Renata litvinova és lánya, Ulyana Párizsban, Bon Nouvelben, tatlerben, interjúban és
"Azt mondják:" Itt a prostituáltak körül! "- Renata felháborodik. - Milyen prostituáltak ezek? Ezek kulturális emlékek! Néhányan harminc éven át dolgoznak, felelősek, mindig a képen! "Mi van, vagyis. Az St. Denis utcánál, amely nem is olyan régen volt egy vidám párizsi negyed, melynek sorai a szexi boltok voltak, és az utcai lányok harisnya és flitterek felvonulása. Most a munkát fiatal négerek és ázsiaiak szakítják meg, de a francia kontingens teljesen más. Ezek olyan nagyméretű hölgyek, akiknek ilyen méretük van, hogy megakadályozzák az egész járdát.
Pillangók váltak nagymamák, hogy a legjobb napok mögött, az ágazat nem áll még, szex boltokban minden vagyonukat költözött az internetre, de saraginy maguk Királyilag, -laskovo beszél járókelők és a rendszeres fogyasztók, ami valószínűleg emelt ezen utca a legfiatalabb körmökkel. Minden elmúlt, minden! A Saint-Denis-ben új lakosok, ugyanúgy, mint Renata, színészek, rendezők, tervezők. Egy szóval olyan művészek, akik nem félnek ettől, de szórakoztatják.
- Amikor mi ma Ulyana futott cross készítése előtt (hat kilométeres gyors futás négy - gyors lépés), hogy a „fogyni után a tegnapi vacsora”, amely lehetővé tette számukra már teljes felszerelésben. Még kora reggel is csipke, dekoltázs és smink. Minden ilyen hölgy olyan, mint a film hősnője, amit még nem vettem le, de leveszem.
Renata Litvinova új apartmanja a Boulevard Bon-Nouvelle-re néz. Mi állunk és nézünk, ahogy a körúton van egy brazil karnevál - hűvös eső alatt, de nagyon vidám. A dobok dobognak, a sípok fütyülnek, a fiúk fújnak. Fehér, fekete, mulatta tánc, a papok felé fordítva, kezüket ingatva. Litvinova egy piros ruhában, egy pohár pezsgővel a kezében, óvatosan és üzletszerűen néz, mint egy parancsnok. A környéken, mint mindig, szórakoztató.
"Jó napot menni," mondja Renata. - Soha nem fogsz egyedül maradni. Még éjjel is. Vannak mindig üzletek, kávézók és gyógyszertárak. Régen azt gondoltam, hogy a hétvégén minden haldoklik, de nem igaz Franciaország. Most a jelenben élek.
Ezt megelőzően Renata Avenue Montaigne-ban élt, ahol a "gucci" Dolce-ot körülölelte. A város azon része, amelyben most letelepedett, nem szerepel a turisztikai helyek listáján. "Szinte nincs látnivaló", Litvinova büszkén tájékoztatja.
Az utcai vonalban áll a Diadalív, amely alatt minden francia király az ünnepélyes utazáson a Saint-Denis bazilikában pihent. A boltozatnak köszönhetően, ahol a galambok legelnek, a város úgy néz ki, mint egy Róma darabja. Hozzáadja a déli utcai érzést.
Furcsa módon Renata megvette ezt a lakást a kétségbeesésből. - Ulyana lánya Franciaországban tanul, gyakrabban szeretne együtt lenni, és Párizsban egy megfelelő lakótér bérbeadása lehetetlen feladat. A kapitalista Franciaország a győztes szocializmus országa. A lakást bérlők jogilag védettek, így megbízhatóan, hogy a tulajdonos helyén tízszer gondolkodni fog, hogy érdemes-e orosz szépséget kezdeni francia jövedelem nélkül, de kiskorú lányával. Alig van minden szabadság, egyenlőség és testvériség.
A Bon-Nouvelle-i apartman csodálatos. Két részből áll. A sokemeletes nappali az utcán található, ahol pezsgőt iszunk és parancsot adunk a felvonulásnak. És az udvar oldaláról az öt méteres mennyezetre két szinten van kialakítva, mindegyik hálószobában és fürdőszobában - csak anya és lánya számára. Mintha előre építenének nekik.
"Minden alkalommal csodálattal járok ide" - mondja Renata. - Véleményem szerint ez egy tervező mestermű - az a módja, ahogy készült, hogyan kerül ki a tér, ami a távoli szobákban két szintre oszlik. Olyan ez, mint egy rejtett gyöngy a XVII. Századi épületben. Tudod, alig hagyom. Nem engedek ki olyan erőket, mintha régóta vártak volna rájuk, unatkozni kezdtek és vártak!
A tulajdonos a lakás, ő egy építész és tervező, eladta, mert ő kezdett egy új kaland. Nem tudtam elviselni az öregkoromban - vettem egy régi mosodát egy üvegtetővel és üvegezett ablakokkal az egész falon, és most újraépítem. De egyáltalán nem volt hajlandó lemondani otthonáról az első személyre, aki találkozott. Pénz a pénzben, de csak jó kezekben adok.
- Mindig kételkedett benne. Hozzám rendelt az interjú, mint vevő - érdemes értékesíteni, vagy nem érdemes. Végül is méltó vagyok vagy nem. Volt egy ellenőrző találkozó vele és tanácsadóival, és először egyáltalán nem voltak hajlandók eladni a kincset - az apartman kódnevét - egy orosz hölgynek. De amikor találkoztunk, akkor egyszerre ivottunk, pezsgőt, és beszéltünk a moziról. Megígértem, hogy több apartmant bérelnek ebben a lakásban. Ez annyira különböző - a rendezvények kétszáz-száz évvel ezelőtt kibontakozhatnak. Hát most, persze.
Designer Bulott Monsieur, természetesen, tetszett neki. A fürdőszobában lévő ajtók nem léteznek ilyenek. Nos, ki vándorol a mester hálószobájába, és meglátogatja a fürdőzőket a régi francia módon?
Renata elismeri, hogy talán az ajtó nem zavarja, de nem akar rohanni ezzel. Nyilvánvalóan szükség van egy székre helyezni a folyosón és rávenni a törülközőt. De nagyon jó itt aludni. "Minden nyugtató nélkül elaludok, és kora reggel felébredek. Itt kifejezetten vettem egy kávéfőző, amely őröl a gabona, a zaj, mint egy élő, illata - az első dolog, megyek oda hozzá, majd leülök egy poharat a „nagy szoba”. Bennük lóghat évekig, mintha soha nem lett volna átadva.
A tulajdonos elhagyta a csillárokat és végtelenül hosszú függönyöket az öt méteres mennyezeten. Renata és Ulyana vásárolt egy zöld kanapé, lámpák a kandallóban, asztal az ötvenes években. Itt az ideje, hogy kijavítsuk a kandallót, hívjuk a kéményseprőt. Tél van a küszöbön, és meleg narancssárga Hermes dobozokkal van tele.
Két hihetetlen kaktuszméret létezik. Amikor azt javaslom, hogy vágják le őket, Renata megrémül, és azt mondja, hogy a fésült testvérek elnyelik a káros energiákat. Ha igen, akkor a káros energiáknál hihetetlenül felemelkedtek, és elterjedtek - egy kicsit többet, és bepattannak a mennyezetbe.
Ulyana anyán él, a második emeleten, de csak nyaraláson és hétvégén. Öt nap múlva tanulmányokat folytat Lille városban, és pénteken két órára vonul a mamára. Az északi pályaudvar nem olyan messze van, hogy sétálhat.
Moszkvából költözött, boldogan költözött, és örül, hogy Lilla-ban sok barátja van, mint párizsi külföldiek. A hétvégén megyek egymás otthonába - az a lány, akit örömmel látok. Nem csak a szépség, hanem a rögbi csapat kapitánya is. A magasságban a kapitányi híd Juliana néz le a nappaliba, és azt mondta, nagyon, nagyon elfoglalt - szükség van, hogy készítsen jelentést a spanyol, melyik lesz a negyedik nyelv után orosz, francia-ég és -English.
Franciaország számára valami egészen más, mint Renata, - kellemes, de közönséges. Barátok, akikről a gyerekek most a szüleikkel utaztak az európai fővárosba, mivel távol voltak a távoli helyőrségben. De anyám még mindig nem hisz a boldogságában. Az a lehetőség, hogy csendesen éljenek a Boulevard Bon-Nouvel-ban, anélkül, hogy engedélyt kaptak otthon, újdonság az ő számára.
- Franciaország orosz irodalommal jött hozzám. Tolsztoj és Puskin kedvenc hősnői oroszról franciare költöztek, két anyanyelvük volt. Ha könyveket olvas gyerekekként, akkor Franciaország Önnek természetes folytatása Oroszország.
Megértem Renata-t. Sokáig vak voltunk - még nem láttuk az országot - megtudtuk, mit nézzünk, mit várhatunk. Nem tudunk hagymás levest fogyasztani, nem emlékezve arra, hogy a komisszár Meghre szerette őt. "Voltam" votserkovilas "Párizsban több francia nő, mint sok nefrantsuzy, aki francia lett" - mondja Renata. De amikor megkérdezem: "De mi van Moszkvával?" - válaszolja, hogy összehasonlításképpen sokkal erősebben szeretkezik.
Mi nem tetszik? Egy összetett nyelv. "Még mindig nem rendelkezem velük, ahogyan szeretnék, intuitívabban megértem őket. Itt fel kell tennem egy petíciót, az emeleten, hogy növeljem a napot, és ahelyett, hogy huszonnégy órát kaptam, legalább harminc. Akkor jobban megtanultam volna a franciát, és gyakrabban voltam volna itt, és Moszkvában hagytam volna a dupláját a fekete munkákért, és pihenni fogok Párizsba.
Mindenki azt mondja, hogy nem tud élni idézetek, hanem azért, mert mi nem ásni vagy három muskétás, sem Madame Bovary sem Maupassant, hogy Proust - mi Litvinov saját Franciaországban, ahol az orosz kezében a mi egyetemi professzorok, kiemelkedő fordítók, mi projectionists és a "Illusion" és a "Spartacus" mozik rendezői. És még akkor is, ha néha románcunk komédiává válik, nem válik kevésbé érintővé.
Renata része ennek az orosz-francia mítosznak, ő egy orosz szépség, beleszeretett a francia körúton. Hasonlóan nevetünk a franciáknak, akik hozzánk jöttek, és Tolsztoj és Dosztojevszkij fegyveresek voltak Prilepin és Pelevin helyett. Azt mondjuk nekik: "Nincs ilyen Oroszország", és azt mondják: "Nincs ilyen Franciaország", de a trükk az, hogy mindkét ország létezik.
Beleszeretett valaki más életébe, megcsinálta és szereti, mint a hozzátartozó és könyörtelenül, amikor egy lány az első szeretetet érzékeli. Mert az első férfiak és nők nem a Saint-Denis vagy a Tver körzetéből érkeznek hozzánk, hanem a könyvekből. Ezután lyukakba és szégyentelembe zúzzuk őket. Beszéljünk egy kemény és valós világról, és mindannyian Párizsban vándorolunk a különböző regények között, még nem tudva pontosan, hogy mit írnak rólunk.
Amikor befejeztem ezt a történetet, megkaptam a Renata levelét. "Ezeket a sorokat írom neked Moszkvában. Egy nappal ezelőtt megérkeztem. Játszott a játék. Holnap ismét a teljesítmény, és reggel Párizsba térjek vissza. Az au pairom azt mondja, hogy valaki más van a lakásban. Ez a miszticizmus, de minden lakásomban létezik, mintha sok szellem és goblin vezetne utánam. Azt mondják, hogy szeretnek utazni, gyorsan beugrott egy zsákba, egy bőröndbe. A második emeleten sétálnak, míg mindenki az első, majd az első, ha a másodikra lép. Mindig félnek a háziasszonytól, én is - imádom. Kihúzva pezsgőt töltött a vázába. És szeretik a sört és a cukrot.
A fotó forrása: Simon Emmett