Olvasható online, már azt mondta, hogy hiányzol (B) a szerző luc - rulit - 3. oldal
Előbb tért vissza a táborba. Forró, de nem olyan párás, mint előtte volt. Ma nagyon fáradt vagyok. Nem akarok semmit csinálni. Csak megyek itt ülni, steak sütjük, és inni, amíg nem halmoztak fel részeg.
Itt van egy jó terv. Én maradtam csak hat doboz sört. Szívás, mert ha van nekik, hogy nem elég, hogy vágja le, de annyira, hogy nem tudok a volán mögé, és megy tovább. Szóval megy egy sört most. És azt gondoltam, hogy elég volt nekem, hogy én vittem. De az étel már több, mint elég. Volt, hogy csak hozza a sört, chips és egy pár doboz spagetti -, hogy jobb lenne.
Tudod, mindig történik valami velem. Észrevetted? Igen, tudom, hogy észre. Azt hiszem, az élet ez kezd érdekes. De én nem bánnám, ha ő annyira „érdekes” ritkábban.
Tegnap este volt egy pár sört, és úgy döntöttem, hogy magamnak másikat. Mondtam róla. Így végül is vált a strand. Én valahogy spontán. Volt egy szép este volt szó szoros, és én csak azt akartam látni, hogy lemegy a nap. Mi volt a nagyon-mazochista, mert a strand és a naplementét a tiéd, nekünk. De volt egy gyönyörű naplemente, még szebb, mint a napfelkeltét. Vettem egy pár képet. Nagyon remélem, hogy megkapják.
Aztán valahogy kiderült, hogy én sétáltam a parton a víz szélén. Imádom, amikor a víz nyalogatni a bokája. Csak azt akarom, hogy nyalja a tiéd. Már mondtam, hogy hiányzik?
Általában sétáltam, és mindent nem figyelt. És csapódott valaki. Most mondd meg ... hogyan volt lehetséges, hogy? Jellemzően akkor látni az emberek elé. De aztán nem látszott, merre megy, és én nem néztem, hová megyek, és kiderült, hogy mindketten jött ugyanerre a helyre, ahol összefutott egymással. Úgy viselkedett udvariasan. Bocsánatot kért és adott nekem a kezét. Nos, igen, persze, én esett a seggem. Ez csak egy újabb csodálatos dolgok történnek velem. Blame a homok. Soha nem oké neki járni. Még ha szilárd.
Vele együtt, még mindig jönnek a fesztiválra. Ekkorra éhes voltam, majd illatozott kolbász borssal. Így került nekik egy kis időt, hogy enni és beszélgettünk. Kiderült, hogy ő volt az egyik, aki szeret lovagolni a körhinta. Mint te. Elment lovagolni, és lógtam, és ránézett. Valahogy meggyőzött, hogy lovagolni egy időben vele. A legvalószínűbb, hogy volt, amikor elvette tőlem az én vattacukor és azt mondta, edd meg, ha nem megy vele.
Hülyeség volt undorító kinézetű faj. Veszel egy kis piros autó, és ő utazik vonattal egy kört, majd felhívja néhány cső közepén. Úgy néz ki, ártalmatlan elég - amíg le nem állítja le a csövet, és elkezd mászni. És beszélt, hogy nem jelenti azt, hogy vegye fel a lift, vagy valami ilyesmi. Az autó vasúton fel, és üljön a kis halálos csapda, egyenesen az ég felé, mint ha valamilyen kibaszott rakéta. Ne nevess, tudja, hogy ezen a ponton voltam, készen arra, hogy a nadrágját, mert rájöttem, hogy a „mi megy fel kell jönnie, és”. És az biztos. Csak a süllyedés nem volt egyenes, mint a nő - kiderül, hogy még mindig nagyon személyes. Nem, az autó körözött és körözött és körözött a véres spirál, és mire lejött a szemem előtt volt ideje, hogy zip az egész életemet - látomásai repülő kolbász borssal.
Szegény srác. By the way, az ő neve Dave, és nem „a fenét rohadék”, ordítottam vele az úton lefelé. Nem is veszi észre, hogy megragadta a karját. Ő nem panaszkodott, csak hogy én letörölte a vért a kezéről ásott körmét, azt mondta, hogy valószínűleg meg kell vágja rövidebb. Ez jó, hogy én mindig hordoznak pénztárcámat javításokat. Biztosítottam, hogy a veszettség nem beteg. Nevetett, és azt mondta, hogy nem aggódik, mert amennyire tudta, minden pszichiátriai kórházakban időt oltást.
A végén, az esti jó volt. Tudod, én lett egy kicsit könnyebb. Jó volt, hogy kiad valaki az ideje, hogy beszéljünk. De tényleg hiányoztál. És elfelejtettem, hogy vesz egy sört, mert mi valóban kiment a táborból. Úgy néz rám.
Emlékszel, hogy elvesztettem a történet, amikor az Ige megkérdezi akarom menteni a kilépés előtt a dokumentumot, és véletlenül rákattintottam a „nem” helyett az „igen”? Írtam tizenhárom oldalak és elvesztette őket. Egyikük sem élte túl. Elvesztettem az összes egyszerre. Tudom, hogy emlékszik rá, mert én csak annyit obrydal. Ezek a szavak fontosak voltak nekem, mintha én nem próbálja meg, akkor még mindig nem lenne képes írni ugyanezt ugyanazokkal a szavakkal. Ez ugyanaz az érzés volt tegnap este, amikor visszatért a táborba, és leült, hogy írjon neked. Nyúltam a zsebembe, és megállapította, hogy a notebook eltűnt. Bepánikoltam. Minden fejjel lefelé a kocsiban tükrözött. Néztem az ülések alá, mindenhol. Nem volt ott. Kerestem az egész sátort, és arra gondolt, hogy ő is, hogy dobja el, ha hozzáadjuk a jég a hűtőben, mielőtt egy sörre. Ott nem volt ott. Fogtam egy nagy elemlámpát, és keresett az egész, azt gondolva, hogy csak süllyedhet füzetében, amikor valami működött, vagy nem tette a zsebébe, és otthagyta egy összecsukható asztal, vagy bárhol máshol. De nem volt ott.
Ebben a pillanatban a szívem azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik a mellkasából. Ha a notebook nem volt a kocsiban, vagy egy sátorban, vagy mellette, akkor kellett lennie valahol, ahol jártam - azaz, valahol a tengerparton, vagy egy fesztiválon, vagy a parkolóban. Így mentem vissza a partra. Megjegyzés az időben ez volt a két reggel. Két órakor mentem a saját lépteit. Csak nem tudott járni a parton is, mert a dagály a part mentén, a melyen jártam, már elöntött a víz. Még ha elvesztettem a notebook ki van, hogy már régóta fulladt. Látnivalók bezárt volna. Sétáltam egy kerítés körülöttük, amely az összes lámpás. Azt állítjuk le egy rendőr - Nem tudom, mit gyanús nekem. Elmagyaráztam neki, hogy elvesztette a notebook és a gondolat, hogy leesett neki a fesztiválon. Rokonszenvezett rám, de „udvariasan” kérte, hogy keressék, ha a túrák nyitva.