Ismét mennyire fontos elfogadni az életet és szeretni azt, amit csak egyszer adnak neked
A szüleim öregek. Nem voltak különösen fiatalok, amikor megszülettem. Most 27 éves vagyok, anyám 63 éves, apám 71 éves. És így a harmadik év telt el, mivel a szüleim öregek.
Nem mintha visszavonultak volna. Az apám még mindig dolgozik és sikeresen hívott Skype-on. Anyám egy "instagram" -ot vezet, rosszindulatú tréfákat dobott az üzenetekbe, és különös tekintettel a torrent alkotóira. Az a tény, hogy nagyszülőkhöz fordultak.
Szeretem őket, mint mindig, tanácsot adok, amikor egy zsákutcába jutok, és a gyengeség pillanataiban támogatnak, de most - a legfontosabb. Most van egy kardom, nyilak és egy pajzs a kezemben. Most beállítom a mozgást.
Nem tudom, mi is osztott fel előtte és utána. Hogy az egészség, amely majdnem elment, gyenge ütemű és nehéz légzés. Látom, hogy anyám elveszíti a memóriát. Hogyan lassult a pápa és már nem képes globális megoldásokra. Nem tudom, ki gyógyítja ott, de az idő nem kíméli senkit.
Az idő túl rövid. Minden évben éreztem magam. Bármely három napot, amit a szüleimmel tölthetek, ünnep lett. Örölöm és megcsókolom őket minden alkalommal, mint búcsú. Rendben, apa! Bármit mondasz, anya! Mindent adtam nekik. Mindent megbocsátott nekik. Csak éljen.
Apám már nem kínai fal, anyám már nem Lao Tzu. Attól tartok, hogy megbotlik, és ez igaz. Gyakran nincs elég megoldásom, és ez igaz. Nekem úgy tűnik, hogy ha kicsit fiatalabbak lennének, sokkal szabadabb volnék - és ez igaz.
Néha meg akarom hívni őket, mondd meg nekik, hogy beteg vagyok és fáradt vagyok, hogy ma az egész világ ellenem van, és annyira szeretnék, hogy sarokba kerüljenek, de már nem tudják, hogyan védekezzenek. Most a gyermekeim.
Barátok, támogassuk Facebook oldalunkat, ossza meg ezt a bejegyzést barátainkkal vagy kattintson a "Tetszik!" "És mindig tudatában lesz a legérdekesebbnek - az Életből - az Életből.