Az ellentétek az oktatás hajtóerejévé

Az oktatás természeténél fogva az egyén fejlődése (hozzájárulás a fejlődéshez). És ez a fejlődés, a személyiség tökéletessége az oktatott személy belső szellemi tevékenységének eredménye. A külső erők (pedagógusok) hatása csak a tanuló tevékenységének oka, és az esetek túlnyomó többségében az észlelési aktivitás oka, amely a tényleges formáló tevékenységet okozza, azaz A diák tevékenységének spirituális, közvetlen oktatása.

Az érzékek, a rendszer az emberek felfogása a külső befolyásoló tényezők gyakorlatilag ugyanaz, de a válasz, hogy nekik minden ember külön-külön: a hangos zene minden felfogható hallható jól hangzik, de ezek közül néhány hangokat okoz izgalmat, másokban - hatású. Érzékelése ugyanaz, mint a másik, a személy kapcsolódik az észlelt másképp. Ez a képesség alakul ki a kapcsolat következtében alakul ki saját tevékenységét a tudatosság, a hatások, a meghatározása a helyét a kapcsolatrendszerben a külvilág.

Mi teszi a diák ezt a tevékenységet, a lélek e kemény munkáját, hogy új, magasabb szintű oktatáshoz jusson? Sokkal könnyebb közvetlenül reagálni a hatásra, nem ellenállni a környezetnek, elfogyasztani a rendelkezésre álló és felesleges kiadásokat.

Az érzékszervekkel és tudatossággal rendelkező természet által felruházott személy korlátlan lehetőséget kapott a külvilággal kapcsolatos információk megszerzésére. Ez a tény a jelentésében feltétlenül példátlan az élő világban. Az ember számára az állatoktól eltérően valóság ismeretének folyamata végtelen. Azt mondhatjuk, hogy született, mint egy emberi kíváncsiság: a gyermek úgy érzi, hogy szükség van, hogy információt szerezzenek a külvilág felé, és hogy ezt az információt, és megérteni azt, tisztában van az új információk magabiztosabb tájékozódás a világban. Ezért, kielégíti a fiziológiai szükségletek nem vezethet megszüntetését kognitív tevékenység, hanem, a feltétele annak teljesítményét a „tiszta formában”, anélkül, hogy a nyomás az elsődleges inger.

A második nagyon fontos körülmény az, hogy egy személy természetesen törekszik a boldogságra. Minden élőlénynek a létezés legkedvezőbb, kényelmesebb körülményeire való törekvésén alapul: még az amőba is a megoldás kedvezőtlenül megnövekedett koncentrációjától az optimális viszonyok felé halad. De az ember nem áll meg a mozgásában, miután kedvező feltételeket ért el. Az optimum ötlete nem korlátozódik a meglévő igények kielégítésére. Az igény kielégítése szintén elégedetlenséget ébreszt a elégedett igények összefüggésében, mivel az új információ feltárja a szükséglet kielégítésének további lehetőségeit, és új vágyakat hoz létre. És ebben a tekintetben a boldogság - az új, egyre fontosabb célok elérésében.

Így vitathatjuk, hogy mindig van ellentmondás az egyénnek és mit akar. Vágyai, törekvései, szükségletei elvben mindig magasabbak, mint az azonnali megelégedésére rendelkezésre álló lehetőségek. Itt van az ellentmondás a rendelkezésre álló (készpénz, áram) fejlettségi szintje és az új, magasabb követelmények, és ez a fő hajtóereje az oktatás. Röviden, megfogalmazható ellentmondásként "tudok" és "akarok" között. Ez az ellentmondás állandó velejárója az oktatás eredményeként a fenti két feltétel: a határtalan lehetőségek a megismerés és átalakulás az életkörülmények és a veleszületett vágy a boldogság, hogy van egy bizonyos közelítés lehet érteni, mint egy eredmény, hogy megfeleljen az egyre növekvő lehetőségeit a szellemi és fizikai szükségletek.

Ezek a követelmények teljesen külsőek a személy számára, és látszólag nem az oktatás folyamatában rejlenek. De ez nem így van. Ők az emberből születnek, vágya az élet megismerésére és javítására. Ezt a törekvés és annak megvalósítása okozza. Fordított hatásuk a személy igénye. Ez valójában látott erőszak megszüntetésére, és a kényszer a külső hajtóerő az oktatás vonatkozásában a educability. Ő maga a társadalom részeként szerves részévé válik, olyan résztvevője az erőnek, amely önmagával szemben követeléseket követel. Ezért az ellentmondás a „kell” és „lehet”, nem fájdalommentesen alakul emberi tudat közötti ellentmondás „I” és „akar”, mert generálja magát, a vágy, hogy ne csak megfeleljen a követelményeknek a környezetet, hanem a fölött ezeknek a követelményeknek. Azonban abban az esetben bruttó elhanyagolása lehetőségek tanuló követelmények hozzá környezet (tanárok) észlelt őket idegen, erőszakos. Ezek a követelmények, ha teljesül, akkor csak megjelenésében, kicsit érinti a belső, lelki tevékenység, vagy egyébként indukálják a tevékenység az ellenkező irányba, mint a tervezett tanár. Ebben az esetben az ellentmondás a szükséges és kívánatos a hajtóerőt az oktatás, mert nem dialektikus, a folyamat természetéből a személyes fejlődés, de kívül marad, durva, erőszakos követelmény nem jellegének megfelelő szellemi tevékenysége a tanuló.