Vízkereszt éjszaka - egy vers Bunyin
Sötét fenyő havat, mint a szőrzet,
Molyhos szürke fagy
A fagy csillogó, mint a gyémánt,
Elbóbiskolt, támaszkodva nyír.
Még fagyott ágaikat,
És közöttük a havas kebel,
Hasonlóképpen, az ezüst csipke,
A telihold néz az égből.
Felállt magasan az erdő,
Az erős fény az ő tsepeneya,
És bizarr nyom árnyék
A hó alatt az ágak feketedés.
Sűrű erdő borítja hó hóvihar -
Csak öntse a pályák és utak.
Között futó fenyőfák,
Között nyírfák a rozoga benyújtani.
Ringatott vihar szürke
Wild dalszöveg elhagyatott erdőben,
És ő elment aludni, elaludni hóvihar,
Végig, fix és fehér.
Titokzatos alvó karcsú bozót
Alvás öltözött mély hóban,
És a mezők és rét, és szurdokok,
Ahol egyszer zörgött folyik.
Csend - még egy ág nem hrustnet!
És talán ez a mocsári
Wolf settenkedik a hóval
Óvatos és behízelgő lépést.
Csend - és talán ez volt közel.
És állok, tele szorongással,
És néztem keményen a bozót,
A pályák és a bokrok az út mentén,
A távoli bokrok ahol ágak és növényzet
A holdfényben, szövés minták,
Annyit képzeltem valami él,
Úgy tűnik, minden elgázolta az állatokat.
Láng az erdő éjjeliőr
Óvatosan és félénken shimmers
Mintha megbújva erdő
És valami a csend a várakozás.
Diamond ragyogó és fényes,
Aztán zöld, majd kék játszó,
A keleti, a trónt a Lord,
Csendes csillag ragyog, mint egy élő.
És az erdő, és fel
Ez emelkedik hónap - és egy csodálatos béke
Fázik fagyos éjfél
Én egy kristály erdei királyság!
Vers Bunin „Vízkereszt”: az észlelés, értelmezés, értékelés
Sötét fenyő havat, mint a szőrzet,
Molyhos szürke fagy
A fagy csillogó, mint a gyémánt,
Elbóbiskolt, támaszkodva nyír.
Előttünk egy csendes, ünnepélyes képet, a tér a fagyott hely:
Még fagyott ágaikat,
És közöttük a havas kebel,
Hasonlóképpen, az ezüst csipke
A telihold néz az égből.
Sőt, ahogy a költő írja sodródik ( „havas kebelére”), akkor úgy érzi, a visszhangja a Vízkereszt hiedelmek, ahol annyi helyet kap a hó. Például az egyes falvakban a Vízkereszt éjszaka havat gyűjtött Stacks, azt hiszik, hogy csak ő tud rendesen fehéríti vásznak. Egyesek úgy vélik, hogy ha a területen az esti Vízkereszt gyűjteni hó és öntse az is, a jól az egész évben a víz lesz. Ez a hó volt a hit és a gyógyító tulajdonságait.
Sűrű erdő borítja hó hóvihar -
Csak csavart ösvények és gyalogutak,
Között futó fenyőfák,
Között nyírfák a rozoga benyújtani.
Ez az első alkalom a vers érezzük a jelenlétét egy személy - egy magányos férfi, aki tölti a pre-ünnep este a mély erdőben, és követi messziről fényei más tulajdonát. Ez a szemét látjuk a havas erdőben:
Aludj titokzatos sötét bozót,
Alvás öltözött mély hóban,
És a mezők és rét, és szurdokok,
Ahol egyszer zörgött folyik.
Magaslati költői intonáció mint amiben egy öregember félelem a titkait az élővilág. Végtelen magány az ember betölti a lelkét egészen földi félelem az az erdei vadak:
Csend - még egy ág nem hrustnet!
És talán ez a mocsári
Wolf settenkedik a hóval
Óvatos és behízelgő lépést.
Csend - vagy talán közel volt.
És állok, tele szorongással,
És néztem keményen a bozót,
A pályák és a bokrok az út mentén.
A várva ez az ember - nem csak a félelem az az erdei vadak, hanem néhány ősi rokonság vele. Mindketten arra kényszerülnek, hogy elrejtse az erdőben egy idegen szemében. Azonban az ember a fenevad megkülönböztetett nemcsak a félelem a természet, a titkait az erdő, hanem félénk csodavárás a Vízkereszt éjszaka:
Láng az erdő éjjeliőr
Óvatosan és félénken shimmers
Mintha megbújva erdő
És valami a csend a várakozás.
Ez a fény - csak egy elveszett emberi lélek, amely arra vágyik üdvösség és remélve, hogy Isten irgalma. A vágy, hogy Isten meghallgatja a magas és az ünnepélyes leírása a csillagok:
Diamond ragyogó és fényes,
Aztán zöld, majd kék játszó,
A keleti, a trónt a Lord,
Csendes csillag ragyog, mint egy élő.
Bár ez történik a Vízkereszt este, nem tudunk segíteni emlékeztetve a csillag a karácsony, egyszer világít, amikor a Megváltó született. A keresztség egy másik jel: ha a Vízkereszt este fényét különösen fényesen égő csillagokat, majd egy csomó bárány született (bárány - jelképe Jézus Krisztus). Star of the Lord süt át a világot, a hívás élő és élettelen, bűnös és igaz, amitől a világbéke és a kényelem:
És az erdő, és fel
Ez emelkedik hónap - és egy csodálatos béke
Fázik fagyos éjfél
És az ország kristály erdőben!
Van Bunin mondott a híres Vízkereszt fagy, amikor a hideg hívás és minden úgy tűnik, törékeny, amikor éjfél tűnik valahogy titokzatos fordulópont - a hő, nyár, fortyogó patakokból szakadékok. A vers „Vízkereszt” írták szinte egy időben történetek „Meliton” és a „Pines”. Ezért, sok hasonlóság van közöttük. És egy vers, és a történet egy kemény és gyönyörű erdei környezetben elnyeli, mint egy férfi. A „Meli hang” és a „Vízkereszt éjszakai” leírt elveszett a hatalmas erdőben „rozoga kunyhó” - jelképe a magányos emberi élet. És a „Pines” a vers keresztül kép a csillag. A történet „a csillag az északkeleti a csillag jelenik meg az Isten trónja.” Ezek expresszív képi közös célt, hogy felfedje a mennyei felsége az égbolt a romlandó emberi világban. Ezért írja le a vers, amely alatt, a csillagos ég alatt, „láng az erdő éjjeliőr óvatosan és félénken csillog”. Továbbá, ellentétben a történet „Melito” a „Vízkereszt éjszaka” ez - személytelen fény, egy csipetnyi emberi kicsinysége és a magány az arcát a természet és az Isten.
A vers „Vízkereszt” egyesíti a keresztény világkép és a paraszt, a népszerű felfogás a természet. Bunyin megmutatja nekünk a szépség és a fenséges természet által inspirált ember és Isten célja.