Hogyan lehet megtanulni együtt élni a „másik” testem van borítva anyajegyek
Én születtem „egyéb”: a testem tarkított a anyajegyek különböző méretű tomno- és világosbarna színű. Tudom felülmúlni mintegy 95% -át az emberek a bolygó száma anyajegyek - én nem is száz, talán ezer. Szeretnék megszámolni őket, de akkor is, amikor hatéves voltam, anyám és én kezdett eltérni a fiókból. A nevem Julianna vagyok hordozója egy olyan ritka bőrbetegség (Inkább ez egy jellemző) Veleszületett melanocytás Nevus - veleszületett Festéksejtes anyajegy. A „veleszületett” azt jelenti, hogy én születtem. „Melanocita” eszközökkel „kapcsolatos melanin” - a pigment felelős a bőr színét. A melanin általában meglehetősen egyenletesen a bőrre. Zsebek a klaszterek melanociták - termelő sejtek melanin - úgynevezett anyajegyek, vagy még egyszerűbben, anyajegyek vagy mól.
Anyajegyek különböző, van egy ritka faj - egy hatalmas pigmentált anyajegyek, veleszületett patológiai a bőrt. Az ilyen anyajegyet foglal nagy bőrfelületre (több mint 20 cm), és növekszik a gyermekkel. Úgy tűnik, hogy veszélyes lehet anyajegy még ilyen számokat? De napozás, dudorok, vágások, csökkent immunitás, a betegség - mindez vezet melanoma, rosszindulatú bőrdaganat. Hangsúlyozom kezdenek megjelenni az új anyajegyek, és a régi, hogy a rossz közérzet. De ez nem mindig: valójában a tulajdonosok ezt a funkciót, az összes bevételt másképp.
Tehát, 90 éves, Ukrajna, születési I - a gyermek, akinek egész hátsó borítja valami sötétbarna. Minden döbbenve, az orvosok a veszteséges: minden jönnek szóba - ez azt jelenti, hogy én nem élek, és egy pár órát (ami aztán a napok, hetek). Ott is javaslatokat a lupus, a következmények Csernobil és a többi vad találgatások. Sikertelen próbálkozás, hogy megtudja, mi történt velem, szét hét év alatt. Nőttem gondatlan gyermek, és nem vette észre, hogy valami más. Én nem zavarta a végtelen járőrök anyjával Ukrajnában szerint a különböző gyógyító és konzultáció az orvosok és professzorok. Amit csak nem a bőrre! Nem csak, hogy a vakond maga oka rossz közérzet (viszketés, néha vannak más kellemetlen érzéseket, amelyeket nehéz leírni), akkor azt tanácsolták kenőcs, ahonnan viszketett annyira, hogy a szó szoros értelmében dörzsöli a falhoz! Én hat éves, de emlékszem, abban a pillanatban nagyon jól.
Amikor hét éves volt, itt az ideje, hogy az internet. Édesanyám segített tisztázni, hogy van a betegség, ahogy nevezik, és hogy vannak olyan emberek, mint én - még a felnőttek, családok és egészséges gyermekek. Azt hiszem, ez volt az egyik legnagyobb pillanatai az anyám életét, mert megtanulta először hét éve, hogy a gyermeke lehet mind szép és végre aludni félelem nélkül, hogy reggel, hogy valami fog történni . Életünkben megértik, hogy ez a feltétel lehet élni, és hogy van egy választás.
Franciaország elvégzett (és elvégezték) műtét bőrgraftokat. Először is, úgy döntöttünk, hogy akart, és ezt fogjuk tenni a műveletet. De én már elég magas, és annak érdekében, hogy a kapcsolat a teljes felületen a bőr hátam, évekbe telik gyötrelem és maradjon a kórházakban. Abban a pillanatban, vártam több mint egy tucat műveletek és nem ad semmilyen garanciát: volt egy bőrrák kialakulásának kockázatát, a művelet mehet rosszul, és maradhat a seb és dudor. Persze, lehet, hogy minden jó volt, de a hegek, persze, nem volt menekvés. Nem emlékszem, ez a helyzet; Emlékszem, hogy anyám és én beszéltünk róla, és azt mondta, hogy jól érzem magam, és nem akarok semmilyen műveletet. Anya, természetesen az volt a műtét, azt akarta, és mindent megtett, hogy jó érzés. Azonban a sors akarata (és nem vagyok egy kicsit sajnálom róla), hogy én és nem.
Nyolc éves kezdtem rájönni, hogy miután minden más. Emlékszem, hogy volt egy rövid nyári ruhát, és hirtelen észrevette, hogy az emberek ferde szemmel néz a lábamnál, ami elég jól látható anyajegyek. De mert a kor, én még gyerek gondatlan, anyám soha felhívta a figyelmet arra, hogy más vagyok, vagy különleges. Az első két osztály az iskola tanultam otthon. Volt egy csodálatos tanár és egy dada, aki helyett a nagymamám, én gyakorlatilag élt vele, mert anyám nagyon keményen dolgozott. De miután a második osztály, úgy döntöttek, hogy küldjenek egy magániskola, ahol osztályok csak 15 fő. Szerettem iskolába, nagyon érdekes volt; Szerencsém volt osztálytársam, néhány még vagyok közel a barátaidat. De anélkül, hogy név-hívás - „tehén”, „dalmaták”, „zsiráf”. Szerencsére nyitva volt, és optimista gyerek, ami lehetővé tette, hogy egy pár órát is elfelejteni hallható.
Nyár közepén, azt felszabadítani, és még fel valami kevésbé zárt, de nem próbálja meg, hogy menjen, így csak egy baráti társaság, mert úgy éreztem, biztonságosabb velük. Tömegközlekedés, én is, hogy nehéz: egy ilyen kis helyen, azt vizsgáltam érdeklődéssel - és akartam futni. Ez csak azért történt, hogy én különösen nem osztotta az érzéseit anyjával. Igen, volt egy bontás, sírtam, és anyám próbált vigasztalni, de nem volt ritka. Nem akartam felizgatni saját tapasztalatait, mert valójában nekem jó volt, nem voltam egyedül. Úgy vélem, hogy a szülők sokat segítettek, és megtanulják, hogy megbirkózzanak a félelmek, érzelmek és a hullámok az érzelmek.
Minden kezdett megváltozni, amikor kaptam az első komoly munkát. 17 éves voltam, megtanultam, hogyan kell fényképezni, mivel a berendezés, és én annyira elmerül a munkájában, hogy kevés figyelmet fordított a véleményét az emberek körül. Úgy éreztem, nagyon elfoglalt, és az üzleti növekedés, amely nem engedheti meg magának, hogy a hangulati ingadozások. Ezt követően, dolgoztam több éven keresztül különböző helyeken - származó szépség jachtok. Nagyon örültem, hogy külföldön, úgy tűnt nekem, hogy van egy kicsit több hű utalnak a jellemzői a többi. Az érzéseim is megerősítette, amikor utaztam Malajziában és országok az Európai Unió. Legfőképpen Emlékszem egy helyzetet. Mellém az utcán egy nő volt, mint kiderült, az amerikai. Úgy vélte, néhány perc alatt a lábam, és akkor még hozzám fordult: „Elnézést, de én annyira, mint a tetoválás a lábán! Mi ez a stílus? „- ami azt mutatja, a tetoválásom a férjének. Számomra ez egy kellemes sokk. Talán az egyik oka annak, hogy külföldre költözött, lett csak a kellemes emlékek.
Most élek Lengyelországban. Valamilyen oknál fogva ebben az országban figyelni több, mint én. Tavaly nyáron, én nagyon aggaszt ez megint nem akarta elhagyni a házat, nagy melegben, húzza farmer, és ha még mindig rövidnadrág az utcán, akkor lehetett hallani a meglepett kiáltások és Achan. Néhány ponton ennek nagyon fáradt. Belefáradtam, hogy a reakció mások elítélésével azok grimaszokkal az undor, mintha beteg vagyok valami ragályos, és ami a legfontosabb - fáradt ő hozzáállása mindehhez, és depresszív gondolatokat.
Úgy tűnik, hogy magam kívülről - egy púpos, és megpróbálta elrejteni az összes lény. És rájöttem, hogy volt valami köze hozzá, mert akkor egy egész élet ilyen félelem. Megpróbáltam elképzelni magát a helyére, akik hozzám először, és azt gondoltam, persze, én is lenne meglepve. Néha azon kapom magam, hogy én is, hogy tekintete a férfi, akit szépnek vagy érdekes, kiemelkedik a tömegből. Azt viszont talán észrevette, hogy ránézek, és úgy gondolja, túl, hogy valami baj van. Nehéz valakit hibáztatni, hogy néz ki egy ember, ha ő az ilyen nem hallotta - bár szeretnék reagálni még mindig szerény.
Próbálom megérteni magát, hogy megtalálja a választ ugyanazokra a kérdésekre azért jöttem, hogy mi már nem lesz rejtve, félénk és a gyaloglás, görnyedt súlya alatt a saját gondolatai. Sőt, rájöttem, hogy én is fixated az érzelmek és a tapasztalatok - és valójában nem csak van egy CMN, mint az emberek születnek körülbelül 1: 500000. Leginkább azért, mert az a tény, hogy Ön „nem annyira” szenved gyermek- és serdülőkorban, és akkor nehéz visszaállítani. Rájöttem, hogy nem akarom, hogy üljön vissza, mert tudok közvetíteni a sok ember, hogy ez a CMN mutatják a tulajdonosok ezt a funkciót, hogy lehetséges, hogy boldogan élnek.
Nagyon boldog vagyok, hogy én segíteni másoknak, hogy legyen legalább egy kicsit magabiztosabb
A következő oldalak váltak és így tovább. Szeretem, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és érzéseiket, inspirál, amikor a szülők írj nekem, hogy a gyerekek egyre könnyebbé válik, amikor azt mutatják, hogy az oldalamon. Látom a fotók, a fiúk elkezdenek járni a nyitott ruha és szabadon úszni a medencében a szokásos fürdőruha, és ami a legfontosabb, őszintén mosolyogni. Látom, hogy az emberek már nem érzem zavarban, és szégyellte magát, és a testet. És nagyon örülök, hogy én segíteni másoknak, hogy legyen legalább egy kicsit magabiztosabb.
Most állt a számla Intézetének Bőrgyógyászati és kozmetológiai Dr. Olga Bogomolets Kijevben. Nekem is van egy bőrgyógyász az én városom, ahol meg kell jelenniük, félévente. Időnként az életemben vannak más bőrgyógyászok, onkológusok, de az egyik azt állítja, hogy egy anyajegy a jobb, hogy ne érjen: minden interferenciát okozhat rákot. Bár az utóbbi időben nem volt ugyanaz az orvos, aki szinte nem elrejteni, hogy meglepett, hogy még élek, és azt mondta, hogy minden az én mol - egy „időzített bomba”, és hogy azonnal törölje. Ez engem még egy kicsit szórakozott.
Azt is nyíltan mondani, hogy én, és más komplexek, én dolgozom. Segít egy kicsit több erőfeszítést, a vágy, a sport és az egészséges táplálkozás. De már nem vagyok szégyellik a bőr, nem bonyolult, mert az én mol. Elfogadom magam, aki vagyok. Elvégre, ha nem fogadja el magát, és nem szeretik, akkor ki fogja csinálni? Úgy vélem, hogy kapnak csak az, amivel képesek vagyunk kezelni! Én születtem más. Születtél más. Mindannyian különbözőek vagyunk. Fogadjuk el magunkat és másokat, mint mi. Végtére is, még a nap is foltos.