A fővárosok átadása - orosz elektronikus könyvtár
HOGYAN KELL A KAPITÁKOT?
Vlagyimir Ivanovics Levenstern-észt hazai-nem volt megkülönböztetni, bár a rokonsági kör és terjed széles körben: a jól ismert.
További információk
Véletlen kivonat a könyvből:
- Nem számít! - mondta az osztrákok. - Mi ez a herceg nekünk, ha még mindig bátrabb Odonl tábornok van?
Az őr az erődítmény mentén feküdt. Miután megkapták a patronokat a fegyvereikre, a lakosok egy gyűrűvel körülvették kedvenc városaikat.
- És hol állok? - kérdezte Vlagyimir Ivanovics, és vállára vetett egy hosszú osztrák fegyvert.
- Zenészi szolgám vagyok, tiroli származású - hazudott.
- Akkor kelj fel, haver, a Warta kapujában, ahol tegnap látta? két dezertort lógtunk.
Anélkül, hogy a Natasha-ra gondolna, aki (még a halálban is) most egy csendes kápolnában feküdt, Vladimir Ivanovics vette fel a posztját, és úgy döntött, hogy ma halála miatt hal meg. - Egy ilyen éjszakán - tükrözte a szomorúságot, csak meghalni, és a szegény Natasha már nem is tudott volna többet.
Az éjszaka valóban csodálatos volt. Az utcákon tűzijátékok lángoltak, a lányok csókokat osztottak ki a katonáknak, akik megfogadták, hogy nem hajlandóak élni hajnalig. A gyönyörű könnyek villogtak, a vendéglők a hordó mögött egy hordóhoz gördültek a város kapujához. És bárhol, ahol nézel ki, a harcosok bajonettjei kitüremkednek a tőzszálak lángjain, amelyeken a lédús bécsi csirkék lejárnak. Sír hallatszik:
- Legyen ez a nyomorult Napóleon! De a hordók hamarosan üresek voltak, nem volt több csirke - és a tüzek lassan elhalványultak. Csuklott sör és hazafias izgalom, hősies koronák eloszlassa az otthonaikba, ahol vártak a lefekvés és álmos felesége a kényelmes ágy.
Vladimir Ivanovics egy orosz idealista! - a leghosszabb ideig tartott. De amikor még nem maradt senki a kígyó valgangi felett, rájött, hogy nagyon hülye. A fegyvert a falhoz támasztotta, és el is hagyta. Tender csirke csontok, belevshie a járdán, egy crunch fojtott tiporják, és mindenütt, mindenhol, mindenhol - elhagyott fegyverek! A járdán a füstölt csirkehúsból feketére bújtatott bajonettek homályosan villogtak. Bécs sikoltott, elaludt.
Levenshtern reggel ébredt fel egy dob dobogásával! Amit látott, megütötték.
A kapunktól Burgtor belépett az osztrák fővárosba, egyetlen francia, és a tíz éves megjelenésű fiú.
Szokatlanul büszke kakas ruhákat dob-major, a fiú hirtelen csapott a dob, gyűjtése felébredt: tra-ta-ta, ta-ta-ta-ta-tra tr-tr-ra-ra.
Napóleon pecsétje nagy darabja a fiú shako mögött állt. Amikor Levenshtern futott be az utcán, a dobos már összehajtott pálca, ő tisztelgett a tisztek Ausztria és megadta az összes szabályt a katonai etikett.
De nem engedte meg senkinek, hogy érintse meg a csomagot - személyesen Odonel tábornok kezében! - kiáltotta. A forró napon érezte magát, Vladimir Ivanovich az első utcai kocsmába ment. De alig tudtam felvenni a tojásból a tojássárgáját, ahogyan két francia tiszt észlelte az ablakot. Gallánsan meghajolt a nõkkel, karján szegezte a karját - gondatlanul, és úgy látszott, még a távollétében is. Egyikük ismerős Levenshtern Paris, és letépte a mellszövet, Vladimir Ivanovics gyorsan kiugrott az étterem a járdán:
- Mabef! Mit csinálsz itt, Mabef?
- Mi vagyunk. séta - pontos volt.
Mihelyt ezek a tisztek eltűntek a sarkon, mikor egy másik francia kijött a következő fodrászboltból, és frissen borotvált arcát simogatta. Jóképű és fiatal volt. Az osztrákok távolról fürge pillantással néztek a félénken.
- Nos, a szerencsések ezek a koronák! mondta nekik. - Milyen szép idő van. Ez nem sokáig történt Párizsban. Mondd meg: hol tudok jó kesztyűt vásárolni?