Legendája a lovagról, a gyermekek meseáról, a kognitív és érdekes képekről vicces képek

A fiatalabbak túlságosan részt vettek abban, hogy megpróbálják megszakítani a szárakat egy ütéssel.
Öt perccel később a csata véget ért, az ellenséget legyőzte. A hőn áradt hősök nagyot lélegeztek. A szemük izgalmasan égett.

-- És holnap meglátjuk a sárkányt! - mondta az idősebb.

A fiatalabb azonban megmarkolta a botot, ami kardot váltott. A testvérek ismét megvizsgálták a csatatéren és hazatértek a faluba.

-- És mikor felnõnek, lovagokká válunk? - Junior ezt a kérdést századik alkalommal kérdezte.
-- Természetesen - mondta az idősebb bizalmasan.
-- És a lovagok, ők a legerősebbek?
-- A leginkább!
-- És mi is ilyen leszünk?
-- Természetesen csak több zabkásra van szüksége.

A fiatalabb gondolkodott valamin, és szomorúan felsóhajtott:

-- Kár, hogy az apánk nem lovag.

Az öregember csak vállat vont. Kicsit bosszantotta, hogy apja egyszerű gazdálkodó. Hadd legyen a legnagyobb ház a faluban, és sok területükön, de még mindig szebb, ha egy apa hős.

-- De jó és erős. Nagyon szeretjük az anyjukat is - mondta a bátyja filozófiailag -, gyorsabban megyünk, hogy ne későn vacsorázzunk. " Ellenkező esetben apa nem fog elmesélni egy történetet.
-- Milyen legenda?
-- Apa megígérte, hogy ha jól viselkedünk, akkor lefekvés előtt elmondja nekünk, hogy a fehér lovag legyőzte az utolsó sárkányt.

A fehér lovag legendái körbejártak az országban, népmesék kedvenc hősének. Körülbelül tíz évvel ezelőtt ő volt a legerősebb és bátor lovag. És amikor megjelent a sárkány, ő kereste a szörnyet, és legyőzték. Igaz és a lovag azóta senki sem látta. Valaki azt mondta, hogy ő is meghalt ebben a küzdelemben, de a legtöbb nem volt hajlandó elhinni, és az emberek továbbra is legendákat és legendákat énekeltek.

-- Készen állsz? - Az apám belépett az óvodába. A testvérek a saját ágyukban feküdtek, és türelmetlenül várták az ígért történetet.
-- Mit mondhatok neked a Fehér Lovagról?
-- Apa, látta őt? - kérdezte a vén.
-- Láttam, hogy egyszer átment a falunkon.
-- Valószínűleg két méter magas és arany páncélban volt?
-- Nem - mosolygott az apja -, szokásos magasságú volt, és páncélja rendes volt, mint mindenki más. Az igazság az, hogy szokatlan kardot kapott. Edzett acélból, hatalmas rubinnal a fogantyú végénél. Könnyedén kivágta a legnehezebb kőt. Mit fogsz mondani neked a távoli országokban tett utazásaidról?
-- Neee - mondta az idősebb -, megígérted a Sárkánynak.

Nyilvánvaló volt, hogy apja még mindig reménykedett, hogy a gyerekek elfelejtenék ezt az ígéretet, és ő képes lenne elmagyarázni egy másik történetet.

-- Mi van, ha nem tetszik?
-- Mint tetszik!
-- Nos, figyelj, talán igaza van, te már nagy vagy - mondta elgondolkodva, és elkezdte a történetet.

Hosszú ideig a királyság nyugodt és rendezett volt. Hirtelen a távoli falu hírnöke riasztó hírrel vágta a királyt. A sárkány származott, és megtámadta a két parasztot, akik a mezőn dolgoztak, és e csodával elmenekült.
Ha egy szörnyet keres, a fehér lovag, aki nemrég tért vissza a távoli országok győzelmeivel, önként jelentkezett.
Hosszú volt az útja. Bárhová jött, a Sárkány már nem volt ott. A lovag csak a hatalmas mancsok nyomait találta, ahol pihent, és találkozott azokkal a rémültekkel, akik sárkányt láttak nehéz lábakon. Az emberek megmutatták, hova repülnek, és megkértek, hogy gyorsan megtalálják és megölik a szörnyet.
Végül, miután egy hosszú mérföldre galoppolt, eljutott olyan helyekre, ahol senki sem élt. Itt volt, ahol a sziklák az égre támaszkodtak, és az első sárkányok megjelentek egyszer. Nem lehet lóháton lovagolni, a fehér lovag elhagyta a lovát, és továbbment. Még két napja kellett eljutnia a hegyek között a sziklák és a szakadék között, mielőtt hallotta volna a furcsa hangot, és rájött, hogy ez a Sárkány lélegzete. A hang egy hatalmas barlangból jött, a Fehér Lovag megragadta a kardját, megvilágította a zseblámpát és belépett.

-- Vártam rád, White Knight - hallotta a szörnyű hangot, és még néhány lépést tett, látta, hogy hatalmas sárkány ül a sarokban. Még a félelmet nem ismerő fehér lovag sem érezte magát, amikor egy szörnyet látott előtte.
-- Azért jöttem, hogy megöljek! - kiáltott fel.
-- Tudom - mondta a Sárkány halkan -, te, emberek, már kiirtották a törzsemet. Sokáig éltem, és biztos voltam benne, hogy én vagyok az egyetlen sárkány a világon. Én elrejtettem öntől, tudva, mennyire veszélyes vagy, hogy túlélje. Most meghalni akarok.

A fehér lovag csodálkozott ezen a találkozón, felemelte a fáklyát a feje fölött, és látta, hogy egy másik sárkány fekszik a barlangban, és lehunyja a szemét.

-- Te itt vagy ketten! - kiáltotta, gyanítva, hogy csapda.
-- A sárkány sóhajtott, "már meghalt." Küldjetek utánam is.
-- Belefáradtál az embereket, és most meghalni akarod?
-- Fájdalom? Mit tettem az embereket bántani? Azáltal, hogy egész életedet elrejted magadtól, tudva, mennyire veszélyes vagy, és azt gondolod, hogy egyedül vagy az egész világon? Évekig éltem egyedül, amíg véletlenül találkoztam vele. "A sárkány a halott sárkányra pillantott, és szeme ragyogott." Aztán megtudtam, hogy mit jelent boldognak lenni. Mi vele, az utolsó sárkányok a világon, beleszeretett egymásba. Életünk értelmes lett, gyönyörűvé és tele van színekkel.

-- De ön megtámadt két parasztot a mezőn - mondta a lovag bizonytalanul.
-- Nem tudok támadni - mondta Sárkány szomorúan. - Tudod, sárkányok vagyunk, tudjuk, hogyan kell repülni. De akkor nem repülünk. Mi lebegettünk, és az egész világ csak nekünk tartozott. Mindent elfelejtettünk. Még milyen gonosz és veszélyes emberek. Elfelejtve a veszélyt, ő - a Sárkány szeme tele volt könnyekkel a halott barátnőjével - kiszállt az erdőből, és hirtelen a mezőn találta magát. Volt kettő, egyik megragadta egy kapával és egyenesen a szívébe esett. És én. Nem sikerült megmenteni. Most hoztam ide, pihentem egy barlangban, ahonnan minden sárkány ment.

-- Papa ", a legidősebb fia gondosan megszakította a narratívát," sárkányok nem vérszomjasak? "
-- Mint kiderült - nem, - vállat vont az apja, - kiderült, hogy táplálják a füvet és a gyümölcsöket. És nem támadnak senkit. De az emberek mindenkor féltek az érthetetlentől.

A testvérek egy pillanatra elgondolkodtak:

-- És akkor mi történt?
-- A fehér lovag megsérült, megbántott és szégyellte az emberi gyávaságot. Letette a kardját, és elhagyta a barlangot, mögötte pedig siránkozott. A Sárkány sírt. És a lovag kétszeresen fájdalmasan váltakozott, mert ez volt az első alkalom, hogy ő és a kardja erőszak nélkül segítsen valakinek. Aztán megszólalt a kiáltás, és szörnyű nyögés volt. Egy hatalmas fehér madár repült ki a barlangból, és magasan az ég felé repült, közvetlenül a nap felé.

-- És a lovag? Miért nem látta senki?
-- Határozottan úgy döntött, hogy soha többé nem harcol, házat épített, és normális életet kezdett kezdeni. Bár sokan nem tudják ezt, de ő maga azt mondja, hogy ez a legnagyobb akciója.
-- És mi van a kardjával? Elvette?
-- Nem, bár akartam. Biztosan hallottad, hogy óriási gazdagságot hozott a kampányaiból?

A testvérek egyhangúlag bólogattak.

-- Tehát a ház egyik szobája eltér a többiektől. Nagyon vastag falakat tett, és nagy tölgyfa ajtót tett. Ebben tartja meg kincseit. És a kardot a bejárat előtt egy gyorsítótárba rejtik. És ha hirtelen jön ellenséget, hogy megfossza a White Knight ő gazdagsága, akkor becsapódik a tölgyfa ajtón, kapnánk a kardot, és harcolni fog a halál.

-- Nyer?
-- Természetesen - mosolygott apám -, minden, megtartottam az ígéretemet. Most aludni - megveregette a fürtjeit a fia fején, és kifújta a gyertyát.

Egy ideig a testvérek feküdtek és úgy tettek, mintha aludnának. Miután abbahagyta az apja léptei mögött az ajtó mögött húzódó várakozást, felnézett, és egymásra néztek.

-- Sajnálom a Sárkányt - suttogta a fiatalabb.
-- Hush - csattant fel az idősebb férfi, kijött az ágyból, és csendben, hogy egyetlen padló ne nyúljon, az ajtóhoz lép, és kinyitja.
-- Hová megy?
-- T ccc.

A bátyja valamihez volt elfoglalva, és az ajtóhoz nyúlt. Aztán felkelt, visszament a szobába, és tartott a kezében valami hosszú, egy durva ruhával. A testvérek kibontakoztatták a találatot, és a holdfényben egy éles kavics penge villant. Amikor elértek a kapocshoz, hatalmas rubint láttak. Nem lehet több kétség.

-- Tudta?
-- Nem, csak a történet után értettem - felelte az idősebb. - Mindig úgy tűnt számomra, hogy a küszöbön lévő egyik padló nem volt szögezve.
-- Nem lehet! A fiatalabb szemek nem kevesebbet égtek, mint az ékszer, amellyel a fogantyút díszítették.
-- Az ilyen vastag falak és ajtók a hálószobákban is, nem történik meg - mondta az idősebb.
-- És a kincset? Léteznek rejtett kincsek!

A vén testvér gondolt rá, körülnézett a szobán. Nem, nem lehet kétség. Az óvodában tudta, hogy minden sarok, minden rés.

-- Kincsek vannak - biccentett magabiztosan, majd nagyon komolyan nézd meg a junior és hozzátette: - És ezek a kincsek már bevezettek egy kard, és lefekszem.

Óvatosan kiszállt az ágyból, és visszahúzta a kardot a rejtekhelyre.

-- És nézd meg - rázta az ujját a testvére -, ne szólj senkinek!