Natalie Rivers - Esküvő Velence - 23. oldal
Chloe megborzongott söpört Lorenzo, és nézett rá, és látta, újra a megszokott vibrálás ő povlazhnevshih szemét.
- Szeretlek - mondta.
Másnap reggel, mielőtt a környező érintett földterület hideg hajnal sugarai, Chloe úgy érezte, Lorenzo finoman felemeli az ágyból.
- Gyere velem, - mormolta a fülébe, ébredés a mély, pihentető alvást. - Van egy meglepetésem.
- Mi az? - Chloe kérdezte álmosan. A teste még mindig hihetetlenül igényes és izzó után a legszebb szerelmes a meghittség, hogy valaha is volt nekik. Az ötlet, hogy talán ennek eredményeként ez benne merülhet fel egy új élet, tette a memória még több bájos. - Hova viszel az éjszaka?
- Ez nem az éjszaka - mondta Lorenzo, vitte, csomagolva egy takarót a hálószobában.
Lement Chloe nyomni a távirányító, és az óriás üvegajtó kinyílt nappaliban.
Chloe boldog lélegzett a friss hajnali levegőben, még csomagolva egy kényelmes takaró.
- Én lefoglalt nekünk egy helyet az első sorban - mondta Lorenzo, melyen keresztül a csillogó harmat pázsiton a padon néző a réten - kiváló jobban hallhatóak.
Chloe elmosolyodott. Azt nem találtam szavakat. Nem tudta elhinni, amit az egész, hogy csak nagyon korán ahhoz, hogy azt a friss levegőt - hallgatni a hajnali kórus madár.
Együtt ültek egy padon, és csodálja, ahogyan a fény arany fény keleti megy a legszebb napfelkeltét, hogy Chloe valaha is látott. És hallgatni a madarak csiripelnek tízezer, köszöntötte a valóban mesés együttese egy új nap.
- Köszönöm - Chloe felszisszent, amikor a szimfonikus madár hangok lelassult egy kicsit a csodálatos crescendo. - Ez a legtöbb rendkívüli cselekmény tiéd - mondta elismerően.
- Élvezze, - mondta Lorenzo. - Több, mint bármi, azt akarom, hogy boldog legyen.
- Annyit kell, hogy boldog - ez a szerelem, - mondta, bámulva az arcon egy férfi, aki imádta.
- Chloe Valenti, szeretlek - mondta Lorenzo remegett az izgalomtól. - Én is szeretlek annyira, hogy nem tudom kifejezni szavakkal. És én örökké szeretni foglak.