Szomorú történet a viszonzatlan szerelem
P Ropa eltűnt. Ő eltűnt a tömegben valahol nyüzsgő folyó embereket. Hol van most, gondoltam, hogy hol él, lélegzik, mint aki. Vágytam, hogy nézzen a szemébe - ilyen gúnyos, szenvedélyes, szemtelen és fájdalmasan kedvence. Mindig is szerettem, hogy megfullad a zöld szeme, olyanok voltak, mint egy meleg tenger ringató. kedvenc szem. mint rokonok, drága, egyedi és izgalmas. Én még soha nem tapasztalt ilyen érzéseket valaki az életemben.
Mintegy n volt gyengéd démon az életemben, és ezzel egyidejűleg egy kegyetlen angyal. Ő nagyon szeretnék, de ugyanakkor annyi gyűlölet. Senki sem értette meg jobban, mint én, és ő tudta, tudta, hogy amikor együtt voltunk, és én nyugodtan letelepszik a vállán, suttogva néhány édes szavakat, hogy abban a pillanatban nem volt ilyen akadályokat, lehet elválasztani minket, hogy elpusztítsa a törékeny kristály boldogság, az igazi boldogságot. Világunk olyan kicsi volt, hogy mi tesz benne csak két, a többi egyszerűen nem volt hely, ott, mi egyedül. Minden alkalommal, amikor zuhanyozott együtt, azt hittem, hogy ma van az utolsó alkalom, hogy többet ez nem fog, holnap felébredek, ő felkel, felöltözött, és menni, menni örökké. és egy nap történt. nem hívták, senki nem hallott lépteket a lépcsőn. és akkor a világ összeomlott a szemem előtt. az élet vált értelmetlenné nekem, nélküle!
Fájdalom szívem szakad meg, elkezdtem gyűlölni a végtelen magány az éjszaka. Nem, én nem próbálja meg vissza, mert tudtam, hogy lehetetlen volt, bár én nagyon fájt, tudta, hogy szabad szél, és senki sem tudja megállítani erő.
Régen tudjuk, hogy mi valaha elváltak, ez a nap eljön. Régen tudjuk, akkor nagyon fájdalmas, de én nagyon ragaszkodtam hozzá, mint egy kiskutya, és követte őt, akárhol is nevezik. Hadd most így, de örülök, hogy egyszer szerette, szerette őt, és tudni, hogy ez az őrült szerelem.
És nem érdekel, egyébként. Csak annyira kényelmes. szabad. és megértem, de én még mindig akart menni csak egy kicsit ki sarkából a sorsát.