Olvassa el az online kedvenc szerzője Yordan Radichkov Jordan - rulit - Oldal 101
Az udvaron sötét volt. Lékó Aleksov lassan felállt, még mindig tartja a kalapács a kezéből. „Glass! - mondta csendesen. - alól a véső szilánkok repülnek, a második üveg törött lámpa. De én adtak. "
Bement a házba, ki egy új ablakban, világít a lámpa, és a fény jött vissza az udvarra. Elmentem késő este meghallotta, hogy a kőfaragó. Mert élünk három házban, utcai elhalványul korán, mindössze annyit lehet hallani. Reggel felkelt, mielőtt még fény, nézek az udvaron Lékó Aleksova lámpa világít, és a férfi fölé hajolt a kő, „Mikor volt ez az ember alszik, és hogy megy?” - azt hiszem.
„Mozgatja a baj?” - kérdezem. „Ó, jössz holnap látni! Ez a csodás kő én még nem találkoztam! „-” Gyere, gyere! "
Ugyan a következő napon, Lékó Alex a bárban véső élesíti. Ütés, ütés! - sikít kicsit. Kőfaragó megpróbálja a hüvelykujját. „Mint a borotva! - mondja nekem. - Ez az a kicsit én faragom a neveket, és most Angela Teodora kódokat, így azok továbbra is a kő örökre. " Leült mellé egy követ, és nézett az utcán, mintha várna valakit. Én is néztem - az utca üres volt. Kőfaragó megrázta a fejét, köpött a kezét, és vett egy kalapácsot, és amelynek becsült tekintetét hit kicsit. Azt vártam, hogy, mint legutóbb, hallani egy repedés, láthatatlan mennydörgés követ a szívemben és az osztott ketté.
De ez nem történt meg.
Emlékszem, hogy amikor megüt egy kalapáccsal a véső, véső csendben belépett a fehér márvány, és a következő pillanatban golyók öntjük, mint a liszt. Kőfaragó, szótlan, térdre, szeme fagyasztott horror, nézte a fehér liszt, domb, aki nőtt fel előtte, és nem mozdult. Csak arra emlékszem, hogy egy bizonyos pillanatban úgy tűnt, hogy akar valamit mondani, de az alsó ajkát repedt és vérzett is. Arra is emlékszem, hogy én hátráltam, megbotlott egy rakás kő, és elkezdett szaladgálni az udvaron, de még mindig a térdén, vér csöpög az állán. Hirtelen találtam magam mellett a nagybátyja és a nagynénje Teodora Angel ültek egy padon előtt a romokat, elmerült a gondolataiban. Annak érdekében, hogy ne zavarják őket, én csendben, halkan, és így szólt hozzájuk: „Jó estét kívánok!” - és elindult lábujjhegyen. A város ütött többször is, de ez volt egy óra, nem emlékszem; aki az ilyen pillanatokban is képes megszámolni, hány alkalommal sújtotta a várost órát!
Miloyko emlékszik nagyon jól -, hogy tényleg így van. Vér csöpögött az állát az első, majd folyt rá az inget. Lékó Aleksov nélkül emelkedik a térdén, bámult üres tekintettel a fehér első nonszensz. Amikor felnézett, látta, hogy a kerítés tetején, az utcán, hogy megy ez nagy pék sütés lapáttal kétszer házak, majd darálják felesége kezét az ő kötény. Baker megállt a kerítés, támaszkodva egy lapáttal, egy kicsit mögötte állt a felesége. Úgy bámult Leko Aleksova. Valahol megszólalt a harang (sőt, ez volt a harc város óra, ami hallott Miloyko de Miloyko majd nem számít, hogy hányszor próbálja), és amikor a harang elhallgatott, és az utolsó találat szétszórva az utcán, a pék és a felesége megfordult, és abba az irányba, a kőbányában. Lékó Aleksov elvesztette szem elől őket, de világosan látta a nagy sütés lapát, ami nőtt, és megingott az égen. Ez már három vagy négyszer magasabb, mint a ház. Valaki megragadta Lékó Aleksova a vállát, és arra kényszerítette, hogy keljen fel, körülnézett, de nem látott senkit, és csak meglátta a vért, hogy csöpögött az ingét. Után ment a lapátot, kiment, átvágott az utcán gyerekek görkorcsolya. Az utca sziklás és kényelmetlen a hengerek, a fiúk gyakran megbotlott, de továbbra is vezetni. Ezek voltak a srácok, akik elmozdították Miloykovyh öszvérek által farkukat, és Miloyko csapott rájuk esőköpeny: puff! Lékó Aleksov csak emlékezni, hogy ő is elkezdett megbotlik, mintha kötve a lábak görgők. Megbotlott, de még mindig ment előre, szemét le egy nagy sütés lapáttal. Aztán eltűnt, hogy a világ üres és csupasz, és ebben az üresség költözött csak egy lapáttal és Lékó Alex. Aztán látta, hogy egy férfi a void kőbánya - ragyogott a mély, csillogó pelyhek kvarc. A legtöbb sütés lapáttal felmászott a lejtőn a kőfejtő és megállt a tetején, blokkoló ki szinte az összes ég. Lékó Aleksov, botladozó az ő láthatatlan görgők, közelebb került a karrier. Tudta, hogy a lélek a kő, és most, nézett rá kivörösödött szemmel kezdtem megkülönböztetni rejtett nagy csomókban állatok és szarvasmarha. Ez vissza a ló felágaskodott. Itt szunnyad alatt zakója oroszlán mögötte egy vadkecske, és vár a kőfaragó véső, felszabadítva a héj, húzza őt a fény. És más állatokat festőien szétszórva a térben, mintha ez nem volt egy kőfejtő és megkövesedett vágóhíd. Kinek kalapács képes leküzdeni ezt a mágikus és szabad az állatokat? Lékó Aleksov, semmi nem ment gondolkodás, megbotlott a megkövesedett vágóhídra. Valaki kiáltott, nagyszájú: „Vigyázz! Vigyázz! „- de Lékó Alex nem hallotta, és még mindig botladozó, gyaloglás felé a karrier. Nagyszájú még kétségbeesetten kiáltott: „Vigyázz! Vigyázz! „- de Lékó Alex nem hallotta, és minden ment a vágóhídra, még egy kicsit - és ez érinti a keze megkövesedett állatok, fagyasztva minden alkalommal. És amikor megérintette a bika feje előtte, kő vágóhíd egy üvöltés megmozdult, moccant, és kezdett összeomlani rá. Nagy kő oroszlán tört, alig mozog a lába, egy ló áll a hátsó lábait, megfordult, így Lékó Aleksov látta orrát, és a következő pillanatban azt zúzott az oldalán. Roar és kező hengerelt karrier, animált állatok ütközik egymással, a feltűnő, kő megrepedt csontok, a puskapor szaga. Lékó Aleksov megpróbálta eltakarni a szemét a kezével, és egy pillantást nem látott a közeli nagy sütés lapáttal. Gereblyézés a kék ég, akkor el kell távolítani a kőbányában. Semmi többet látni nem tette, mert esett a kövön tört a kezében, összetört csontok és lecsapott rá minden súlyával. És akkor a karrier Begovitsy halvány visszhang vadállat kúszott el, hogy a hegyek, és elrejtette a nyomaikat a nyílt füves legelőkön.