Az anya felemelte a fiát, ahogy csak tudott
Az anya felemelte a fiát, amennyire csak tudta,
A betegségtől, keserű gondok őrzött,
A bölcső az éjszaka nem aludtam,
Halvány ajkak, valamit mindenki suttogott.
Évek teltek el, felnőtt fia,
Ez lett nyugtalan a világon,
És itt az ideje, hogy fizetni az adósságot, hogy haza,
Szolgálatot a hadseregben, hogy készítsen méltósággal.
Elhagyta hajnalban,
A küszöb búcsúznak az anyja,
Ez egy arany ősz az udvaron,
A virágzó gyümölcsösök vissza ígéretét.
De a napok telnek, a váltakozása éjjel,
Levelek vált ritkán küldött,
Írtam legalább két sort,
Tehát az anyja tudott aludni.
Olvastam csendben - eltűnt.
Ő szakított a szívében egy vad kiáltása:
-„Fiam, mit bajban találatot.
Ki a sarokban a ikon kerestem az arcát.
Évek múlásával egy string,
Hírek fia nem, nem,
És ez olyan nehéz várni egy,
Ez nem szép, hogy ő fehér fény.
Aztán jött a, szív nyerte nap
És siess haza katona édesanyjának,
Az ősi otthona, mintha fenyegető árnyékában
Szerzett redőnyök, szomszédok némán nézett rá.
Mindezek évig tartották fogságban,
A hegyek Afganisztán, megtanulta az élet ára
És háromszor átkozta a háború,
Melyik emelt falat a gyűlölet.
Kinek kell interdolg,
Hát nem jobb, hogy ez a haza,
Ki válna a háború,
Mi értelme,
Egy idegen országban hazájukat a harcot valaki más?