A gyűlölet és szerelem balladája hóvihar, mint egy szürke hajú óriás, a második nap nem szűnik meg,
BALLADA A SZERETET ÉS A SZERETET
A hóvihar olyan, mint egy fehér hajú óriás,
A második nap nem csökken,
Roars, mint például ötszáz repülőgép-turbinák,
És nincs vége, az átkozott vége!
Táncol egy hatalmas fehér tüzet,
Csendesíti a motorokat, és kikapcsolja a fényszórókat.
Egy elakadt snowfieldben,
Irodaházak és hangárok.
A füsttel töltött szobában halvány fény,
A rádiókészülék nem alszik a második napra.
Elkapja, meghallgatja a csikorgást és a fütyülést,
Mindenki várakozik: életben vagy nem?
A radista bólint: "Jelenleg igen,
De a fájdalom nem engedte kiegyenesedni.
És még mindig viccelődik: "Hát, itt van a baj
A bal repülőm nincs sehol!
Valószínűleg törött kulcscsont. "
Valahol hóvihar, nincs tűz, nincsenek csillagok
A repülőgép összeomlik.
Csak a hó eltávozik a nyomok roncsjáról
Igen, egy fagyasztó pilóta.
Keressen traktorokat nappal és éjjel,
Igen, csak semmiért. A könnyek fájnak.
Hacsak nem találunk itt, hacsak nem segítünk -
A fényszórók fél méteres kezei nem láthatók?
És megérti, de nem várakozik,
Egy üregben fekszik, amely koporsó lesz.
A traktor, még akkor is,
Ez még két lépésnyire van
És nem fogja észrevenni a hófúrás alatt.
Most minden művelet hiábavaló.
Az élet még mindig hallható.
Hallható a hordozható terepjáró
Csodálatosan valahogy, de mentett.
Állj fel, de a fájdalom égeti az oldalát,
A meleg vér tele van csizmákkal,
Lehűlt, a jégbe fagyott,
A hó az orrban és a szájban van.
Mi van megszakítva? Nem érted.
De csak ne mozogj, ne lépj!
Tehát az utazás véget ért, látod!
És valahol egy kis fiú, egy feleség, barátok.
Valahol egy helyiség, fény, meleg.
Ne beszélj róla! A szemében sötétedik.
A hó valószínűleg méterenként.
A test undorodik.
És a fülhallgatóban hangzik a szavak:
- Helló! Hallottad? Tarts ki, haver -
Hülyén szédül.
- Helló! Legyen bátor! Találsz.
Legyen bátor? Mi az, fiú vagy gyáva?
Ami valójában voltak javítható fenyegetőek voltak.
"Köszönöm ... értem ... tartok!" -
És magáról hozzáteszi: "Attól tartok,
Hogy minden úgy lesz, úgy tűnik, túl késő. "
Teljesen öntöttvas fej.
Vége a rádiós akkumulátorban.
Egy-két óráig tartanak.
Ahogy a kéz rönkök ... a háta zsibbad.
"Hello!" - ez általánosnak tűnik.
Tartsd meg, drágám, megtalálják, megragadják. -
Furcsa: a szavak csengenek, mint egy kristály,
Megverik, kopognak, mint a fém páncél,
És az agyban lehűlt szinte nem repülnek.
Hogy hirtelen a legboldogabb a földön,
Milyen kevés, valószínűleg szükséges:
Miután teljesen megfagyott, hogy megjelenjen a hőségben,
Ha jó szót és teát az asztalon,
Alkohol és a füst füstje.
A fülhallgatóban ismét csend támadt.
Ezután az akarat fújja át:
- Helló! Itt a kabinban a feleséged!
Most hallani fogod. Figyelem!
Egy perc múlva egy szűk hullám,
Néhány zörög, tőkehal, nyikorgó,
És hirtelen a felesége távoli hangja,
Fájdalmasan ismerős, szörnyű közelségbe!
- Nem tudom, mit tegyek és mit mondjak.
Drágám, maga nagyon jól tudja,
Mi van, ha teljesen befagyasztasz,
Meg kell állnunk, ellenállni!
Jó, fényes, kedves!
Nos, hogyan lehet elmagyarázni neki a végén,
Hogy nem szándékosan meghal itt,
Hogy a fájdalom egy kicsit sóhajt
És az igazságnak szembesülnie kell.
- Figyelj! Időjárás-előrejelzők adták a választ:
Buran egy nap múlva véget ér.
Ki fogsz tartani? Igen?
- Sajnos nem.
- Hogy nem? Nem vagy a józan eszedben!
Sajnos, a szavak elfojtottak.
A felmondás, itt van - nem számít, milyen nehéz.
Csak még egy fej él,
És a test egy hűtött fa.
És a hang sikít: - Hallod, hallod?
Tarts! Körülbelül öt óra reggel.
Végtére is, még mindig élsz! Lélegzik ?!
Nos, van esély?
- Sajnos nem.
Nincs hang. Csend. Valószínűleg sírás.
Milyen nehéz elmondani az utolsó üdvözletet!
És hirtelen: - Ha igen, meg kell mondanom! -
A hang éles, nem ismeri fel.
Furcsa. Mit jelent ez?
- Hidd el nekem, keserű, hogy elmondjam.
Csak tegnap elrejtettem a félelemtől.
De mivel azt mondtad, hogy nem élsz,
Jobb, ha nem hibáztatod magad után,
Röviden szólva mindazt, ami történt.
Tudjátok, hogy gonosz feleség vagyok
És állok valami gonosz szóval.
Egy évig nem voltam hűséges veled
És most egy év, ahogy szeretem a másikat!
Ó, hogy szenvedtem, találkoztam a lánggal
A forró keleti szemek. -
Csendben hallgatta a történetét,
Meghallgattam, talán az utolsó alkalom,
Száraz heringet a fogaival.
"Ez az egész évben hazudtam, elrejtettem,
De ez a félelemtől, nem a gonosztól származik.
- Mondja el nekem a nevet. -
Megállt,
Aztán, miután feltűnt, a név azt mondta:
A legjobb barátja hívta!
Aztán sietve hozzátette:
- Dél felé indulunk délen.
Nehéz lenne boldogan élni valaha.
Talán mindez nem olyan szép,
De ő nem igazán becstelen barát.
Egyszerűen nem mert volna, nem tudott, mint én,
Elviselni, találkozni a szemeddel.
Ne félj a fiadért. Velünk jön.
Most minden új: az élet és a család.
Sajnálom. Nem az időben ezek a szavak.
De nincs más idő. -
Hallgat hallgat. A fej ég.
És mintha a kalapács kopogtatna a fej tetején.
- Milyen kár, hogy nem segítesz!
A sors mindent összekevert.
Viszlát! Ne légy dühös és bocsáss meg, ha tudsz!
A kegyetlen és az örömömért bocsásson meg nekem!
Fél év telt el vagy fél óra?
Valószínűleg az elemek kimerültek.
Minél messzebb, csendesebb zajok ... hangok.
Keményebb és keményebb a szívem.
Megrázza, és eléri a whiskyt!
Tűzzel és méreggel ég.
Ez szakadt darabokra!
Mi több benne: düh vagy vágy?
Mérj későn, és ne!
A harag hullámai áradnak a vérből.
A szemem előtt folyamatos köd.
Hol van a barátság a világon és hol van a szerelem?
Nincsenek jelen! És a szél, mint egy visszhang:
Nincsenek jelen! Minden szentség és minden megtévesztés!
Meg fog halni a hóban,
Mint egy kutya, zsibbadt a hóvihar,
Annak érdekében, hogy ott a két áruló,
Nevetéssel, szabadon nyitva az üveget,
Lehetséges, hogy egy ébredés ünnepelhet ?!
Teljesen dörzsölik a fiút
És lelkesek lesznek a végéig,
Ahhoz, hogy a fejébe ugorjon, a másik neve
És tépje ki az apa nevét a memóriából!
És mégis a könnyű hit adódik
Dushenke hároméves fiú.
Fiú hallgatja a repülőgépek zúgását, és várja.
És lefagy, de nem jön el!
A szív csörög, whisky-t üt,
Olyan volt, mint egy ravaszt.
A gyengédségtől, a haragtól és a szorongástól
Ez darabokra szakadt.
És még korai lenne lemondani korán!
Ó, a hatalom! Honnan jut el, hol?
De az élet nem forog kockán, de becsület!
Csoda? Azt mondod, csudának kell lenned?
Legyen ez így! Vegyük úgy, hogy van egy csoda!
Minden áron fel kell emelkedni
És az egész lény,
A fagyott földről érkező mell,
Mint egy repülőgép, amely nem akar lemondani,
És le is lőttem, újra megy felszállni!
A fájdalom úgy közeledik, hogy úgy tűnik,
Lesz halott, lefelé!
És mégis rekedten emelkedik.
A csoda, ahogy látod, kész!
Azonban a későbbi csoda után.
Dob jég jeges sót,
De a test éget, mint egy forró nyár,
Valamikor szívverés a torokban,
Crimson düh és fekete fájdalom!
Távol van egy vad vidám körben
A fiú szemei valóban várnak,
Nagyok, minden hóviharban,
Ők, mint egy iránytű, vezessék!
- Nem fog működni! Nem igaz, nem fogok! -
Ő él. Mozog, mozog!
Emelkedik, úszik a mozgásban,
Újra esik és újra felkel.
Délben a hóvihar elsüllyedt és elhaladt.
Leesett, és darabokra törtem össze.
Úgy tűnik, mintha a helyszínen levágnák,
A napot a fehér szájból kiszedve.
Elhaladt a közelgő tavasszal szemben,
Kilépés egy éjszakai művelet után
A kaszkadt bokrokban szürke haja maradványait,
Mint az átadás fehér zászlói.
Egy borotva helikopterre megy,
A csend csendje.
A hatodik forduló, a hetedik forduló,
Keres ... néz ... és most, és most -
Sötét pont a fehérség között!
Siess! A föld ordít.
Siess! Nos, ott: a fenevad? Man?
Pont felhúzódott, felállt
És ismét mély hóba esett.
Closer, ever lower ... Elég! Stop!
Az autók simán és simán játszanak.
És az első a létrák nélkül, egyenesen a hóba
A nő a fülkéből darted!
Megérkezett a férjének: - Élszel vagy, élsz!
Tudtam ... minden így lesz, nem másképp. -
És a nyak gyöngéden átöleli,
Suttogott valamit, nevetve és sírva.
Remegve, csókolózva, mint egy félálomban,
Fagyasztott kezek, arc és ajkak.
És alig hallotta nehézségekkel a fogait:
- Ne merészelsz ... magad mondtad.
- Ne légy csend! Ne! Minden ostobaság, minden ostobaság!
Milyen intézkedéssel mérte meg?
Hogy hitted. De nem,
Milyen boldogságot, hogy hittél!
Tudtam, ismerem a karakteredet!
Minden összeomlott, meghalt ... még sírás, legalábbis felülvizsgálatra!
És szükségem volt egy esélyre, az utolsóra, mindenre!
És a gyűlölet néha éghet
Még erősebb, mint a szerelem!
És most, mondom, és rázatom magam,
Némi gazembert játszok.
És attól tartok, hogy most megtöröm,
Sírni fogok valamit, kiáltok,
Nem tudtam elviselni a végéig!
Bocsáss meg keserűségemért, szerelmem!
Egész életem egy, egy az Ön szemszögéből,
Igen, követni foglak, mint egy bolond,
Bár a pokolba! Bár a pokolban! Bár a pokolban!
És a szeme olyan volt,
Azok a szemek, amelyeket szerettek és vágytak,
Így világítottak fényt,
Hogy rájuk nézett és mindent megértett!
És félig fagyott, félholt,
Ő hirtelen a legboldogabb lett a bolygón.
A gyűlölet, bármennyire is erős,
Nem a legerősebb a világon!