A nagy honvédő háború témája az orosz irodalomban, jelentés, absztrakt, esszé, üzenet,
Az 1917-1921-es forradalmi korszak után. A Nagy Honvédő Háború volt a legnagyobb és legjelentősebb történelmi esemény, amely a nép emlékezetében és pszichológiájában mély, kitörölhetetlen jelet hagyott az irodalomban.
A háború első napjaiban az írók válaszoltak a tragikus eseményekre. Kezdetben a háború tükröződött az operatív kis műfajokban - egy esszé és egy történet, amely az egyéni tényeket, az eseteket, a csaták egyes résztvevőit ábrázolja. Aztán jött az események mélyebb megértése, és lehetővé vált, hogy jobban képviseljék őket. Ez történetek megjelenését okozta.
Az első történet „Rainbow” V. Vasilevsky „Verhetetlen” B. Gorbatov épülő kontraszt: a szovjet haza - a náci Németország, igazságos, humánus szovjet ember - gyilkos, fasiszta megszállókat.
Két érzést az írók birtokoltak: a szeretet és a gyűlölet. A szovjet népkép kollektív, oszthatatlan, a legjobb nemzeti tulajdonságok egységében. A szovjet ember, aki harcolt az anyaország szabadságáért, romantikus fényben ábrázolta hősi személyiségként, hibák és hibák nélkül. A háború szörnyű valósága ellenére az első történetek tele voltak bizalommal a győzelemhez és az optimizmushoz. A szovjet emberek bátorságát ábrázoló romantikus vonalat később az A. Fadeyev "The Young Guard" című regényében találta.
Fokozatosan elmélyül az a gondolat, hogy a háború, az életmódról, a nehéz katonai körülmények között élő ember hősies viselkedésére összpontosít. Ez lehetővé tette a napszak időszerűbb és objektívebb visszaverődését. Az egyik legjobb munkák, objektíven és a valóságnak újra a zord napok a háború volt, az új V. Nekrasov „a lövészárokban Sztálingrád”, írta 1947-ben a háború úgy tűnik, minden tragikus nagyságát és a piszkos véres mindennapi életben. Ez az első alkalom, hogy nem mutat „kívülálló”, és ezen keresztül a megítélése közvetlen résztvevője az eseményeknek, amelyek a hiányzó szappan lehet fontosabb, mint ha egy stratégiai terv valahol a személyzet. V. Nekrasov bemutatja az embert minden megnyilvánulásában - az áldás nagyságában és a vágyak mélyén, önfeláldozásban és gyáva árulásban. A háborúban lévő ember nemcsak egy harci egység, hanem többnyire él, gyengeségeivel és erényeivel, szenvedélyesen éhes az élő lény számára. A regényben V. Nekrasov tükrözi a háború életét, a hadsereg képviselőinek viselkedését különböző szinteken.
Az 1960-as és 1970-es évek legjobb történeteiben nem ábrázolják a háború nagyszabású, panoráma eseményeit, hanem a helyi eseteket, amelyek látszólag nem tudják alapvetően befolyásolni a háború kimenetelét. De éppen ilyen "magán" ügyekből fakadt, hogy a háborús élet általános képe fejlődik, az egyes helyzetek tragédiája olyan gondolkodásmódot ad, amely az emberek egészének sokaságára esett.
A háborúról szóló 1960-as és 1970-es évek irodalma a hősiesség fogalmát tette. Az akció nemcsak a csatában játszható. V. Bykov a "Sotnikov" című történetben a hősiességet a "félelmetes erőfeltételek" ellenállásának ellenálló képességével jellemezte az emberi méltóság megőrzése érdekében. A történet a külső és a belső, a fizikai megjelenés és a spirituális világ kontrasztjára épül. A kontrasztok a munka főszereplői, amelyek rendkívüli körülmények között két viselkedési változatot adnak meg.
A halász tapasztalt pártos, mindig szerencsés a harcban, fizikailag erős és tartós. Nem különösebben erkölcsi elvekre gondol. A Sotnikov számára feltétlenül lehetetlen, ami magától értetődő. Kezdetben a különbözõ szemléletmódbeli különbség a látszólag tisztességtelen, különálló lökésekkel csúszik. A fagyban Sotnikov a pilóta sapkájába megy, és Rybak megkérdezi, hogy miért nem vett egy kalapot a falubeli parasztból. Sotnikov viszont erkölcstelennek tartja azokat a parasztokat, akiket meg kell védenie.
Miután elfogták, mindkét partizán megpróbál valami utat találni. Sotnikovot meggyötörték, hogy táplálék nélkül elhagyta az elkülönítést; Fisher csak a saját életével foglalkozik. Az igazi lényege mindenki rendkívüli helyzetben nyilvánul meg, a halál fenyegetése előtt. Sotnikov nem tesz engedményt az ellenségnek. Erkölcsi elvei nem engedik meg, hogy a fasiszták előtt egy lépésre vonuljanak vissza. És félelem nélkül megy a végrehajtásba, szenvedve csak azért, mert nem képes teljesíteni a más emberek halálát okozó feladatot. Még a halál küszöbén is, a lelkiismeret, mások felelőssége nem hagyja el Sotnikovot. V. Bykov olyan hősies ember képét hozza létre, aki nem tesz nyilvánvaló előjelzést. Kimutatja, hogy az erkölcsi maximizmus, a hajlandóság az elveihez való elkötelezettség előtt, még a halál fenyegetése előtt is, egyenértékű a hősiességgel.
Ellenkező esetben a halász viselkedik. Nem ellenség a meggyőződéssel, nem gyáva a csatában, kiderült, hogy elájul, szemtől szembe az ellenséggel. A lelkiismeret hiánya, mint a cselekvések legfőbb intézkedése teszi őt, hogy tegye meg az első lépést az árulás felé. A halász még nem vesz tudomást, az út, amelyhez lábat hozott, visszafordíthatatlan. Meggyőződik róla, hogy a fasiszták elől menekülve még mindig harcolhat velük, bosszút állhat velük, hogy halála nem megfelelő. De Bykov azt mutatja, hogy ez egy illúzió. Miután megtette az egyik lépést az árulás útján, Rybak kénytelen folytatni. Amikor Sotnikovot kivégzik, Rybak valójában a hóhérja lesz. A halásznak nincs megbocsátás. Még a halál is, amelyről annyira félt azelőtt, és aki most vágyik arra, hogy megváltsa a bűneit, feladja.
A fizikailag gyenge Sotnikov lelkileg az erős halász felett volt. Halálát megelőző utolsó pillanatban a hős szeme Budyonovkában egy fiúval találkozik a száműzetésben levő parasztok tömegében. És ez a fiú az élet-elvek folytatása, Sotnikov tompíthatatlan álláspontja, a győzelem ígérete.
Az 1960-as és 1970-es években a katonai próza több irányba fejlődött. A háború nagyszabású ábrázolásának tendenciája K. Simonov "Az élő és a halottak" trilógia. A katonai műveletek első órájáról az 1944 nyaráig terjedő időszakra vonatkozik - a belorusz művelet időszakára. A főszereplők - politikai oktató Sintsov, az ezred Serpilin, Tanya Ovsyannikova parancsnoka végiggondolja az egész elbeszélést. A trilógiában Simonov nyomon követi, hogy egy teljesen polgári ember Sintszov katonává válik, hogyan kezeli, háborússá válik, és hogyan változik lelki világa. Morpelin morálisan érett és jól formált. Ő egy intelligens, gondolkodó parancsnok, egy polgárháború, egy akadémia. Ő megvédi az embereket, nem akar belemerülni egy értelmetlen csatába, csak azért, hogy az időben, vagyis a személyzeti terv szerint a pont elfogására utasítsa a parancsot. Sorsának az egész ország tragikus sorsát tükrözte.
Az 1970-es évek katonai prózája elmélyítette a szélsőséges körülmények között élő karakterek pszichológiai elemzését, és fokozódott az erkölcsi problémák iránti érdeklődés. A valóságos tendenciák erősítését a romantikus pátosz újjászületése egészíti ki. A realizmus és a romantika szorosan összefonódik a történetben: "A hajnalok itt csendesek ..." B. Vasilieva, "Pásztor és a pásztor" V. Astafyev. A nagy hősi pátosz áthatja B. Vasziljev szörnyű munkáját meztelen igazságában: "Ez nem jelent meg a listán". Anyag a webhelyről //iEssay.ru
Nikolai Pluzhnikov érkezett a bresti helyőrségbe a háború előestéjén. Még nem került a személyzet listájára, és amikor a háború kitört, elmenhetett a menekültekkel. De Pluzhnikov akkor is harcol, amikor az erőd védőit megölik. Néhány hónapig ez a bátor fiatalember nem hagyta, hogy a fasiszták békésen éljenek: felrobbant, lelőtték, megjelentek a legváratlanabb helyeken és megölték ellenségeit. És amikor megfosztották az ételtől, a víztől és a lőszerektől, a földalatti kazamatákat elhagyta a fény felé, aztán mielőtt az ellenségek szürke hajú, vak embernek tűntek. És ezen a napon Kolya 20 éves lett. Még a fasiszták is meghajolták a szovjet katona bátorságát, katonai becsületet adva neki.
Nikolai Pluzhnikov halál nélkül halt meg, a halált a halál javította. Boris Vasziljev nem csoda, hogy miért olyan nehéz, tudva, hogy az egyik egy harcos, harc az ellenség Nikolay Pluzhnikov - még mindig nagyon fiatal, még nem sikerült maradni ember. A hősies viselkedés tényét festette anélkül, hogy alternatívát látott volna. A Brest-erőd minden védője hősiesen harcol. Boris Vasziljev folytatódott az 1970-es, a hősi-romantikus vonal, mely eredetileg a katonai próza első éveiben a háború ( „Rainbow” V. Vasilevsky „Verhetetlen” B. Gorbatov).
A Nagy Honvédő Háború ábrázolásának másik tendenciája a mûvészeti és dokumentumpróza, amely kazettás felvételeken és szemtanúi beszámolókon alapul. Ez - "szalag" - próza Fehéroroszországból származik. Az első munkája az A. Adamovich, I. Bryl, V. Kolesnikov, a Khatyn tragédiájának újjáélesztése volt. A leningrádi blokád szörnyű évei a nyílt brutalitásban és a naturalizmussal szemben lehetővé tették, hogy megértsék, mi volt az, ami érezte, amikor az éhes ember még mindig érezte magát, A.Adamovich és D. Granin blokádkönyvének oldalain. Az ország sorsán áthúzódó háború nem kímélte sem a férfiakat, sem a nőket. A nők sorsáról - a S. Alexievics könyvből "A háború nem nő arca".
A nagy honvédő háborúról szóló próza az orosz és szovjet irodalom legerősebb és nagy tematikus ága. A háború külső képéről jött, hogy megragadja a mély belső folyamatokat, amelyek az ember elméjében és pszichológiájában zajlottak, szélsőséges katonai körülmények között.
Nem találta meg, amit keresett? Használja a keresést ↑↑↑
Ezen az oldalon az alábbi témákban található anyagok:- a Nagy Honvédő Háború témája a 20. század irodalmában
- a nagy hazafias háború irodalma a 20. században
- Nagy hazafias háború
- a Nagy Honvédő Háború képét az irodalomban
- a nagy honvédő háború témája az orosz irodalomban