Olvassa el az online fokkal szerzői Viktor Astafjevs - rulit - Oldal 174
Mi ez? Te mindent meg lehet szokni? Lehetséges. De van rá szükség?
Ó, hogy a lába fázni! Shakes, kis shake minden, és az felöltő tunikát és vászon szervezete borított nedvességet. Láz, akkor is, ha a beteg és ...
- Nos, akik esetében szükséges?
És válaszul élénk, tiszta hangon, mint egy úttörő, egy jelentést a befejezését hazafias munka:
- Szia, Krasznojarszk idióta!
Pavlusha. Kokoulin Pavlusha, eredetileg az Altáj falu kő il Light Source. Megegyeztünk vele egy tartalék ezred, mentálisan megállapodtak, hívtam szeretettel „Altáj fattyú”, és ő adott nekem több gyengéd - „Krasznojarszk idióta” - ez olyan szinten serdeshny intimitás és szeretetet kifejezni magukat, még számunkra.
- Nos, mint egy fiatal élet fordul elő?
- Az élet? Fiatal akkor? - húztam az orr és nedves szinte vinnyogott, mint egy kutya, vylayal: - Tudni dubnulo gyorsan, így jó lenne ...
Pavlusha csendes, nem tudja, mit mondjon, amit meg kell felvidítani, bűnösnek érzése olyan jól-lét, és mi van a halál itt a sárban, a tetvek, a romlott, nem tudván, irgalom ég.
- Nos, ez, fa-tekercselő, amely a város akkor? - nem túl vidám, de még mindig lelkesen Pavlusha. Ő Pavlusha, a természet a rouge, kerek arcú, nagyon beszédes. Ő tudja, hogyan kell játszani a harmonika és a balalajka, zene, szerelem, és én tömítés, magas arccsont, szarkasztikus játszani semmit nem tudok. Pavlusha több ok arra, hogy élni és túlélni a háború, mint én, Pavlusha lehet több hasznos és szükséges a társadalom, én veszett, mellkasi köhögés hányás, torokfájás hozta a torkán, még nyelni nyál nem.
Pavlusha élt egészen a háború előtti, a gyönyörű falu kenyeret a hegyek között tartozó legtöbb Gorbin bozontos cédrus. River, ahol felnőttem, haryuznye, lazac, dió, állatok, madarak a felhő erdők. Bár a gabona söpörni szeretteit erő, mindegy nem fog eltévedni az Altáj falu, ahol kertekben nőnek görögdinnye, a torkolatánál a Katuny szülőhazájában sziget polzitelno homoktövis bogyós bokrok. Szülőfalum is sokat ér, a természet posurovey Altáj darab földet a kövek között rosszul elsajátította, de a folyó, tajga a közelben, de a korai tépte én és kiadott szülőfalujában, és szenvedett, és megpördült az örvény az élet.
A gyermekkori szegénység, a félelem és a boldogság ígéretét letelt, a fiatalok a harc egy hely a földön csendben berepült a kollégiumi, laktanyák, néhány telelőterületekről, trágya, bilincsek és rothadt fűrészpor illatú, és most itt van az összes eső mossa a szél fújja a lövészárokban ifjúsági halad. Még fel nem robbant bomba száradni sehol semmi, egy vágy emelkedik sűrűbb - az öböl, gyorsan elpusztulnak.
- Te, mi? - szinte dühösen kiabál Pavlusha. - Van tizenkilenc éves, még mindig meg kell élni, így élni, fákkal csörgőkígyó ...
- Ez az élő, csak a vadászat.
Pavlusha hatástalanított és a kedvét megállt. Néha képes volt foglalkozni velem a helyes úton I utasíthatja dovospitat, de most tehetetlen, teljesen tehetetlen és messze tőlem, e mögött áthatolhatatlan fátyol, üreges és alacsony úszó a talajszint felett.
- Nézd! - kiáltja Pavlusha. - Ez hallgatni!
És hirtelen hallom a zenét egy másik világban, egy másik bolygóról, a másik úszó égbolt, gyönyörű zene, ünnepélyes, ok nem áll rendelkezésre, énekel egy másik életét, számomra ismeretlen, ébredés, tiszta ég alatt, a fényes csillagok.
„Ki lopta el a gyermekkori? Ki ette meg a fiatalok? Ki koporsót és mardossa ifjúságom? „- fulladás vissza könnyeit, kérem, nem ismert, hogy bárki, különösen. Sajnállak magát, az életét, és ez már ébredezik. Valahol kellett neki? Valahol Nos, ez a hang? Valahol még él? És akkor, vele szép ember él egy csodálatos élet.
A zene Pavlusha talált tapogatózott nekem az űrben, és ő nem tudja, mi, valaki, és nem tudom, mikor, hol, kinek van?
Csajkovszkij Pjotr Iljics volt a zene, aztán megtaláltam a vége az első aktus „Hattyúk tava”. Megszerzése rekord, én megállás lyukakat a hely, ahol a feltámadásról, a másik, egy szép világot, fény ragyogott le az égből a szülőföld, több mint mindannyian, minden vyterpevshimi és sok szenvedésen ment keresztül.
Itt megint valahol prohvatit tervezetet, takony folyt, fejfájás, lefagy. De az asztal befejezetlen történet reggel nehezen bomlanak le, és leült az asztalhoz, csuromvizesen a papíron, de húsz perc múlva, amikor aláírtam, az orrom már nem folyik, és a fej-ját, és a depressziós hangulat elment valahova ...
És eszembe jutott, milyen nagy az én kedvenc színész ült néhány plénum szentelt a szovjet kultúra, és legyen ferde, hajlított, ráncos, hallgat csörgő fecsegés, akik nem táplálkoznak kenyér, hadd a platform, hogy megmutassák, és még a Kreml.
Eleinte azt hittem, hogy a barátom, a színész, és fonnyadt néhány ilyen beszédek, de alaposabban, és megtudta, hogy volt valami elviselhetetlenül fáj, kérte, hogy.
- Vissza - tette vystonal - átkozott osteochondrosis.
- Tehát mi Lyada Nos ott ülni és hallgatni mindezt a fenébe, hogy a vonat az esti előadásra.
- És valóban - mintha felébred, mondta, és az ajtóhoz sietett, ahol valaki elkezdte szorítani, szorította a paraszt, és azt hittem, elég kaftán wishers én művész.
A színház a páncélt, még mindig nem azért jött, abban a reményben, hogy a teljesítmény kerül sor a helyszínen, de az óra az óra, a perc, húzza por izopreloy színpadon a függöny szétnyílt, és elkezdte rendezni a dolgokat, Josephine és férje Napóleon. És az idő és az emberek viharos, meleg, szinte a harc a terítés. Napoleon csörgők, valahol az emeleten, mássz a bolt dobozok, amelyek épített táj. „Ó, Istenem - Imádkozom, hogy magam - bár ezek a dobozok nem összeomlott, nem repedt, és a kedvenc színész, nem mentek be a sverzilsya Straseni düh le a beteg vissza.”
Nem, semmi, doboz dyuzhat császár szablya markoló, hozta a kis család, különösen a nő, egozlivaya Josephine, kezelni, és ezek különböző Fouché és Talleyrand mögött intrika sző, pénzt zsarolt és hízelgés jön jól, csak az aktuális Pomogailo orosz elnök a Kremlben.
Jó, de egy tragikus látvány, szépen játszott a művészek, akik tudják, azok értékét, és nem féltek állványzat. Nos, taps, virágok, még egy kicsit, gazdag, mutatni valami hétköznapi, tervezés.
Mi az én művész egyetértett abban, hogy a show után, és megy a házába tea. Vártam szakaszában ajtó, amely felett a villanykörte, amely takarít meg pénzt és energiát, csavaros barakkokban alatt vándorló linkeket a falvakban.
Hosszú ideig nem volt, jól razgrimirovatsya szükséges, bár általában játszott smink nélkül - még a nagy marsall, bár rokkant nyugdíjas, bár Stenka Razin, de valamilyen piszkos trükk a por formában, kivont rothadt Penev, még mindig vakolt, de delo nem volt a vakolat.
- Fans! - Sajnos, azt mondta, megjelent a tornácon az utolsó művészek. - Ha tévednek. - És a legtöbb, úgy érzem, szeretem a rajongók, de a legtöbb rajongó lelkesen játszani kisalkalmazások autogramot. Nos, az ember gyenge, és még a nagy színész nélkül nem ezt a célt, hiszen ismert, régóta mozgatja a világot.