Victor Hugo - kötet 12
"A versem a réteken át repülne ..."
Versemet a réteken át kellett volna repülnie,
Meg fogja találni a kertjét és a házát,
Amikor csak tudtam hullámozni a szárnyaimat,
Mint egy madár az égben kék.
Forró, tiszta, mint egy láng,
Megtalálta a kandallóját,
Amikor csak tudtam hullámozni a szárnyaimat,
Mint egy gondolat, amely a sötétséget átívelte.
Ő mindenütt repülne érted,
Ez vidám, majd szomorú,
Amikor csak tudtam hullámozni a szárnyaimat,
Mint mindig a fiatal szerelem.
A dal
("Nekem nincs mit mondani nekem, igaz ...")
Nincs mit mondani nekem, igaz -
Miért akarsz velem találkozni?
Miért olyan óvatosan és ravaszul
Mosolyognom kell?
Nincs mit mondani nekem, igaz -
Miért akarsz velem találkozni?
Nem tudsz titokban titulálni nekem,
Miért vándorolna velem,
Miért érintené a kezem,
Tomyus ismeretlen álom?
Nem tudsz titokban titulálni nekem,
Miért vándorolna velem?
Úgy tűnik, hogy unalmas vagyok? De maguk
Miért sietsz rám?
Milyen vidám és félelmetes veled van
Hogy egyedül találkozzunk.
Úgy tűnik, hogy unalmas vagyok? De maguk
Miért sietsz rám?
"Tegnap a friss levegő lélegzett ..."
Tegnap lélegzetvételű volt a friss levegő,
Egész nap átengedve a virágok újra virágoztak,
A madár trükkje mélyebbre és mélyebbre hangzott,
És a szemed jobban ragyogott, mint a fényes csillagok,
És elhomályosította a tavasz fiatal szépségét.
A hangom csendes volt. Ösztönösen alkot
Legszívesebb himnusza a léleknek esténként.
Ez a felejthetetlen éjszaka tisztasága,
Én a ti csillagokért kérdezhetetlen tavaszt kérdeztek,
Megkérdeztem a te szerelmedet a szemedben.
"Mi a sűrű kúpban felmászottunk vele ..."
Beléptünk a sűrű cseresznyébe vele.
Kéz, márvány paradicsom inkább gyengéd,
Megszorította az ágat, könnyedén felmászott
A fán. És láttam, Virgil,
Mint egy nap, a sugár remeg, ragaszkodik a lány melléhez.
És az ujjai keresték a skarlát gyümölcsöt,
És a bokrokban csillogó cseresznye felkiáltott.
Hegymászás után láttam egy szép lábat ...
"Csöndj!" suttogva rám a szenvedélyes pillantásra válaszul,
Hirtelen énekelt. De gyöngyökkel,
Diana a vad nem ijesztett meg engem,
Amikor szájról szájra felajánlottam cseresznyét.
És szájjal nevetett a száján, amit hívott,
Hiányzott a cseresznye, és megcsókoltam.
"A te akaratod szerint fiatal vagyok, öreg vagyok ..."
SZÖVEGES EMELÉSEK
Mondja nekem, madarak, nekem: az erdőben, a vizek kebelében -
Mikor hallgatnak néped tollai?
Mikor nyújtom ki az összes szemrehányásomat?
Clusters, robins, chizhi, thrushes, worms,
Ismerem a nyelvet, és megkülönböztelek téged.
Ezúttal nem fog megtéveszteni.
Kedveseim, különítsünk el, -
Mint korábban, mentálisan suttog meg hozzám: "Kedvesem!"
Tudom, amit énekelsz, a táncolásról,
Csillagok seregének lenyűgözése dallamával,
Szavakat hangzik, lelki dallamai.
Te, a madarak, fogd be a fiatalember és a szűz sóhaját.
Amikor boldogok vagyunk és csendben szeretjük
A dalunk lelke mélyéből rohan,
Milyen gyakran van a lombozatban egy láthatatlan kém
Gyorsan a szárnyas versben hiányzik
És megismétli, miután összeolvadt a dallamával!
És a szeretet himnuszának még finomabb hangzására,
Két szív dalában összefonódik az áhítat szárnyai.
Ó, okos hallgató, milyen szép, akkor a büdös!
Mindenki dicséri a dalodat, és a fenyő suttogja a juharhoz:
"Ez szép! Ő maga is felvette ezt a trilliót!"
És a folyó, hallgatta, hogy a dal túlcsordul,
A könnyek között sóvárgó fűzfa gyökerét simogatja,
És a tölgy lágyul, és a felhők alatt szárnyal,
A sas, álmodozva, nem lát egy galambot,
És a farkas ragaszkodik a farkashoz, ismeretlen,
„Nagyszerű!” - mondja a bagoly és a verebek: "Kitűnő!"
Ámor, amikor a szívedben megalapította házát,
Az összes zenész hallott róla.
És az a dal, amely rohadt ajkakból lopva,
Az erdőnek egy édes zacskóba fonódik,
Lágyítja a köveket a kövek, hogy a kender gabonát
A szárnyas énekesek belevághatnak.
És a szikla meghallgatja, nem tudja, az álom álmodik neki,
Vagy az angyalok énekelnek, vagy a madár csipog.
"Hallod, hallottam egy ligetben ..."
Hallottad, hallottam a ligetben
Örök láthatatlan hívást?
Mi könnyebb ebben a világban
A pásztorok nyugodt dalai?
A szél, a szél fúj,
Bohóc fűz a víz felett.
Mi a boldogabb a világon
Csipog madarak tavasszal?
Ha szereted, a világ csodálatos,
A boldogság könnyű.
Ami a világon jobb, mint a dalok
Virágzó szerelem?
A SZEMSZINTEK A FÉL-VÉRBEN
Azt mondta: "Igen, most jól érzem magam.
Tévedek. Az óra fut, nyugodt,
És én, anélkül,
Bennük látom a homályos gondolatokat az erõk és az áramlások.
Mi a boldogság? Együtt legyen. Majdnem boldog vagyok
És a hálával minden bőgőre sorsa.
Egy üres vendéget tartok az elérésedtől,
Nem szeretné megszakítani a munkát.
A lábamon ülök. Béke és nyugalom.
Te oroszlán vagy, turtledove vagyok. Gondosan hallgatok,
Hogyan lassan megcsörrentek az oldalak,
Halkan felemelem a bukott tollat.
Tudom, hogy itt vagy, hogy veled vagyok,
Ez a gondolat, mint a komló, az álmodozó költőt bódítóvá teszi;
De néha emlékszel rám!
Amikor hajnalig a könyvekig ülsz,
Csendes, visszahúzott, elfelejtettem rólam,
Lelkemben a szomorúság boldogságban él.
Csak akkor hiszem, hogy együtt vagyunk teljesen,
Ha legalább néha egy pillantást keresel nekem.
"Foltok fészkei vannak ..."
Nyáron fészek fészkel a régi tornyokon,
A sarkokban, ahol nincsenek emberek, de tele színű élet;
Robinok az erdőben, higgy nekem, lelkem,
Vastag árnyékot keres, szerelme olvad,
És az ágy mohos, a zöldtető alatt
A keresztezett ágak új öröme- ket rejtenek;
A madarakhoz hasonlóan a városokban is megtaláljuk
A szerelem shelter a félreeső sarkokban,
Az utcákon, ahol nem találkozunk a ferde szemmel,
Ott, ahol a redőnyök zárva vannak; a réteken, séta mellett,
Keressünk egy utat a vadonban,
Glade a sárkányokban, ahol nincs lélek,
Ahol a csendet a nappali zajok elnyomják gyakrabban, -
Mint a madarak, a szeretet és a boldogság hordozóinak rejtekhelyeiben!
TÉLI HORSE
Winter. Az utak megálltak.
Blizzard hóvihar. Szomorú vagy
Az emberi gyűlölet és a gonosz,
És egy éles szél csípte az ujjait.
"Mezők egy hófedél alatt,
Ködös napok, sötétebbek az éjszakánál ... "
Zárd be az ajtót, csukd be az ablakot,
A hideg belevágni akarja!
De a szív nyitva van;
Olyan fényes, mint egy ablak:
Hagyja, hogy a sötét és komor napok,
Ő benne fog kinézni a nap.
Ne higgyen a boldogságban,
Ne higgy el a papok és a szentélyük,
Ne bízz az irigy bolondokban, -
Higgye el mostantól,
Egy szerelem, ami a földön van
A sötétségen keresztül, nem fakulás, rudens,
A csillag ég az éjféli ködben,
A békés tető lángjai alatt.
Szerelem. Remélem számomra.
Lelkemben, egyszerű és édes,
Ahol a versem szaglása,
Mentse el mindazt, ami korábban volt,
És hűségesen tartsa hűségét,
A nagy gondolatokra való aspiráció.
Ne rohanj az emberek megítélésére
Bűneikért és téveszméikért,
Ne hagyja hátra, ne lélegezzen
Mielőtt a nép gonosz és ellenséges,
Égő égő fáklya
A szeretet legyen rajtad.
Hadd legyen az ellenségeskedés és a gonosz démonai
Fenyegetsz, és találkozol velük
Tiszta, nyugodt és világos
És jó válaszokat fogsz kapni az ellenségeskedésre.