Konstantin Paustovsky - acél gyűrű (gyűjtemény) - 72. oldal
Meglepődtem, hogy édesapám vette ezeket a szavakat nyugodtan, sőt egyetértett Vrubel, mivel sem én, sem testvéreim, azt nem szabad nemet mondani kérkedő szó. Ezért amikor elváltak Vrubel Reitarskaya az utcán, azt mondta apámnak, hogy én nem szeretem Vrubel.
- Miért? - kérdezte az apám.
- Bolond! - Apa megveregette a hátát. - Ne gorbsya!
- Miért bolond? - Megkérdeztem, megbántott.
- Először is meg kell tudni - mondta az apa -, hogy a csodálatos művész Vrubel. Egy nap majd értem magam. És akkor tudnunk kell, hogy ő egy beteg ember. Ő mentálisan kiegyensúlyozatlan. És tudni kell az aranyszabályt: nem hibáztatni senkit meggondolatlanul. Ellenkező esetben, ha mindig kap egy kínos helyzetet. Gyerünk, végül lehajol! Azt nem mondtam semmit sértő neked.
A festmény mögött Vrubel, bár a film már megjelent, nem volt nehéz kivenni semmit. Csak azt tudtam, „Demon”.
Láttam ezt a képet először jóval később, a téli 1911, a Tretyakov Képtár.
Budapest gőzölés a hideg ellen. Par próbált menekülni a duzzadt ajtó éttermek. Között a hangulatos Moszkva hó, fagy körutak, benőtt zöldes jégen ablakok és gázlámpák fénylett, mint a kék gyémánt, mint egy ékszer meg a ragyogó csúcsok a Kaukázus, ezt a képet Vrubel. Élt a teremben galéria hideg szépség, a pompás az emberi vágyakozás.
Álltam egy hosszú ideig, mielőtt a „Demon”. Ez az első alkalom, rájöttem, hogy a látvány az ilyen képeket nem csak ad egy vizuális élvezet, de a tudat mélyén ilyen gondolatok minden ember előtt, és fogalmam sem volt.
Emlékeztem Lermontov. Úgy tűnt nekem, ahogy gyengéden csilingelő sarkantyú, benne van a Tretyakov Képtár. Ez magában foglalja, ügyesen dobott le a földszinti előcsarnok, szürke felöltő a kar egy kapus, majd várjon sokáig, mielőtt a „Demon”, és úgy néz ki, komor szemét.
Ezt írta magáról keserű szavakkal: „Az éjszaka csillagok epilepszia láng nem szükséges a világon vagyok.” De Istenem, milyen rossz volt! És a világnak szüksége van ebben a pillanatban láng hullócsillag! Mert nem csak kenyérrel él az ember.
Ő tartotta magát a fogoly a földön. Ő kárba hőt a sivatagban a lélek. De a sivatagi virágoztak, majd töltse fel a költői ereje haragját, kín, a boldogság elérését. Elvégre ő szégyenlősen elismerte: „Alulról én bokor gyöngyvirág ezüstös barátságos bólint.” És ki tudja, talán egy éles és vágás levegő hegycsúcsok, fröcskölt a vér démon, tele nagyon gyenge, nagyon távoli illata a barátságos erdei virág. És ő, Lermontov, mint a legyőzött démon - a gyermek nem kap az élettől, hogy az általa szenvedélyesen akart: a szabadság, az igazságosság és a szeretet.
- Nos, - I ismét kérte az ajtóból apa - már vannak képek a Moszkva?
Apja hangját vitt ki kábulat. Kezdtem el a következő tekercs és megfeledkezett arról Vrubel. Film halmoztak havon Moszkva utcáin alacsony házak. Az utca túloldalán épült hordóból, táblák, kövek és feliratok alacsony barikádot. Mintegy barikádok voltak civil emberek, de a puskák, revolverek a kezükben.
Aztán ott voltak a magas épületek, áttört kagyló, púpos híd, állatkert, tele tűz, füst, tele feliratok éttermek, felborult villamosok.
Mindez borította téli unalom, és itt nem tudtam segíteni. A fejlesztő nem tudott enni a pára és tisztaságát a képek elmondani.
Ez pára jól teljesítették a nagyon helyzet a felkelés. Úgy tűnt, hogy húzza a képeket a lőpor füst.
Kivettem egy Moszkva térkép. Apa megmutatta a összes helyet, ahol harcoltak és barikádokat - Chistye Prudy, gravitációs Kudrino terület, grúzok, friss és púpos híd. Mivel a legtöbb ilyen nevek kerültek burkolta számomra a különleges vonzerőt helyek vált történelmi emlékezetemben.
Minden, ami körülveszi ezt lázadást vált számomra jelentőségét: Moszkva bozontos tél, tea, ahol az összegyűlt fogszabályozó, keverés ősi Moszkvában található az új korszak kapcsolódó felkelés.
Taxisok rongyos kabát, perecet felett pékségek, a kereskedők a forró süteményt, de közel - a sípot a golyók, kötőjelet revolver acél, piros zászló, ének „Varshavyanka” „ellenséges WW szállt felettünk, a sötét erők kegyetlenül elnyomják.”
Ez volt a költészet a harc, a légzés a közeli szabad, még homályos, mint egy kis halvány téli hajnal. Volt bátorsága, a hit, a remény.
Az egész hatalmas magyar síkság figyeljük izzás, lángol a Presnya, várva a harcosok nyerni. Ez lázadás volt, mint egy téli vihar - hírnöke új viharok és az új üdítő sokkok.
Most már tudom közvetíteni az emelkedett állapotban, hogy belém majd. Akkoriban úgy éreztem, de nem tudta megmagyarázni.
A következő napon, nyomtattam a képeket, és vette az apám. Azt már sötétedett. Az irodában egy lámpa égett. Rágyújtott az íróasztalra ismerős dolog: egy acél modell egy gőzmozdony, a szobor Puskin göndör tartályok és halom forradalmi szatirikus folyóiratok - köztük sok jött ki akkoriban. Látóterében volt egy képeslapot egy portré hadnagy Schmidt egy fekete köpenyt kapcsos formájában oroszlánok fejét.
- A hihetetlen országban! Vrubel és a lázadás! Minden darab illeszkednek egymáshoz, és minden vezet egy.
- Mi egy?
- Minden lesz a legjobb. Még mindig egy csomó érdekes dolgot, Kostya. Ha igen, persze, lesz egy érdekes ember.
sivatagi Tauris
Két évvel később, amikor tizennégy éves volt, anyám ragaszkodott hozzá, hogy ezúttal mentünk a nyáron nem féltékeny, és a Krímben. Ő választotta a legcsendesebb a krími városok - Alushta.
Átmentünk Odesszában. Szállodák Odessa túlzsúfoltak voltak. Volt, hogy maradjon az udvarban, a kolostor Athosz, a vasútállomás közelében. Szerzetesi kezdők - sápadt, fiatal férfiak köpenyt és fekete lakkbőr öv - bántak velünk levest csalán és szárított szardella.
Örültem, hogy ennek leves, fehér szegéllyel a város, szénsavas szódavíz és kikötő. Fölötte kék-szürke felhők úsztak galambok, és összekeverjük a fehér felhők a sirályok.
Ismét találkoztam a tengerbe. Ezek steppe partján volt kedvesebb, mint a tengerparton, a Kaukázusban.
Old Ship „Puskin” volt a jaltai. A tenger felett nyugodt volt. Oak gunwales melegítjük annyira, hogy el kellett kezét nem. Belül minden megremegett, és megnyomta a hajó propeller forogni. A nap jött át a tetőablak, ajtók és ablakok nyitva. Megdöbbentett a rengeteg déli fény. Belőle ragyogott minden, esetleg ragyog. Még durva vászon függöny az ablakokkal villantott egy ragyogó tüzet.
Krímben nőtt a tenger kék, mint a Treasure Island. Felhők feküdt a csúcstalálkozók annak mályva hegyek. Fehér Sebastopol hajózott lassan felénk. Találkozott a régi gőzös délben ágyúlövés és kék keresztezi Szent András zászló.
„Puskin” hosszú tombolt fordult sakkban. Az alján a szökőkutak sorozatfelvételek buborékok. Víz sziszegte. Rohantunk egyik oldalról a másikra, úgy, hogy semmi nem marad. Vaughn Malakoff és Testvérek Cemetery, a gróf Quay, Fort Constantine, a fejlett leginkább a tengeri surf, és lázadó cirkáló „Ochakov”, körülvéve pontonok. Csónakok hadihajók elhaladt, lengő a tat malachit víz.
Néztem Spellbound körül. Tehát, sőt, nem csak a könyvek ott van a város, ahol meghalt Nakhimov, amely felrobbant a bástyák körül a mag, ahol harcolt tüzérségi Leo Tolstoy, ahol esküdtek, hogy az emberek hadnagy Schmidt. Itt van a város - egy forró napon az árnyékban tollas akác.
Jaltai „Puskin” érkeztem este. Úszott lassan a jaltai kikötő, a kertben pavilon, eltávolítjuk fények.
Lementünk a kő mólón. Az első dolog, amit meglátott, egy teherautó nigger kereskedő. Fölötte lógott egy lámpa a pole. Ő fedezte a szőrös őszibarack és a szilva nagy fedett kékes árnyalatú.
Vettünk őszibarack és elment a hotel „Dzhalita”. Vidám hordárok cipelte a dolgokat.
Olyan fáradt vagyok, hogy elaludtam a szállodában egyszer, alig vette észre a százlábú, lappang a sarokban, és fekete ciprusok kívül az ablakok. Néhány pillanatig Hallottam egy kis hangot zenélő szökőkút az udvaron. Aztán az álom felemelt engem, és vitte, remegés, mind az utastérben, valahol messze, egy csodálatos ország - titokzatos testvér Krím-félszigeten.
Miután Jalta, a buja vízparti Alushta tűnt unalmas. Mi rendezni a helység Staheevskoy vízparton.
A köves talajra, illatos cserjések arborvitae, egy üres tenger és a távoli hegyek Szudak - minden, ami körülvesz minket Alushta. Több Alushta volt semmi. De ez is elég volt ahhoz, hogy azt fokozatosan összeegyeztetni Alushta és szerette őt.
Gyakran ment a Galia a szomszédos szőlő és vettem ott Shashlov édes, nagy hideg Chaush és rózsaszín muskátli. A szőlő ének kabócák. A földön kivirágzott kis csipetnyi, sárga virágok.
Alacsony fehér ház bal egy idős asszony, Anna Petrovna, a cserzett arcán, hogy szürke szeme teljesen fehér. Ő szeletelt minket szőlő. Néha küldött nekünk a lányát Lena, mezítláb tizenhét éves lány, fehérített fonat, koszorút a fej körül, és ugyanaz a szürke szeme, mint az anyja.
Ez a felnőtt nő becenevén a „sellő”. Alkonyatkor Lena gyakran elhaladt a házunk, le a tengerbe, úszott és lebegett sokáig, majd visszatért egy törülközővel a válla fölött, és énekelt: