A Rendíthetetlen ólomkatona
A Rendíthetetlen ólomkatona
Az egykor a világ huszonöt ólomkatona. Minden fiai azonos anya - régi ón kanál -, és ezért jönnek egymás testvérei. Ez volt dicsőséges, bátor fiúk: a fegyvert a vállán, mellkasán, az egyenruháját piros, kék gallérját, gombok ragyog. Nos, röviden, egy csoda, hogy a katonák!
Huszonöt feküdtek egymás mellett egy kartondobozban. Sötét volt, és zsúfolt. De ólomkatona - beteg ember, ők mozdulatlanul feküdt, várva a napot, amikor a doboz kinyílt.
És ha egyszer a dobozt nyitottak.
- Tin katonák! Tin katonák! - kiáltotta a kisfiú és az öröm tapsolt.
Ő adta a ólomkatona a születésnapján.
A fiú azonnal elkezdte rendezni őket az asztalra. Huszonnégy pontosan ugyanazok voltak - az egyik a másiktól nem különböztethető meg, és a huszonötödik katona volt, mint mindenki másnak. Megfordult egylábú. Leadta utolsó, és az ón nem volt elég. Azonban ő állt egy lábon olyan kemény, mint a másik kettő.
De ez a féllábú katona és volt egy nagy történet, hogy én megmondom.
Az asztalon, ahol a fiú épített egy katona, volt egy csomó más játékok. De a legjobb az egészben az volt a csodálatos játékok karton palotában. A windows akkor belenézel, és az összes szobában. Mielőtt a palota feküdt egy kerek tükör. Olyan volt, mint egy igazi tó, és körülötte egy tükör a tó állt egy kis zöld fák. Úsztunk a tavon és hattyúk viasz, ívelt hosszú nyakukat, megcsodálta a reflexió.
Mindez rendben volt, de a legszebb az volt a szeretője, a palota állt az ajtóban, a tágra nyitott ajtót. Ő is kivágtuk kartonból; viselt szoknyát finom muszlin, a vállán - kék sál, és a mellkasán - ragyogó bross, majdnem akkora, mint a feje a tulajdonos és olyan szép.
Beauty egy lábon, kinyújtva két kézzel - ő lehetett táncos. A másik lábat emeljük olyan magasra, hogy a ólomkatona első is gondoltam, hogy a szépség is, féllábú, mint ő maga.
„Bárcsak egy feleség! - gondolta a ólomkatona. - Igen, de az biztos, egy nemesi család. Megnyerte amely él egy gyönyörű palotában. És a ház - egy egyszerű doboz, de még mindig tele van nekünk majdnem egy egész vállalat - Huszonöt katonák. Nem, ez nem tartozik oda! De találkozni vele még nem zavarja. "
És a katona mögé bújva snuffbox állott ott az asztalon.
Onnan látta tökéletesen bájos táncos, aki tartotta egy lábon, miközben nem is megingott!
Késő este a ólomkatona, kivéve az egyik lábát - és ez nem találtunk - került egy dobozba, és az egész nép lefeküdt.
És amikor a ház csendes volt, a játékok kezdett játszani magukat: első látogatás, majd a háborúban, és egy labdát a végén. Ólomkatona kiütötte fegyvereket a falakat a box-ők is akartak menni, és játszani az akarat, de nem tudták felemelni a nehéz fedelet. Még Diótörő kezdett szárítógépek és a vezető elment táncolni a táblára, így egy fehér foltot - tra-ta-ta-ta, tra-ta-ta-ta! Volt egy ilyen zajt, hogy a kanári felébredt egy sejtben, és elkezdtünk beszélgetni a saját nyelvén, amilyen gyorsan csak tudott, sőt, még a költészet.
Csak féllábú katona és táncos nem mozdult.
Még mindig ott állt az egyik lábát, kinyújtva két kézzel, ahogy ott állt, fegyverrel a kezében, mint egy őrszem, és nem vette le a szemét a szép.
Az óra elütötte a tizenkettőt. És hirtelen - scholk! - nyitotta meg a burnótszelencéjét.
Ebben snuffbox soha szaga a dohány volt, és ült a kis gonosz troll. Kiugrott a fából, mint egy rugó, és körülnézett.
- Hé te, ólomkatona! - kiáltotta a troll. - Ne nézzen a táncosok fáj! Túl jó neked.
De az ólomkatona úgy tett, mintha nem hallotta volna.
- Ó, tetszik! - mondta a troll. - Oké, csak várni, amíg a reggel! Emlékszel még rám!
Reggel, amikor a gyerekek felébredt, találtak egy féllábú katona mögött snuffbox és elhelyezte az ablakon.
És akkor - függetlenül attól, hogy manipulált a troll, vagy egyszerűen csak húzta tervezetet, ki tudja? -, de az ablak kivágódott, és egy féllábú katona repül a harmadik emeletről fejjel lefelé, olyannyira, hogy a füle füttyentett. Nos, ő szenvedett félelem!
Kevesebb, mint egy perc alatt -, és ő kiáll a földből lábát, és a fegyvert, és fejét egy sisakot beszorult a macskaköveken.
A fiú és a leány azonnal rohant az utcára, hogy megtalálják a katona. De nem számít, mennyire néztek körül, nem számít, milyen gyakran járták a földet, és nem találtak semmit.
Egyszer már majdnem rálépett egy katona, de aztán elsétált anélkül, hogy észrevette őt. Természetesen, ha a katona felkiáltott: „Itt vagyok” - lett volna azonnal megtalálta. De úgy vélte, obszcén kiabálva az utcán - viselt egységes és katona volt, sőt, még az ón.
A fiú és a leány bement. És aztán hirtelen öntjük eső, akkor mi? Ez felhőszakadás!
Az utcán széttárt tócsákat, patakok folyt gyors. És amikor végre elállt az eső, hogy a helyszínen, ahol a beszorult macskaköveken ólomkatona, futott két utcagyerekek.
- Nézd, - mondta egyikük. - Igen, elvégre egy ólomkatona. Küldjük el tenger!
És tett egy hajót ki egy régi újság, tedd a ólomkatona, és csökkentjük a groove.
Hajó lebegett, és a fiúk rohangál, ugrál és tapsolt.
A víz az árokban, és dühöngött. Még nem forraljuk, miután ez a zuhany! Hajó merülés, majd repült a gerincén a hullám, majd megkerülte azt a helyszínen vinni.
Ólomkatona a csónakban reszketés - az sisakok csizma -, de továbbra is zavartalanul, mint amilyennek lennie kellene egy igazi katona: puskáját a vállára a fejét, mellkas ki.
És most a hajó sodródott egy híd alatt. Olyan sötét volt, mint egy katona ismét beszállt a dobozban.
„Hol vagyok? - gondolta a ólomkatona. - Ó, ha én az én gyönyörű táncos! Aztán nekem lett volna nyugtalan. "
Ebben a pillanatban a híd alatt ugrott nagy vízipatkány.
- Ki vagy te? - kiáltotta. - útlevél van? Itt található az útlevelét!
De az ólomkatona hallgatott, és az egyetlen hang szorongatott pisztoly. Hajó vitte távolabb és távolabb, és a patkány úszott utána. Rákattintott fogát hevesen és sírt vitorlás felé a forgács és szívószálak:
- Csak így tovább! Állj! Nem kell útlevél!
Küzdött, karcolás mancsát, hogy utolérjék a katona. De a hajó viselte olyan gyorsan, hogy még egy patkány nem tudott lépést tartani vele. Végül ólomkatona láttam a fényt előre. A híd alatt.
„Én vagyok mentve!” - gondolta a katona.
De aztán hallottam egy dübörgés és ordít, hogy minden bátor ember, aki nem bírja, és remegni kezdett a félelemtől. Gondoljunk csak bele: a híd után a víz hangosan esett le - jobb egy gyors csatorna!
Ólomkatona, amely hajózott egy kis papír hajók, fenyegetett ugyanazt a kockázatot, mint nekünk, ha mi is ebben a hajón végzett e nagy vízesés.
De ez lehetetlen volt megállítani. Hajó ólomkatona kibocsátott nagy csatorna. A hullámok dobta, és odadobta fel és le, de a katona még mindig tartott egy merev felső ajak és még csak nem is pislogott.
És hirtelen a hajó sodort a helyén, odvas víz jobbra, majd balra, majd ismét jobbra, és hamarosan megtelik vízzel színültig.
Itt a katona már derékig a vízben, már nyakig. Végül a vízzel borított fejét.
Süllyed az aljára, gondolta szomorúan a lány szépsége. Nem látom őt többé aranyos táncos!
De aztán eszébe jutott az öreg katona dal:
Séta előre, mindig előre!
Ön a síron túl dicsőség vár. -
és kész arra, hogy szembenézzen a halállal becsülettel szörnyű mélységbe. Úgy esett, hogy egészen más.
A semmiből, aki kiugrott a vízből a nagy halak, és azonnal elnyelte a katona puskáját.
Ó, milyen sötét és szorosan volt .zheludke a hal, sötétebb, mint a híd alatt, közelebb, mint egy dobozban! De az ólomkatona, és ott maradt rettenthetetlen. Kihúzta magát, hogy ő teljes magasságú és megszorította a puskáját. Így feküdt sokáig.
Hirtelen, a halak verte egyik oldalról a másikra, elkezdett merülni, fészkelődni, ugrás, és végül leállt.
A katona nem értette, mi történt. Azt állítjuk, hogy szembenézzenek az új kihívásoknak, de még mindig sötét volt és csendes.
És hirtelen, mint a villám villant a sötétben.
Aztán lett elég fény, és valaki felkiáltott:
- Ez a dolog! Ólomkatona!
És ez volt az: a kifogott halakat, hozták a piacon, majd bement a konyhába. A főzzük nyitott egy nagy késsel, és látta, hogy egy ragyogó ólomkatona. Megfogta a két ujját, és bevitték a szobába.
Az egész ház szaladt, hogy a csodálatos utazó. Soldier fel az asztalra, és hirtelen - néhány csak nincsenek csodák a világon! - látta ugyanaz a szoba, ugyanabban a fiú, ugyanezt az ablakot, ahonnan kirepült. Mintegy ugyanazok voltak a játékok, és ezek közül is állt egy karton palota, és megállt a küszöbön a gyönyörű táncos. Mozdulatlanul állt az egyik lábát, a másik magasra. Ez az úgynevezett ellenállás!
Ólomkatona annyira megérintette, hogy a szeméből szinte hengerelt ón könnyek, de eszébe jutott az eset, hogy a katonák nem kellene sírni. Pislogás nélkül nézett a táncos, a táncos nézett, és mindketten csendben.
Hirtelen az egyik fiú - a legkisebb - megragadta a ólomkatona, és minden ok nélkül bedobta a kályha. Talán tanulni néhány gonosz troll-the-box.
A tűzhely égő fa és ólomkatona rettenetesen meleg. Úgy érezte, hogy minden lámpa - akár a tűz vagy a szerelemtől - nem tudta. Festés eltűnt az arcáról, ontotta minden - talán a bánat, és talán azért, mert ő volt a vízben, és a gyomorban a hal.
Hanem a tűz, ő tartotta a jobb szilárdan megfogja a pisztolyt, és tartotta a szemét a gyönyörű táncos. Egy táncos ránézett. A katona úgy érezte, hogy elolvad.
Abban a pillanatban az ajtó kinyílt, a szél felkapott egy kiváló táncos, és ő, mint egy pillangó, lobogott a kályha közvetlenül az ólomkatona. Flames elnyelte őt, ő tört ki -, és a végén. Ezen a ponton, az ólomkatona olvad teljesen.
Másnap a lány kezdett lapáttal a hamut a kályha és talált egy kis darab ón, mint a szív, így elszenesedett, fekete, mint a szén, bross.
Ez volt minden, ami megmaradt az állhatatos ólomkatona és a gyönyörű táncos.