkalmam követni a hivatásodat, kedvesem! Milyen bájos búcsú lett volna benned!
- Ó, ez csak átmeneti haladék - jegyezte meg Aramis. - Egy nap még mindig apát leszek. Tudod, Porthos, hogy továbbra is a teológiát tanulmányozom ennek várakozásakor.
- El fogja érni a célját - mondta Porthos -, előbb-utóbb, de ez lesz.
- Régebben - felelte Aramis.
- Csak arra vár, hogy az egyiket felhúzzák a rongyra, amely a mosdó ruhája mögött lóg a szekrényében! - kiáltott fel egyik orra.
- Mit vár? Megkérdezte a másik.
- Várja, hogy a királyné adja az országot az örökösnek.
- Nincs szükség, uraim, viccelődni - mondta Porthos. - A királynő, hála Istennek, abban a korban, hogy ez lehetséges.
- Azt mondják, hogy Lord Buckingham [14] Franciaországban. - kiáltott fel Aramis ravasz nevetéssel, amely ártatlan szavaknak adta ezeket, mintha kétértelmű árnyalat lenne.
- Aramis, barátom, ezúttal tévedsz, - megszakított Porthos - és a szeretet viccek tesz túllépjünk egy bizonyos határt. Ha Treville asszony hallotta volna, akkor nem lett volna jó ilyen szavakkal.
- Tanítasz, Porthos? - kérdezte Aramis, akinek enyhe pillantása hirtelen felcsillant a villám.
- A barátom - felelte Porthos -, legyen egy muskétás vagy apát, de nem mindkettő. Ne feledje, Athos másnap azt mondta neked: mindenféle etetőtől eszel ... Nem, nem, kérlek, nem veszekedünk. Hasznos. Tisztában van az állapotával, Athosz és én között. Látogatják Madame d'Aiguillon és vigyázok rá; meglátogatja Madame de Bois-Tracy-t, de Chevreuse asszony unokatestvéreit, és ahogy azt mondják, nagy kegyesség hölgye vagy. Ó, uraim, nem kell bevallania a boldogsághoz, senki nem követel belőled vallást - valaki, aki nem ismeri a szerelmedet! De mivel te, istenem, a csendes ajándéka van, ne felejtsd el, amikor a fenségéről van szó. Hadd beszéljenek bárkinek a királyról és a bíborosról, de a királyné szent, és ha beszélnek róla, hadd mondjanak egy jó dolgot.
- Porthos, te arrogáns, mint Narcissus, vegye figyelembe ezt - mondta Aramis - Tudod, hogy nem bírom a tanításokat, és kész meghallgatni őket, csak az Athos. Ami engem illet, kedvesem, a túlságosan fényűző húrjaid nem inspirálnak nagy bizalmat a nemes érzéseidben. Abbot leszek, ha szükségesnek találom. Eddig muskétás vagyok, és ilyennek azt mondom, amit akarok. Most úgy tűnt, hogy elmondom neked, hogy unatkoztál.
- Uraim. Lord. - minden oldalról hallották.
- Treville úr M. Artagnan úrra vár! A lábszár megszakította őket, és kinyitotta az iroda ajtaját.
A kabinet ajtaja, miközben ezeket a szavakat mondták, nyitva maradt, és egyszerre hallgatott. És a csend idején a fiatal Gascon átment a várószobába, és belépett a testőrök kapitányába, örömmel örvendve, hogy ilyen időben elkerülte a különös veszekedésben való részvételt.
De Treville úr a legrosszabb szellemben volt. Mindazonáltal, ő vette a fiatalember udvariasan meghajolt előtte majdnem a földre, és mosolyogva hallgatta a köszöntés. A fiú fiatal akcentusára emlékeztetett az ifjúságáról és az őshonos földjeiről - olyan emlékekről, amelyek minden korosztály számára kedvesen tetszenek. De aztán jött az ajtóhoz, a fogadás, és felemelte a kezét, mintha annak jeléül, hogy ő kér engedélyt a D'Artagnan először, hogy megszünteti a többi, és csak ezután kezd el beszélgetni vele, kiáltotta háromszor, minden alkalommal emelte fel a hangját, így hogy az intonációk egész skálája hangzott: a kötelességtől a dühösig:
- Athos! Porthos! Aramis!
A két testőr, akikkel már ismerik, és amelyek egyértelműen az utolsó két név azonnal elkülönítjük társait, és bement az irodába, melynek ajtaja bezáródott mögöttük, amint átlépte a küszöböt. A viselkedése, annak ellenére, hogy nem volt elég nyugodt, ő könnyű, végre mind a méltóság és az alázat, a felébresztette a csodálat D'Artagnan, aki látta ezeknek az embereknek egy része a félistenek és vezérük - Jupiter mennydörgés készen áll, hogy tört a mennydörgés és villámlás.
Amikor a két testőr belépett, és az ajtó becsukódott mögöttük, amikor a beszélgetés moraja a váróteremben, ami muskétás kihívás szolgált, valószínűleg az új élelmiszer újra felerősödött, amikor végül Tréville homlokráncolva, három vagy négy alkalommal tempójú csendben az irodában által Porthos és Aramis, aki némán állt, kinyújtott, mintha nézni, hirtelen megállt előttük, és figyelembe őket tetőtől talpig egy dühös pillantást, azt mondta:
- Tudja, uraim, mit mondott nekem a király, és nem tegnap este? Tudod ezt?
- Nem - felelte a két moszkológus rövid csend után. - Nem, uram, nem tudunk semmit.
- De reméljük, hogy megteszünk nekünk becsületet, ha bejelentjük ezt - mondta Aramis végtelenül udvariasan, és kecsesen meghajolt.
- Azt mondta nekem, hogy mostantól muskettész lesz a bíborosőr felügyelőitől.
"A bíborosok gárdaiból?" Hogy van ez? - kiáltott fel Porthos.
"Azt a következtetésre jutott, hogy savanyú bora finom bort igényel."
Mindkét musketeer a fülre pillantott. D'Artagnan nem tudta, hová menjen, és kész volt a földre esni.
- Igen, igen! Folytatta Treville úr, egyre élénkebb. - És Őfelsége igaza van, az én tiszteletemre, a testőr urak játszanak a szerencsétlen szerepét a bíróság! A bíboros tegnap este sakkozni szánalom hangot, hogy nagyon megérintett engem, elkezdte mondani, hogy ezek az átkozott muskétás, ezek a gengszterek - beszélt extrém gúny, ami tetszett, még kevésbé - a kardforgató, tette hozzá, rápillantva nekem a vadmacska saját szemével, később, mint egy órával a Feru utcai cukkiniban megengedett. Testőreit, akik végzett forduló - úgy tűnt, hogy nevetésben tört ki az arcomon - kénytelenek voltak fogva megsértik az éjszakai pihenés. Ezer ördög! Tudod mit jelent ez? Letartóztatni a Muskétásokat! Te voltál ebben a cégnél ... igen, ne tagadd, azonosítottad őket, és a bíboros megnevezte a nevedet. Bűnös vagyok, hibáztatom, mert magam szedem az embereket. Legalább te, Aramis: miért kérdeztek egy muskétás kabátot, amikor annyira aranyos voltál az arcodon? Nos, és te, Porthos ... szükséged van egy ilyen fényű arany hevederre, meg kell lennie egy szalma kardot rajta? És Athos ... nem látom Athos. Hol van?
Buckingham George Villiers, Lord (1592-1628) - angol politikus, I. Jakab és I. Károly királyainak kedvence.