Srácok a bejáratnál
Egy olyan helyzet történt, ami engem keményen gondolkodott, úgy döntöttem, hogy beszélek.
35 év, 2 gyermekkel élök, ez történt. Nem bántam meg, hogy foglalkozzak a helyi emberekkel a kicsitől a nagyig és a populáció bármely rétegeig, nem értem a pátót, "nem illett rám!". Igen, és maga a gazdagság meglehetősen szerény, mit rejtegetni. És a városrész nem gazdag.
Van "Saiga" otthon és sokéves gyakorlat.
Megyek a munkából, felmászok a lépcsőn az 5. emeletemre. Vannak 14-15 éves srácok, közvetlenül egy utcai fajtát fogunk mondani, rágjuk meg a kekszet és elrejtjük a sört. Észrevettem, hogy nincsenek törmelékek. Hazajöttem, dobtam a zsákot, gondolta, csak abban az esetben, megragadtam a "zsebtáskámat" és visszatértem:
- Srácok, nincs semmi ellened, de az udvaron a nyár vörös, kint.
- Oké, sajnálom. - Megyek és megyek.
A földszinten vannak még gyerekkerékpárok, csak abban az esetben, követik, nélkülük maradnak.
És akkor találkozzunk velük, majd én, a szomszédok (egy pár évesek) emelkednek, azok közül a kategóriából, akik jobban tudják, hogy másoknak kell élniük. A párbeszéd egy nővel történt:
- Láttad. Ezek a banditák fiatalok! Miért nem hívta a rendőrség? Elvették volna a kerékpárokat! Miért nem tett semmit?
- Jöttek és mentek, - mondom - kérdezte, és elmentek. Milyen hisztériákat rendezni?
- Igen, te. Hol van a polgári álláspontod? - már a hátamban - vagy csak egy helyen?
- Nos - mondom, hazamegyek, de a fülektől már gőzöket öntöttek.
Szóval, figyeljen a képernyőre!
Ki még mindig igaza van: olyan szomszédok, akik "törvény szerint" élnek? Vagy könnyebben lehet?
ps Nem vagyok "mezzanine szekrény"; igen, ha megtagadták volna, másképp cselekedett volna, de még mindig úgy gondolom, hogy először beszélnünk kell, nem Gopnik az átjárón.